A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.

Kovács Zoltán arra reagált, hogy Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője álhírnek, dezinformációnak minősítette a magyar kormány újabb, az illegális migrációval kapcsolatos tájékoztató kampányának megállapításait kedden.

Kovács Zoltán: készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad

Fotó: YouTube

Az államtitkár úgy fogalmazott: "az elmúlt években többször tapasztaltuk és láttuk, hogy a bizottság a legnyilvánvalóbb dolgokat is félrevezetésnek és hazugságnak tekintette", miközben maga áll a kezdeményezések mögött, amelyeket tagad.

Hozzátette: a bevándorlást támogató hétpontos brüsszeli munkaterv minden egyes pontjának létezését be tudják bizonyítani.

Kovács Zoltán példaként említette, hogy miközben a bizottság tagadja, hogy migránsvízumot vezetnének be, már szavaztak az úgynevezett humanitárius vízumról, és támogatják a létrehozását. A humanitárius vízummal "intézményesítenék a migrnsok eljutását a világ távolabbi pontjairól is" az európai tagállamok követségein keresztül Európába.

Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület szóvivője kedden arról beszélt, hogy a magyar kormány hétfőn bejelntett kampánya "minden képzeleten túltesz", illetve sokkolónak nevezte, hogy "egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet" ekkora teret nyert.

Azt mondta: "Nem igaz, hogy az Európai Unió aláássa a nemzeti határvédelmet, éppen ellenkezőleg. Nincsen terv az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetésére, a tagországok maguk döntenek arról, milyen mértékben kívánják elfogadni a jogszerű migrációt."

Az új kormányzati tájékoztató kampány plakátjain Soros György magyar-amerikai üzletember és Jean-Claude Juncker fényképe látható a következő szöveggel: "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást."

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Amikor meglátom ezt a szőrös sétatéri keveréket hányingerem lesz tőle. Igaz, hogy a biszbasz horda csak ilyenekből állt fel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
Lássuk! A bizonyítékokat. No nem amiket ti házilag gyártotok!
arcmás
Soros-terv már nincs, most vannak a "tervek"- ki az a béna fasz, aki ezt beszopja?
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsos seggnyaló, szaros pofájú,félfaroknyi Sügér, és a haverja Shikari, alias Nyüves kiHeréltek ? Ez már megint csak óriási bukta ? Szerencsétlen 2 buta Kappan, ott a román felvidéken ? ...Ingyensexet ? ollé ? de ne má Ti ketten Shikarival, tényleg bűzös bányapoloskák vagytok ?a Ballonkabátos Pedofilok , Várják ám a kigyúrt kopaszok a sitten ?... az ő kis drága Csudafurulyájukat ?: századvég+halvég? muki, te má régrü nem burkoltan vagy hüüjje? nálad már indult az ívási szezon? csak nem ám minden fazonnal? óvszered van?
tulipan
NAGYON helyeslem, hogy végre megszólalt! Ez a hülye narancsos lakájmédia, bezzeg AGYONHALLGATJA!!!
nepszava.hu/3026187_juncker-hazugsagnak-nevezte-a-kormany-legujabb-kampanyat
telegdilaci
@nevemnick: Még egy Soros tervet sem sikerült meg mutatni lehet ez is egy fantazmagória amit ez a Beteg elme összehordott,szokás szerint!
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsos seggnyaló, szaros pofájú,félfaroknyi Sügér, és a haverja Shikari, alias Nyüves kiHeréltek ? Ez már megint csak óriási bukta ? Szerencsétlen 2 buta Kappan, ott a román felvidéken ? ...Ingyensexet ? ollé ? de ne má Ti ketten Shikarival, tényleg bűzös bányapoloskák vagytok ?a Ballonkabátos Pedofilok , Várják ám a kigyúrt kopaszok a sitten ?... az ő kis drága Csudafurulyáikat ?: századvég+halvég? muki, te má régrü nem burkoltan vagy hüüjje? nálad már indult az ívási szezon? csak nem ám minden fazonnal? óvszered van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.