A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.

Kovács Zoltán arra reagált, hogy Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője álhírnek, dezinformációnak minősítette a magyar kormány újabb, az illegális migrációval kapcsolatos tájékoztató kampányának megállapításait kedden.

Kovács Zoltán: készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad

Fotó: YouTube

Az államtitkár úgy fogalmazott: "az elmúlt években többször tapasztaltuk és láttuk, hogy a bizottság a legnyilvánvalóbb dolgokat is félrevezetésnek és hazugságnak tekintette", miközben maga áll a kezdeményezések mögött, amelyeket tagad.

Hozzátette: a bevándorlást támogató hétpontos brüsszeli munkaterv minden egyes pontjának létezését be tudják bizonyítani.

Kovács Zoltán példaként említette, hogy miközben a bizottság tagadja, hogy migránsvízumot vezetnének be, már szavaztak az úgynevezett humanitárius vízumról, és támogatják a létrehozását. A humanitárius vízummal "intézményesítenék a migrnsok eljutását a világ távolabbi pontjairól is" az európai tagállamok követségein keresztül Európába.

Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület szóvivője kedden arról beszélt, hogy a magyar kormány hétfőn bejelntett kampánya "minden képzeleten túltesz", illetve sokkolónak nevezte, hogy "egy ilyen nevetséges összeesküvés-elmélet" ekkora teret nyert.

Azt mondta: "Nem igaz, hogy az Európai Unió aláássa a nemzeti határvédelmet, éppen ellenkezőleg. Nincsen terv az úgynevezett humanitárius vízumok bevezetésére, a tagországok maguk döntenek arról, milyen mértékben kívánják elfogadni a jogszerű migrációt."

Az új kormányzati tájékoztató kampány plakátjain Soros György magyar-amerikai üzletember és Jean-Claude Juncker fényképe látható a következő szöveggel: "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást."

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Amikor meglátom ezt a szőrös sétatéri keveréket hányingerem lesz tőle. Igaz, hogy a biszbasz horda csak ilyenekből állt fel.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Milyen tervek, te kopasz kis pubika. Anyádat eladod naponta, ez a nagy terv! Arról beszélj hogy hol van az ellopott pénzünk! :)
nevemnick
Amikor meglátom ezt a szőrös sétatéri keveréket hányingerem lesz tőle. Igaz, hogy a biszbasz horda csak ilyenekből állt fel.
csak úgy....
"A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad"
Mikor bizonyítjátok be ,duma Zoli? A kötvényes,pénzért az EU ba csempészett migráncsokról mikor mesélsz?
arcmás
A síróarcú ember le sem tagadhatná, hogy mindig sír az arca.
Ne sírjon az arcod, ember!
csak úgy....
@nevemnick: A csúf kutyák nevében, kikérjük magunknak a szörös sétetéri hasonlatod! :)
nevemnick
@csak úgy...: na jó, akkor legyen vietnámi csüngőhasú disznó. :D
Nessy
Kovács NERtárs! Akkor lássuk a medvét! Hol vannak az eredeti bizonyítékok? Nem az MTVA által készítettek!!!
SystemError
maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
csak úgy....
@durbincs: maga nem egy automatizált program? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
Kookas
@nevemnick: már az orbáné is csüng!
nevemnick
@Kookas: na ja. Sz@r lehet neki, mert csak tükörtojást láthat ha kíváncsi, hogy megvan e még... :D
SystemError
@csak úgy...: Ettől 60x-től mattot kapott... Viszont akkor tényleg az..:)
SystemError
@csak úgy...: Azóta egy poszt nincs, pedig pont beindult az esti biofűve után..:) Abban amúgy biztos vagyok, hogy félig script, ami figyeli a változásokat és user-hez kötve válaszol mindig ugyanazt egy kis módosítással(az utolsó poszt alapján). Azért ül ott valaki, de csak ok- gombot nyomogat. Attól viszont, hogy egy felhasználótól jött 60x ugyanaz, ez most systemerror..:)
advocat
Lássuk! A bizonyítékokat. No nem amiket ti házilag gyártotok!
arcmás
Soros-terv már nincs, most vannak a "tervek"- ki az a béna fasz, aki ezt beszopja?
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsos seggnyaló, szaros pofájú,félfaroknyi Sügér, és a haverja Shikari, alias Nyüves kiHeréltek ? Ez már megint csak óriási bukta ? Szerencsétlen 2 buta Kappan, ott a román felvidéken ? ...Ingyensexet ? ollé ? de ne má Ti ketten Shikarival, tényleg bűzös bányapoloskák vagytok ?a Ballonkabátos Pedofilok , Várják ám a kigyúrt kopaszok a sitten ?... az ő kis drága Csudafurulyájukat ?: századvég+halvég? muki, te má régrü nem burkoltan vagy hüüjje? nálad már indult az ívási szezon? csak nem ám minden fazonnal? óvszered van?
tulipan
NAGYON helyeslem, hogy végre megszólalt! Ez a hülye narancsos lakájmédia, bezzeg AGYONHALLGATJA!!!
nepszava.hu/3026187_juncker-hazugsagnak-nevezte-a-kormany-legujabb-kampanyat
telegdilaci
@nevemnick: Még egy Soros tervet sem sikerült meg mutatni lehet ez is egy fantazmagória amit ez a Beteg elme összehordott,szokás szerint!
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsos seggnyaló, szaros pofájú,félfaroknyi Sügér, és a haverja Shikari, alias Nyüves kiHeréltek ? Ez már megint csak óriási bukta ? Szerencsétlen 2 buta Kappan, ott a román felvidéken ? ...Ingyensexet ? ollé ? de ne má Ti ketten Shikarival, tényleg bűzös bányapoloskák vagytok ?a Ballonkabátos Pedofilok , Várják ám a kigyúrt kopaszok a sitten ?... az ő kis drága Csudafurulyáikat ?: századvég+halvég? muki, te má régrü nem burkoltan vagy hüüjje? nálad már indult az ívási szezon? csak nem ám minden fazonnal? óvszered van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.