Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának keddi ülése azt jelzi, hogy folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása Magyarországra – mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államtitkár szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke tanúbizonyságát adta, hogy képtelen elválasztani tisztségét a szocialista csúcsjelölti minőségétől, és kiforgatta a magyar kormány aznap megjelent tájékoztatási kampányát.

Látszik, hogy fogy az idő, egyre hevesebbek az érzelmek, és egyre hevesebben követelik, hogy büntessék meg Magyarországot bevándorláspolitikája miatt

- tette hozzá.

Az államtitkár szerint elképesztő, hogy az ülésen az a Frans Timmermans képviseli az Európai Bizottságot, aki nyíltan kampányol a magyar "posztkommunista baloldallal", és aki összefog az antiszemitákkal.

Ráadásul ez a kettős mérce nem üti meg az ingerküszöböt Brüsszelben – mondta Varga Judit.

A kormány tájékoztatási kampányára adott heves reakciók is azt bizonyítják, hogy igazak azok az információk, amelyeket a magyar emberekkel közölni szeretnének

- tette hozzá.

Az EP-választások kampánya mostanra annyira felfokozottá vált, hogy józan vitára nincs lehetőség, így a 7-es cikkellyel kapcsolatos tárgyalást célszerű lenne a voksolás utánra tenni – válaszolta kérdésre az államtitkár.

Az új kormányzati tájékoztató kampány anyagain Soros György magyar-amerikai üzletember és Jean-Claude Juncker fényképe látható a következő szöveggel:

Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel. Be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát. Gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait. Migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@Nessy: A kérdés másik fele,hogy mi a "TÁJÉKOZTATÁS" a plakáton! Az a "leszopott csont",
amit már töbször "feldobtak" a csahosaiknak? Szerencsétlenek megérdemelnének már egy kis
csirkeaprólékot is,mert a "kacsákat" már elégszer lenyelték!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Ki ez a VJ??
Szőke, vagy nem szőke??!!!
A szövege alapján csak h... 3.14...!!!???
volvós
Jönnek sorban a kokik, sallerek elvtársak ! Hozzá kell szokni !
kokopelli
...mi a farkot lehet kiforgatni egy félnáci és egy állítólagos kereszténydemokrata "kitt-egylet"
közös agymenésein!??
RonaGyuri
jó lenne, ha Magyarország ébredezni kellene ebből a rémálomból! =))
Nessy
Ez olyan egyértelmű szöveg, hogy ezen nincs mit "kiforgatni",kedves álomtitkár! Egyébként is ezen a nívótlan, gagyi plakáton nincs mit se ki, se be forgatni!
kokopelli
@Nessy: A kérdés másik fele,hogy mi a "TÁJÉKOZTATÁS" a plakáton! Az a "leszopott csont",
amit már töbször "feldobtak" a csahosaiknak? Szerencsétlenek megérdemelnének már egy kis
csirkeaprólékot is,mert a "kacsákat" már elégszer lenyelték!?
desiro
Ezek a kapcsolatokért felelős f@sszopók úgy szaporodnak mint a patkányok, Pesten biztos érezni is a szagukat.
desiro
Ezeknek hasmenésük van csak nem a végbelükön távozik a fos, hanem a szájukon.
kokopelli
@desiro: a Fater elbeszéléseire gondolva,ilyen lehetett a Rákosi-korszak vezetési
metodikája is!! A komcsi sen.Zorbán még emlékezhet rá mint expárttitkár!
tudode
Ennek az ártatlan a hülyíthetők tájékoztatásának az a bukÉJA, hogy
.
"""" Orbán jeruzsálemi tartózkodása alatt jelentek meg a magyar kormány új antiszemita plakátjai a “nevető zsidó” motívumával, Soros György fotójával, amely a zsidó világ összeesküvéselméletet ábrázolja. Jelentése az, hogy “Brüsszel” mögött a zsidó pénztőke áll, és az diktál. Eközben Orbán azt mondta Jeruzsálemben, hogy az európai parlamenti választás tétje, amelyről a saját náci szellemiségű plakátjuk is szól, az antiszemitizmus visszaszorítása. """ (...)
.
Hol van már az az idő, amikor az ADOTT SZÓNAK IS VOLT ÉRTÉKE!
.
Ma már az sem iGAZ, ami látHATÓ!
kereső
Na most nem tudom, hogy a szememnek-fülemnek higgyek-e, vagy ennek a nemtudom hányadik államtitkárnak,aki a miniszterelnökség nevében beszél. Mert én úgy látom, hogy a plakátot Magyarország Kormánya készitette- és ennek szellemében nyilatkozott/magyarázott a desükerült-e szóvivő is!Akkor most ki is dezinformál?
dodóka
Mit lehet ezen a szaron kiforgatni idióták ?
advocat
Csak az a baj, hogy ez így, ebben a formában nem igaz! A többi stimmel. Mármint, hogy megint hazudnak.
arcmás
Lehet zsidózni bőszen vagy látens-böszmén (mint a kormány = fidesz), de nem érdemes.
Főleg aki komolyan gondolja a zsidózást (a sok nagyon magyar nagyon keresztény), azok fognak a legjobban meglepődni, aztán ráfaragni végül.
Mert egyet sosem volna szabad elfelejteni a kereszténység vezetőinek (a tagok meg nem is tudnak erről igazából - ezért igaz a mondás: Vak vezet világtalant), : Róma 11

honlap.parokia.hu/ujkiadas/

Netanjahuval meg takarózzon Orbán, mert Netanjahu egy hitetlen zsidó, aki a ugyanúgy a sajátjait bántja, mint Orbán.
Desischado
Újabb gyűlölet és hazugság cunami a birkáknak!
Lepényleső
Amikor egy rabló vádol egy zsebest,ez az eset úgy fest?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.