Magyarország Mátyás király óta élen jár járműgyártásban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint.

Ezt mutatja majd be a március 22-24-e között a Hungexpo területén látható a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállítás, az autókiállítás kísérő rendezvénye – mondta a szakember az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Szakértő: Magyarország Mátyás király óta élen jár a járműgyártásban

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Knezsik István a kiállítás kapcsán elmondta: több mint 1000 négyzetméteren láthatók majd földön, vízen, levegőben közlekedő magyar járműcsodák, egy részük belülről is. De bemutatják például azt is, hogy egy-egy autónak hány alkatrészét gyártják Magyarországon.

A szakember emlékeztetett arra, hogy például a legújabb elektromos Jaguár személyautó fejlesztésében is részt vettek magyar mérnökök.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Az, hogy pl. összerakunk egy lego-motort, vagy egy lego-karosszériát, még nem autógyártó nagyiparos Magyarország. Az átkosban olyan járműveket gyártottunk, amik a világban is megállták a helyüket. (mármint azok, amit a KGST, illetve a Szovjetunió engedelmével, az a néhány, amit exportálhattunk)
Sajnos nagyon sok olyan ember elhúzott az elmúlt két évszázadban külföldre, akik az országunkat naggyá tehették volna, (de ebben az évszázadban is folytatják) és nem kellene most sztrájkolni, a napi betevőért harcolni az ország nagyobb felében, csak azért mert e nemzet ,,nagyurai" mindent elkommunizálnak amit csak lehet... és ha ezt hagyjuk, akkor visszaérünk a kezdetekhez...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@magyarbakancs: Valamikor a magyar rádió tévé gyártás világszínvonalú volt, ma meg csak messziről követjük a világot ...
egyember
A bevezető képen melyik a magyar gyártású? Az ökör, vagy a négykerekű? Én az elsőre gyanakszom, ezeket ma is világszínvonalon gyártjuk. Mindkét modellt: a két- és négylábút egyaránt.
Borsodi
Mi mindenben élen járunk,és Mátyás király óta a nagyotmondásban.Az a baj elhisszük magunkról,hogy mindent,jobban tudunk mint az Amerikaiak,okosabbak vagyunk a japánoktól,precízebbek a Németektől.
www.youtube.com/watch?v=qqfXfEemCFw
staro2
Csak szólok, hogy az ökrös szekeret nem a bakról irányítják, hanem előttük-mellettük megy a hajtó egy kedves nagy bottal a kezében.
Csak szólok , hogy a képen a bakon ülő csikós ruhában van. A gulyások fehér gatyát és bő szájú inget hordanak.
Fradigege
Na, ez most jól benyalta magát. Exportálta Mátyás a szekereket a törököknek és a vikingeknek, germánoknak, a Frank birodalomnak, egész Angliát ellátta. Hát, hogyne.
papa.49
@staro2: A történeti hűség gondolod, hogy követelmény a fütyiszben ???
HÁT NEM !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.