Az Átlátszó közzétette azt a szerződést, amely a kormányüléseken történő büfészolgáltatásról szól. A megbízás december 31-ig vagy a nettó 25 millió forintos keretösszeg kimerüléséig szól.

Január elején a Hvg.hu írta meg, hogy a Gundel üzemelteti a Budai Várban a Miniszterelnökség menzáját, ahol a tárca által közzétett fotók szerint feltűnően olcsón adják az ételeket: egy ebédmenü például mindössze 850 forint, egy somlói galuska pedig csak 260 forint. Utóbbi a Fővárosi Állatkert mellett lévő Gundel étteremben 2 700 forint, vagyis tízszeres az árkülönbség. A cég ügyvezetője erről a 24.hu-nak azt mondta, hogy “A különbséget a helyszín, a séf, az alapanyagok és az ételek elkészítése, tálalása adja.”

A 24.hu megszerezte a Gundel menza-szerződését is, amely szerint a cég 691 négyzetmétert bérel a Karmelitában havi nettó 2 millió forintért, és havi nettó 400 ezer forint rezsit fizet. A Gundel a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-vel 5 évre kötötte ezt a szerződést, ami további 5 évvel meghosszabbítható. A Hvg.hu pedig kikérte az állami tulajdonú Várgondnokságtól a Gundel pályázatát, amivel a cég egyedüli indulóként nyerte el a menzaüzemeltetést a Karmelitában.

25 milliós büfészerződés miatt vállalta olcsón a miniszterelnöki menzát a Gundel

A 24.hu-nak adott interjúban a Gundel ügyvezetője, Peter Knoll azt mondta, hogy “A konkrét tenderkiírásban a Miniszterelnökség hivatalos rendezvényeinek étel- és ital szolgáltatására és a Karmelita kolostorban működő konyha üzemeltetésére kerestek szolgáltatót.”. Knoll hozzátette: “a Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van. Ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultunk volna el rajta."

Az interjú idején, január közepén azonban még nem voltak ismertek a cateringszerződés részletei, mert azt az ügyvezető elmondása szerint akkor még meg sem kötötték.

Most azonban az Átlátszó birtokába került a dokumentum, amelyet január 30-án írt alá a Gundel a Miniszterelnöki Kabinetirodával.

A cateringszerződés szerint a Gundel 2019. január 3-tól biztosítja a Karmelitában (vagy esetleg külső helyszíneken) tartott kormányüléseken a büfét. A cég megbízása a nettó 25 milliós keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2019. december 31-ig szól.

A konkrét rendezvényekről a Miniszterelnöki Kabinetiroda legkésőbb 4 nappal előbb értesíti a Gundelt, ami minden esetben külön árajánlatot készít az egyes események cateringjére.

(Átlátszó)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"25 milliós keretösszegig szól a Gundel szerződése Orbánék menzájára." Per étkezés.Legyen inkább 25 milliárd, mert azt a léptéket már megszoktam. Szóval havi nettó 2 millió forintért bérel a Gundel 691 négyzetmétert, és havi nettó 400 ezer forint rezsit fizet. Ez ugye évi nettó 28,8 millió Ft. Ennek ellentételezésére van egy nettó 25 milliós catering szerződés+ a jó árasított menza. Nem vagyok egy közgazdász professzor, de nekem ez kurvára nem érné meg. az a 25 millió nem a menzakajára értendő, hanem a cateringre. az a 25 millió nem a menzakajára értendő, hanem a cateringre. Itt az a vicces, hogy kifizetnek bérleti díjra és rezsire 28,8 milliót, amit ki kell termelni a 25 milliós cateringből és az extra olcsó menzából, és akkor nem számoltad az alkalmazottak bérét. Egy középszar szakács bérköltsége 6-8 millió Ft, plusz még kell némi konyhásnéni is. Kurvára Kádárként akarja magát eladni! Sakkozós kép mikor lesz?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Mint tudjuk a firkászok „hülyék a matekhoz”

azonban a Miniszterelnökség & a Gundel még „hülyébbnek” nézi – nem csak –Őket!!!

A 24.hu és rá – meg részben a hvg.hu-ra – hivatkozva adtál közre, hogy állítólag miért éri meg havi 2,5 milla bérleti díj + tetemes üzleti veszteséget hozó árakért Őfeneségér és pribékjeit etetni. Nos – most kapaszkodj meg Wazze – az illetékes elvtárs elárulta: „a Gundel számára a profit a rendezvény-cateringen van …a Gundel 2019. január 3-tól biztosítja a Karmelitában (vagy esetleg külső helyszíneken) tartott kormányüléseken a büfét. A cég megbízása a nettó 25 milliós keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2019. december 31-ig szól”!
Eladott Ország
"25 milliós keretösszegig szól a Gundel szerződése Orbánék menzájára." Per étkezés.Legyen inkább 25 milliárd, mert azt a léptéket már megszoktam. Szóval havi nettó 2 millió forintért bérel a Gundel 691 négyzetmétert, és havi nettó 400 ezer forint rezsit fizet. Ez ugye évi nettó 28,8 millió Ft. Ennek ellentételezésére van egy nettó 25 milliós catering szerződés+ a jó árasított menza. Nem vagyok egy közgazdász professzor, de nekem ez kurvára nem érné meg. az a 25 millió nem a menzakajára értendő, hanem a cateringre. az a 25 millió nem a menzakajára értendő, hanem a cateringre. Itt az a vicces, hogy kifizetnek bérleti díjra és rezsire 28,8 milliót, amit ki kell termelni a 25 milliós cateringből és az extra olcsó menzából, és akkor nem számoltad az alkalmazottak bérét. Egy középszar szakács bérköltsége 6-8 millió Ft, plusz még kell némi konyhásnéni is. Kurvára Kádárként akarja magát eladni! Sakkozós kép mikor lesz?
ila51
na szépen meg van a véleményem ... nem dicsérik még egymás főztjét sem a főszakácsok ... igaz Ásós Géza főztje még őket is meggyőzte
szép új világ
A jó édes ...-jukat, Miért a Németh Szilárdot kérték fel a menzát üzemeltetni? Az főzne nekik még birka fejet is. (Ehhez az alapanyagot biztosítanák a hívők)
Aki Én
Nem ezt hívják korrupciónak?
Kapsz zsíros megrendelést, ha valamit adsz cserébe.
namihami
@Eladott Ország: Tényleg azt akarják beadni, hogy a felvett összeg eleve kevesebb, mint az a pénz, amit úgy vesznek majd fel, hogy nemhogy a dolgozók bére, de még az a felhasznált alapanyagok ára sincs benne?
"" A hülyék a szomszéd utcában laknak.""-- mondtuk valaha. Hát, ezek a jelek szerint, ideköltöztették őket.
CsipkeRózsa
A menzát az étterembe bejutott képviselők, kormánytagok megkapják olcsón, a rendezvényeken meglesz a haszon, amit viszont a közpénzből fizetnek ki. Tehát, mi fizetjük meg az ő olcsó ebédjüket, már szó szerint is mi etetjük őket.
Eladott Ország
"25 milliós keretösszegig szól a Gundel szerződése Orbánék menzájára." Per étkezés.Legyen inkább 25 milliárd, mert azt a léptéket már megszoktam. Szóval havi nettó 2 millió forintért bérel a Gundel 691 négyzetmétert, és havi nettó 400 ezer forint rezsit fizet. Ez ugye évi nettó 28,8 millió Ft. Ennek ellentételezésére van egy nettó 25 milliós catering szerződés+ a jó árasított menza. Nem vagyok egy közgazdász professzor, de nekem ez kurvára nem érné meg. Az a 25 millió nem a menzakajára értendő, hanem a cateringre. Itt az a vicces, hogy kifizetnek bérleti díjra és rezsire 28,8 milliót, amit ki kell termelni a 25 milliós cateringből és az extra olcsó menzából, és akkor nem számoltad az alkalmazottak bérét. Egy középszar szakács bérköltsége 6-8 millió Ft, plusz még kell némi konyhásnéni is. Kurvára Kádárként akarja magát eladni! Sakkozós kép mikor lesz?
papa.49
Ez a magyarázat olyan mint az ABLAKÜVEG ÁTLÁTSZÓ, köze nincs a valósághoz ez is egy szépen kifejlet hazugság !!!
Borsodi
Ez nem korrupció,kéz kezet mos.Repülni tudok de enni is kell.
www.youtube.com/watch?v=VsTfWBgOhoM

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.