A brüsszeli bevándorláspárti bürokrácia bosszúhadjáratot folytat Magyarország és Lengyelország ellen, de a két ország mindig számíthat egymásra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután lengyel kollégájával tárgyalt.

Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem akar bevándorlóországgá válni

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Jacek Czaputowicz lengyel külügyminisztert Budapesten, a minisztériumban 2019. február 27-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A tárcavezető a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország és Lengyelország kiáll saját nemzeti érdekei mellett, egyenes és őszinte álláspontot képvisel a nemzetközi vitákban, továbbá kiáll az európai keresztény örökség megvédésének szükségessége mellett is. E két ország ellen a brüsszeli bürokrácia bosszúhadjáratot folytat, de "nem hagyják magukat" – fogalmazott. Hozzátette: a két ország célja az erős Európa, amely csak erős tagállamokra épülhet.

A külügyminiszter szerint

a brüsszeli támadásoknak nincs valós alapjuk, csak politikai motiváción alapulnak, mert Magyarország és Lengyelország nem akar bevándorlóországgá válni és szembemegy a brüsszeli bevándorláspolitikával.

Kifejtette: Magyarország és Lengyelország volt az első két európai ország, amely világossá tette, hogy nem szavazza meg az ENSZ globális migrációs csomagját, és most arra szövetkeztek, hogy ellenállnak minden további törekvésnek, amely a csomagot darabonként akarja "lenyomni az országok torkán".

Megjegyezte: egyetértenek a határvédelmi vitákban is, és úgy vélik, hogy a határvédelem kizárólagos nemzeti hatáskör és állami kötelesség.

Szijjártó Péter közölte:

Magyarország és Lengyelország szerint a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van, ezért a szíriai Homszban újjáépítenek egy árvaházat a magyar és a lengyel kormány támogatásával.

Kitért rá: a katonáik is egymás mellett harcolnak, Libanonban részt vesznek egy ENSZ-misszióban az ország stabilitásának biztosításáért. A misszióban 50 magyar katona fog szolgálni – fűzte hozzá.

A külügyminiszter elmondta: Lengyelország az ötödik legfontosabb kereskedelmi partnerünk, a tavalyi kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tízmilliárd euró volt. Közös tervük, hogy megépítik a Varsót Budapesttel összekötő gyorsvasutat.

Azt is közölte, hogy márciusban Magyarország konzulátust nyit Wroclawban.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter hangsúlyozta: az EU fontos időszakot él át, hamarosan európai parlamenti választás lesz, új intézmények állnak fel, új költségvetési kereteket alakítanak ki, ezért is fontos megerősíteni most a magyar-lengyel együttműködést.

A jelenleg zajló nagyköveti értekezleten is részt vevő lengyel tárcavezető elmondta: erős, demokratikus és hatékony EU-ra van szükség, ezért elkerülhetetlenek a reformok.

Közölte:

Magyarország és Lengyelország hasonló álláspontot képvisel a migráció tekintetében, továbbá szorosan együttműködnek a visegrádi csoportban, hogy hatékonyan képviselhessék véleményüket az unióban.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Prüntyike, hagyd a süketelést. Most arról csacsogj, hogy persona non grata lettél Németországban.
tudode
A LEPUKKANT államigazgatásban minden MINDENKIVEL összefügg!
.
Nem EZEK, az ország SARA az, hogy a lepkekönnyű VEZÉRKAR nagy részét, a FEJTŐL kezdve á l y a t é v e s z t e t t ..LEJÁRT LEMEZŰ FRAKCIÓVEZETŐK, és szócsövek TESZIK KI (Kivételt képezett Lázár, akit ki is hánytak a partszélre)!
.
Például a FŐCSŐ meg is dicsérte VEZÉRKARÁBAN Szíjjártó tevékenységét az AGYMOSODÁNAK beillő ifjúsági valamiben
.
---- Orbán Viktor üzenete a fiataloknak
.
www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE&t=56s
.
Mindenkinek KUSTI, hiszen ORSZÁGOS FELADAT ellátására is képeSS!
.
Borzalmas az, hogy a FIATALOKAT nem csak a DROG, beterelik őket a Fideritasba, és a CSALÁDI felHÁZBA is, a reszli pedig az utcán téblábol!!!
.
Tehát HATÁR A CSILLAGOS ÉG, mondá ŐFENESÉGE!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.