Orbán Viktor bejelentette hatpontos gazdasági programját.

Orbán ezt a 6 célt tűzte ki feladatul 2030-ig

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a budapesti New York Palace szállodában 2019. február 27-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Amikor a migráció európai hatásairól beszélünk, a gyermekeinkről, az unokáinkról, az ő biztonságukról van szó – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó című rendezvényén.

Hangsúlyozta: a bevándorlás teljesen át fogja alakítani a világot, amelyben most élünk, és ami majd 2050-ben vagy azután történik, az annak lesz a következménye, ami most zajlik.

Aki most nem védi meg magát, az 2050-2060-ban már nem tudja

- tette hozzá.

A gazdasági szereplőknek azt mondta a kormányfő:

nem lesz értelme a gazdasági sikereiknek, ha egyébként az unokáik és a gyermekeik egy olyan világban veszik át önöktől a cégeket, amelyben nem jó élni

Azt is mondta, hogy

aki "Európai Egyesült Államokat" akar, az bevándorláspárti politikát képvisel, és egy bevándorlók által megváltoztatott Európa mellett tör lándzsát.

Orbán Viktor kifejtette, az év elején négy nagy feladatot szabott: a demográfiai fordulat előkészítését, az európai uniós növekedési átlagot 2 százalékponttal meghaladó gazdasági növekedés feltételeinek megteremtését, a szakképzés radikális átalakítását és egy "kifektetési" – a magyar vállalatok külföldi befektetéseit támogató – stratégia elkészítését.

A népesedéssel kapcsolatban a kormányfő jelezte:

a családtámogatásokkal szeretnék elérni a demográfiai hanyatlás megállítását.

Az úgynevezett "kifektetési" stratégiáról pedig azt mondta, hogy a magyar vállalatoknak be kell szállniuk a globális gazdasági versenybe, ehhez azonban forrásokat kell teremteni számukra.

E program kidolgozására Matolcsy György jegybankelnököt kérte fel Orbán Viktor, úgy fogalmazva: a magyar vállalatoknak is legalább annyi pénzt kell megkeresniük külföldön, mint amennyit a külföldiek megkeresnek Magyarországon.

A miniszterelnök 2030-ig 6 fontos célt nevezett meg, amelyet a kormánya el akar érni:

Orbán a hosszú távra, 2030-ig szóló célok közé sorolta, hogy

- az EU 5 legjobb országa közé kerüljünk, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. Ez jelent tisztaságot, biztonságot is.

- legyen az öt legversenyképesebb állam között

- álljon meg a népesedési hanyatlás

- építsék újjá fizikai és gazdasági téren a Kárpát-medencét

- tegyék valós gazdasági térséggé a teljes Közép-Európát

- valamint sikerüljön elérni az energiafüggetlenséget.

Utóbbihoz szükség van a paksi atomerőmű-fejlesztésére, a napenergia mértékének növelésére, változást kell elérni a fosszilis energia elérhetőségében – így a Románia által kitermelt gázt elérhetővé kell tenni Magyarországnak –, a Török Áramlatnak Magyarországon keresztül kell haladnia, ha pedig sikerül megállapodni Szlovéniával, akkor elérhetővé válhat az olasz LNG-termninál is.

Orbán Viktor hosszan ismertette a magyar gazdasági és társadalompolitikai modellt.

Utóbbiról elmondta, hogy az kereszténydemokrata szellemi alapon áll, de ez nem a hitbéli kérdéseket takarja, hanem a keresztény kultúrából kinőtt létformák – az egyéni méltóság, a tulajdon és a szabad vállalkozások, a család, a nemzeti közösség és a hitbéli közösségek – védelmét.

A magyar gazdasági modellről szólva kijelentette: a pénzügyeknek mindig rendben kell lenniük. Így továbbra is a GDP 3 százaléka alatt kell lennie a hiánynak, csökkennie kell az államadósságnak, amelynek a végén teljesen magyar kézben kell lennie, sőt jobb lenne majd hitelezőnek lenni, mint adósnak – sorolta.

Emellett a gazdasági modell pillérje a munkaalapú gazdaság, a családtámogatási rendszer, a teljes foglalkoztatottság és az ipari dimenzióváltás. Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a magyar cégek nem tudják megújítani a tevékenységüket, növelni a hatékonyságukat, és ha nem tudnak válaszolni a bérterhek növekedésére, tönkremehetnek.

Jelezte azt is, hogy mivel az ország népessége a közeljövőben nem fog radikálisan nőni, 5 millió dolgozóval kell számolni, vagyis új munkába állók és munkaóraszám-növekedés révén nem lesz bővülés.

Azt azonban megjegyezte, hogy a határ menti térségekben létrejövő vegyes gazdasági formációkban még van tartalék.

Kiemelte továbbá, hogy meg kell becsülni azt, amiben a magyarok jók: így a mezőgazdaságot és az arra épülő élelmiszeripart, valamint a sportot és a kultúrát, ezekből ugyanis szintén fejleszthetők üzletágak.

Mint mondta, a fejlődéssel mindenki tehet egy lépést előre, így pedig felszámolható a szegénység.

A kormányfő beszélt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány viszonyáról is, amelyet úgy jellemzett: az MNB alkotmányban garantált függetlensége nem azt jelenti, hogy nem dolgoznak össze, az együttműködés hiánya ugyanis a reálgazdaság és a pénzügyi szektor elválását jelentené.

Azt is mondta, hogy egy gazdaságpolitikának kétfajta látásmódra kell épülnie: egyrészt jelen kell lennie egy innovatív, bátor közgazdasági gondolkodásmódnak – ezt képviseli Matolcsy György –, másrészt jelen kell lennie egy józan, a földön két lábbal álló hozzáállásnak, amit Varga Mihály pénzügyminiszter képvisel.

Ha e kettő nincs jelen egyszerre, akkor vagy "fantasztákká válunk", vagy "beleragadunk a realitásba" – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy e két megközelítés sikeres kombinációja az ő feladata.

Előadása végén Orbán Viktor arra hívta fel a vállalatvezetők figyelmét, hogy Magyarország most egy felívelő szakaszban van, és ilyenkor kalkulálni kell olyan tulajdonságokkal is, mint hogy a magyarok a sikert könnyen veszik természetesnek, ha sikeresek, elengedik magukat, halogatják a komfortzónájukon kívüli lépéseket, és amikor kezdenek jól menni a dolgok, "mindenki mocorog".

Az elmúlt években közösen elért siker jutalma, hogy még többet kell dolgoznunk, mert ha nem tekerjük, eldől a bicikli

– zárta szavait.

Forrás: MTI

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Egy olyan ember ne akarja gazdagga tenni az orszagot aki egy eletolto alatt csak 700 ezer forintot tudott megsporolni. Bízza inkább a pénztáros lorincre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Nagy bátorság, vagy mi kell ahhoz, hogy a Magyar ker. Ip. kamara ÉVNYITÓJÁN bárki kiálljon SZAKEMBEREK elé ehhez hasonló MÁZAS szakmaiatlan beszéddel!
.
Arról nem is szólva, hogy 2030-ig szándékozik RONTANI az ország levegőjét itt, ott, amott előjőve klf. pontokkal, amelyeket rongy'Ő, mongy'Ő egy kormányfői .. v i t á b a n .. kellett volna ELREBEGNI, még a szarkabőrbe bújt csúszómászóKÁNAK is!
.
Elképesztő, hogy HARMINC ÉV alatt nem fordított gondot arra, hogy MAGÁÉVÁ tegyen egy kis/nagy ÁLLAMIGAZGATÁSI-, HÁZTARTÁSI, ill. közgazdasági ismeretet, azzal szemben, hogy legalább EGY ERDŐNYI FA bánja a FELOLVASGATÁSÁT!
.
Enélkül minden jel arra utal, hogy a DŐRZSŐL SZAKEMBEREK úgy vágják át ŐKELMÉT a palánkon, mint annak a rendje!
Qqberci
Lenne egy elsődleges cél: megszokni a Karmelita Kolostor utána a Csillag Bútorgyár spártai berendezésű celláját...
papa.49
Hihihihihi, hahahaha,hűhűhűhű !!!
Látom komolyan gondoltad, a simlicska kijelentését miszerint ,,HÜLYÉNEK LENNI ÁLLAMPOLGÁRI JOG,, NÁLAD MÁR MEG VAN !!!
Ez a célod, te narancsagyú barom már megvalósult az első ötben vagyunk HÁTULRÓL ÉRTED !!!
A többi amit itt kivetítettél, is csak ilyen mint az előző HALVASZÜLETETT ÖTLETELÉS !!!
justhpeter
Ennek az egész mesének nem sok realitása lehet, főleg akkor, ha ma arra gondol, hogy Matolcsy jelenti az innovatív gondolkodásmódot. Azt különösen meg fogom nézni, amikor a magyar vállalkozások behozzák külföldről azt a nyereséget,amit a külföldi multik innen kivisznek. Semmit nem változott a fideSS-kdnp-n belül a merjünk nagyot álmodni stílus, ami azért is veszélyes mert az álmok eredményét sosem összegezik. Allergiásak a nullára.
RonaGyuri
téged kéne kitűzni 100as szögekkel retardált dagadt törpe! =))
Eladott Ország
uploads.disquscdn.com/images/230f9a66a35e0a14d6b281ba3b45d82aebb4eae34ffc1b9895dc84ada5a7f66d.jpg?w=600&h=401
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fprohardver.hu%2Fdl%2Fupc%2F2019-02%2F352617_minimalber.jpg&key=Yp3IqpVHJsrKceMP8T9Pvg&w=600&h=280
Érdek lózungok ,már megint nagyot mondott a miniszterek elnöke, ahhoz képest, hogy se nyersanyagaink, se saját fejlesztésű technológiánk NINCS! Még kibaszott krumplit vagy hagymát sem tudunk gazdaságosan termelni. Ha holnaptól eltakarodtok a picsába a hívőitekkel és haszonélvezőitekkel együtt, még akkor is elérhetetlen cél. MEGÉRDEMELJÜK ezt az elmebeteg trógert. Szégyen. De az is ... meg , aki ennek a hibbantnak egy szavát is elhiszi. Szemétláda.
uploads.disquscdn.com/images/5d4cda07a930f1d12e116754b46b7ae9db72a3634fe9e687fc1db20fe51b1c84.jpg?w=600&h=467
polar450
Bravó! A genyó, uralkodásának 9. évében ébred fel? Vagy csak közeleg az EP választás!
Vazze, ma már semmilyen röpgyűlés nincs migránsozás nélkül!
Brüsszel egértelműsítette, hogy nincs szándék Európa betelepítésére, akkor ez a f*szfej mire veri magát?
Elemebeteg őstulok!
Yoda69
Egy olyan ember ne akarja gazdagga tenni az orszagot aki egy eletolto alatt csak 700 ezer forintot tudott megsporolni. Bízza inkább a pénztáros lorincre.
Commenter
@justhpeter: a minuszokra még a nullánál is allergiásabbak.
csak úgy....
@Shikari: nálad a "nagy formátum" az széltibe,hosszába?
csipetke
Azé'majd ha felébred a fűrer,valaki szólhatna neki,hogy a bilibe lóg a keze.Az öt legversenyképesebb állam közé akkor kerülhetettünk volna,ha nem f@szságokra(stadionok),és a haverok gazdagítására költötték volna az eu-s pénzeket.Energiafüggetlenség?Az ükunokáinkat is eladósította Putyinnál,ráadásul feleslegesen.Mindenhol azt írják szakértők,hogy a paksi beruházás teljesen felesleges volt.Kb 40 éve hallgatjuk,először még az átkosban,hogy még pár év,és utolérjük a nyugatot.Hááát,orbánnal erre esélyünk se lesz.Már évek óta Európa sereghajtói vagyunk,pontosabban csak Bulgária van mögöttünk.És ami a legszomorúbb:-orbán tényleg itt akar a bandájával élősködni a nyakunkon még 2030-ig?!
csak úgy....
@csipetke: Ha vót 5 éves terv,akkó miért nem lehetne egy 11 éves terv is ? Lényeg,hogy lehaggyuk nyugatot,akik a szakadék szélén izélkodnak Rákosi óta...
csak úgy....
@csak úgy...: Csak az a szar ebben a 11 évbe,hogy nem mindenki éri meg közülünk,pedig sokan megérdemelnék...,így vagy úgy! :(
dodóka
Álmodik a more, csak álmodik... A Valóság az, hogy a hat legfontosabb célja szétlopni az országot a seggnyalóival közösen hatszor...
human
6 pont? Dehát csak 5 gyereke van! ... Ja, meg a Lőrinc.
human
Egész Európában korrupciót tekintve dobogósok vagyunk. Mondjuk ezt a célt már teljesítette, persze, hogy nem említette meg.
verőce21
Jó a terv.
Egy hiúz szaglásával, egy elefánt pislogó előrelátásával és érzékelésével kell cselekedni, akkor talán sikerül ez.
csak úgy....
@verőce21: szerintem mostanáig fosott a viktor,hogy neked mi lesz a tervéröl a véleményed...
verőce21
@csak húgy...: Láthatod, jó véleményem van róla.
csak úgy....
@verőce21: vele semmi problémám ha nektek jó , csak a 11éves,6 pontos tervének, piszoku komcsi szaga van...
ezt a rákosi mátyás 5 év alatt hozta!
egyember
A világháború során -majdnem teljesen- elpusztult Németország gazdasági sikereit a kétmillió török vendég munkásnak köszönheti (ezt nem én, hanem Merkel mondta évekkel ezelőtt). Átalakította az a kétmillió -MUSZLIM!!!- ember No. kultúráját, társadalmát? Ha nem tévedek, No. lakossága 50 millió körüli. Most kétmillió (vagy legyen akár a duplája is) migráncs fogja átalakítani az 500 milliós Európát (Oroszországot nyugodtan vegyük is ki az 500-ból)?
A "migráncskérdés" csak SZEMÉT politikusok önépítését (hatalomvágyát) jelenti, amit a józanabb (normálisabb, kisebb szemét) politikusok csak nagyon óvatosan mernek "kezelni", mert ma, a "modern" diktátorok(?) alapvető eszköze, a KARAKTERGYILKOSSÁG veszélyesebb, mint a "konzervatív" börtön, vagy akasztófa, mert azok áldozatai vértanúk lettek, míg ma ördögökké válnak (teszik őket), amitől a mind könnyebben kezelhető tömegeket nem nehéz elirányítani (Goebbels-taktika).
Úgy kell nekünk (hülyéknek).
cikicakk55
Na pont azokkal kezdte akikkel a legjobban kicseszett. A gyerekeinkkel és az unokáinkkal. Azt elhiszem,hogy az Ő gyerekei és unokái jövője meg van alapozva.Azt is,hogy a baráti,rokoni,szomszédi köröké is. Na de Magyarországon 9,5 millió ember él és bizony a 90%-nak itt ebben az országban semmi jövője nincs. A migránsokkal való riogatást már csak a falukban élő nagyanyók és nagyapók hiszik el,de Ők is csak azért,mert a templomban a pap megmondta,hogy Orbán Viktornak kell hinni,mert Ő az igazi keresztény. Azok a Magyar emberek akik érzik és tudják,hogy már 9.éve csak csúszunk egyre lejjebb és lejjebb,miközben a csuti diktátor rokonai sokmilliárdossá váltak, azok már azt sem hiszik el,amit ez a hibbant kérdez. Én már idős vagyok,szerintem a 2030-at nem fogom megérni,de bízok benne,hogy ez a O'G sem fogja elhúzni addig. Így is látszik már rajta,hogy csak a gyógyszerek tartják életben és remélem a mája bedobja a törölközőt. Hiába korrupt,hiába tolvaj,hiába az övé már az egész Magyarország a mája épp olyan sérülékeny mint egy közmunkásé,vagy egy agyonhajszolt ápolónőé,vagy tanáré. Nem vagyok vallásos,de a sorsban hiszek és remélem a sors megveri mind azért amit az ország népe ellen tesz. Jó lenne a temetését még élőben nézni.Nem 2030 után,hanem idén még.
Borsodi
@dodóka: Ebből nem lesz semmi,csak a mérhetetlen gazdagodásuk,más nem is érdekli őket uralni az országot kiszolgáltatottá tenni a szegényeket,elüldözni az értelmes fiatalokat.Biztonság meg egy ilyen bosszú álló kormánnyal nevetséges.Már kezdődik a lejáratása a jobbiknak,Gyurcsány támadása,Lmp félre állítása,büntetések szankciók,lejárató plakátok,félre tájékoztatás,levélírás,ígérgetések amik választás után elfelejtődnek.
vadsanca
Meddig akar még a hatalmon maradni? Nem unja még a hülyeségeit? Talán Ő az egyetlen aki el is hiszi!?
papa.49
Tartós kenyeret már ne vegyél )))))))))
Desischado
Egy célja van a csuti parazitának: rajtunk élősködni, az országot tovább rabolni, amíg csak lehet. Én ebből nem kérek, és nem vagyok egyedül! Remélem, a temetését megérjük hamarosan, vagy azt, hogy széthullik ez a rezsim! Dögöljenek meg mind, akik tönkretették az országot és a népet, és azok is, akik asszisztálnak ehhez! II Ránszarsz fáraónak csak az a gondja, hogy a hatalomban tudjon maradni, de nem kell Püthiának lennem ahhoz, hogy csúfos végük lesz! Remélem, minél hamarabb!
creativehun
"az EU 5 legjobb országa közé kerüljünk, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni" Most vagy az van,hogy tényleg ennyire balfasz..vagy bennünk néz annak...vagy...ennyire komoly realitásbeli problémái vannak! Az első 5 országba akkor kerülhetnénk be ...ha 5 ország lenne összesen.
verőce21
@csak húgy...: (20:44) Azóta nyugdíjba mentek a sztahanovisták!
terlasz
Nehéz elképzelni, hogy ennek az embernek van más célja a saját hatalmán és a rablásai megőrzésén kívül is.
Eladott Ország
@papa.49: tegnap, 22:15; Pedig már szívesen etetnénk közpénzből a csútit, a megfelelő helyre (áristom) szállítva.
uploads.disquscdn.com/images/5e4679fd316f64a0bf346d6a30442c1e2acaca063aa05db876ba8c0f42c1b361.jpg?w=600&h=340
desiro
Íme a 6 pont:
1. Lopni
2. Lopni
3. Lopni
4. Lopni
4. Lopni
6. Még többet lopni, amíg a birkák engedik.
desiro
Szombathelyen még 600 misi kell a jégcsarnokhoz, miért?
A hali skandallum 9.8 milliárdról indult lett belőle 16.
papa.49
@Eladott Ország: Jó kép bár már igaz lenne !!!
Lepényleső
Remélhető hogy a 6 000 000 fős 1/3 pedig azt tervezi,hogy mosolyát orcájára fogja fagyasztani,
legalább olyan igazságos választással,mint ő kegyes most a hatalmat bitorolni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.