Emberölés gyanúja miatt egy hónapra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy 64 éves kecskeméti férfi letartóztatását, aki feltehetően kalapáccsal megölt egy 50 éves férfit – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék szerdán az MTI-t.

Kalapáccsal verte agyon a házába behatoló, majd élettársát bántalmazó férfit egy idős ember Kecskeméten – letartóztatták
Fotó: Pexels

A gyanú szerint a sértett február 24-én kora este a kerítésen átmászva bement a gyanúsított házába, ahol ott volt az élettársa is.

Az ittas férfi a nővel féltékenységből vitatkozni kezdett, majd bántalmazta is. Ezután a gyanúsítottat kezdte szidalmazni, aki haragjában egy kalapáccsal többször megütötte az ágy szélén ülő, majd a földre eső sértettet.

A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A bíróság indoklása szerint a letartóztatást azért rendelték el, mert a magas büntetési tétel miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől.

A döntést az ügyészség, a gyanúsított és a védője is tudomásul vette.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Bemászott a kerítésen? Az baj, mert vélhetően nem hívták. Nyilván kereste az asszonyt aki a szomszéddal hetyegett, de nem volt joga a kerítésen átmászni az asszony után. Meg kellett volna várnia kint.

Részeg volt? Akkor nyilván nem véletlenül hagyta ott az asszony.

A kerítést azért találták fel, hogy ezzel jelezzék, ne menj be hívatlanul. Agyonverte? Jól tette.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodóka
Igaza volt az öregnek. Én is agyonbasztam volna a bugrist.
Peller Anikó
Bemászott a kerítésen? Az baj, mert vélhetően nem hívták. Nyilván kereste az asszonyt aki a szomszéddal hetyegett, de nem volt joga a kerítésen átmászni az asszony után. Meg kellett volna várnia kint.

Részeg volt? Akkor nyilván nem véletlenül hagyta ott az asszony.

A kerítést azért találták fel, hogy ezzel jelezzék, ne menj be hívatlanul. Agyonverte? Jól tette.
arcmás
@Bástya Béla Elvtárs: Szerintem csak nagyon kevesen ismerik ezt a minisorozatot.
Gondoltam egy idióta bűntényről szóló hír épp megfelelő, hogy mások figyelmébe ajánljam ezt a "gyöngyszemet".
papa.49
Csak nem nertárs volt a kerítésbajnok ???
sokanvagyunk
Szerintem a sértett a kerítés volt amit a részeg jogtalanul meghágott, a kalapácsot viszont aminek nekiütközött a behatoló, valóban ki kell vonni a forgalomból.
desir62
Sajnos a magántulajdon védelme nem megengedett.
Az Usa egyes államaiban, ha csak a birtokra tévedsz is lelőhetnek.
1magyar
Jogos önvédelem, szerencsére ma már nem ítélhetik el azt aki védi az életét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.