Megszüntették a nyomozást a Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra érkezése miatt indult ügyben – erősítette meg a rendőrség szerda este az MTI-nek.

Nem nyomoznak tovább a Gruevszki-ügyben
Fotó: MTI

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata azt közölte: az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több feljelentés alapján 2018. december 18-án rendelt el nyomozást

embercsempészés és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az eljárást a nyomozó hatóság bűncselekmény hiányában 2019. február 22-én megszüntette.

Szerdán több portál a rendőrségi határozatra hivatkozva azt írta:

"a nyomozás során megállapítást nyert, hogy Nikola Gruevszki mind a magyar-szerb államhatáron történő belépéskor, mind pedig az azt megelőző határátlépések során érvényes, utazásra jogosító okmányokkal rendelkezett, továbbá a schengeni övezetbe történő beléptetése is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt".

Nikola Gruevszkit – aki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke – tavaly májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. November 12-én elfogatóparancsot adtak ki ellene, egy nappal később pedig ő maga tudatta egy közösségi oldalon, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért. Szkopje még aznap nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott ellene. Egy héttel később Gruevszki szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy megkapta a menekültstátuszt Magyarországon.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Most jött el az a pont, hogy a rendőrség a szememben csupán a maffia kormány szekértolója. Ez a rendőrség nem a jogállamiságot és az embereket védi, hanem Orbánékat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
Ha ezt a lehetőséget Oszama bin Laden megérhette volna...
kokopelli
Al Capone és a másik két zsugapartnere kidurran a méregtől,hogy olyan korán
születtek! Ők szívesen kopogtak volna a "Csuti Pate"-nak! (tanulni,tanulni,tanulni!)
human
Mikor Hernádi Zsoltot körözte az Interpol a rendőrség így nem akarta elfogni a lakossági bejelentés ellenére:
youtu.be/DfKWRG2hD2k
Mary
Egy valami nem.világos: ha nemzetközi elfogató parancs van.kiadva ellene, és tudják a Macedónok, hogy hol van, miért nem.jönnek egyszerűen érte? Lekakálni, hogy menedékjogot.kapott, betuszkolni a rendőr autóba és kész, visszavinni, egyből a börtönbe
Amúgy macedón emberek.mondták, hogy tényleg nagy sikkasztó ez a Gruevszki, évek óta Magyarországra lopja át a pénzt, ezért segített neki Orbán, ugyanolyan gazember mint ő
nezelodo
@Mary: Na azért ez a macedón egy gyenge képességű első osztályos ipari tanuló a mi géniuszunkhoz képest...
kokopelli
@nezelodo: ,de kihez menekül majd a "Kárpátmedence géniusza" ha eljön az idő???
Nyilatkozatok a haveri elnököktől?:.."Nem ismertük erről az oldaláról!" ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.