Tévhit, hogy radikális zöldpolitikát képviselek, valójában ez egy zöldminimum – jelentette ki Puzsér Róbert, a Lehet Más a Politika (LMP) által is támogatott független főpolgármester-jelölt Budapesten pénteken.

Puzsér érdekes eszközzel venné el a politikusok kedvét a lopástól
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Szerinte programja azért kelti radikális zöldpolitika benyomását, mert eddig egyáltalán nem létezett zöld alternatíva a politikai fősodorban.

A zöld célok kollektívek, Magyarországon azonban a politika soha nem kedvezett a nagy, össztársadalmi céloknak – hangoztatta Puzsér Róbert.

Szavai szerint a döntéshozók ígéretekkel egyéni és csoportérdekek mentén

"leszalámizták" a társadalmat, így nem jutott energia, figyelem a kollektív célokra. Ez az igazi probléma

- jelentette ki.

A főpolgármester-jelölt szerint előtérbe kell tolni a zöldpolitikát, mert az a 21. században nem egy lehetőség: a politika vagy zöld, vagy semmilyen.

Puzsér Róbert kitért a sétálóövezet fontosságára. Sétáló Budapest programja alapján ilyet alakítana ki a belvárosban, ebbe azonban

nem csupán az V. kerület meghatározott részét érti bele, hanem a Jászai Mari tér, a Nyugati pályaudvar, az Oktogon, a Blaha Lujza tér, az Astoria, a Kálvin tér és a Fővám tér jelölte területet, továbbá a pesti folyópartot a Fővám tértől a Jászai Mari térig, valamint a Lánchidat, szerves kapcsolatban a budai Várral.

Úgy fogalmazott: "a világ csúfsága", hogy ma is autók közlekednek a Lánchídon. Prága vagy Firenze jelentős hídjain ez nem így van – jegyezte meg.

Budapestben gigászi potenciál rejlik, a legközelebbi ilyen fekvésű város a bolygón Rio de Janeiro Puzsér Róbert szerint. Ezt a lehetőséget azonban csupán az 1970-es évek színvonalán aknázzák ki, a politika a Kádár-rendszer fogságában él – tette hozzá.

A főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy három "szívügye" van.

Az egyik a hajléktalanság, amelyet súlyos erkölcsi kérdésnek nevezett. Ember nem lakhat az utcán – hangoztatta Puzsér Róbert, aki szerint minden közösség "minőségét" az jelzi, hogy miként bánik a legelesettebbjeivel. A lakhatást állampolgári joggá kell tenni, ami legalább egy zárható, fűtött szobát jelent – mondta.

Második pontként egy korrupciótörténeti múzeum létrehozását javasolta. A Terror Háza Múzeum berendezésével a politikai osztály kifejezésre juttatta, hogy szakított a terrorral.

A korrupció azonban ugyanúgy a magyar történelem része, ezért lenne szükség a Tolvajlás Háza Múzeumra. Ezzel a politikusok kinyilvánítanák, hogy végeztek a lopással

- vélekedett.

A harmadik ügy az utcaképé. A főpolgármester-jelölt szerint tragikus a homlokzatok állapota.

Elfogadhatatlan, hogy az 1970-es, 1980-as évek igénytelen neonreklámjai még mindig megtalálhatóak a házak tetején, elcsúfítva Budapest városképét

- emelte ki.

Hozzáfűzte, hogy álmai fővárosában felsővezetékek sem kapnának helyet, mert ezek lényegesen rontják a komfortérzetet.

Megjegyezte, hogy mindez a következő harminc év programja.

Puzsér Róbert azt mondta, hogy a legnagyobb probléma a polgárosodás és a középosztály hiánya. A centrum létrehozása nem pusztán egy kívánatos politika, hanem az egyetlen menekülési lehetőség a polgárháborúból – hangoztatta.

A főpolgármester-jelölt úgy vélekedett, hogy 2010-ben megbukott a harmadik magyar köztársaság, és a jelen rendszer a fennállásának a derekán jár.

A "fülkeforradalom" felelőseinek a Fideszt, a KDNP-t, az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót nevezte,

megjegyezve, hogy bár utóbbi párt akkor még nem létezett, Gyurcsány Ferenc nagyon is.

Lehetséges centrumpártként hivatkozott Puzsér Róbert a Jobbikra, az LMP-re, a Momentum Mozgalomra, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra.

A főpolgármester-jelölt közölte, hogy kizárólag szakemberekre bízná a város vezetését, politikusok nem kapnának nála helyet. Kijelentette, hogy

szeretné öt év alatt végrehajtani a vállalásait, utána lemondana, visszatérne a kulturális térbe. Nem akar politikusi karriert felépíteni

- tette hozzá.

Az eseményen közölték, hogy a héten bejegyezték az Állampolgárok a Centrumban Egyesületet – ennek a szervezetnek a színeiben indul majd Puzsér Róbert a főpolgármesteri tisztségért.

A Mit akar Puzsér Róbert? Mi az a Sétáló Budapest? című konferencián szakértők, újságírók és politikusok is beszélgettek egymással.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Az elempenek mar masodszor "koszonhetjuk" a fideSS 2/3-os gyozelmet. Ez gondolom egy csoppet sem zavarja Puzsert.
Ezekutan barmit is mondjon (meg ha egyebkent szimpatikus lenne is) HITELTELEN.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Jól van robika, te csak aludj tovább, majd mi álmodunk...
1magyar
Puzsér Róbert azt mondta, hogy a legnagyobb probléma a polgárosodás és a középosztály hiánya.
Bizony igaza van, csak a gazdag és szegény réteg forradalomhoz vezet.
Mert a szegény réteg 80 % a gazdag meg 20 - nagy az olló.
Sámannus
Úgy kerülte a fidesz megnevezését, mint a kutyaszart.
Gauntlet
Jó, de miért kell ezredjére berakni mellé ugyanazt a képet? Más nincs? :(
És miért pont Puzsér kijelentéseit szedik elő? Tarlós napi szinten bunkó, soviniszta!
Csizmás Kond
...mindenki meg akar valósítani valamit, de amikor odajut mégsem tudja...
Amíg egy kampány fő témája az ígérgetés lesz addig nem fog változni semmi.
Qqberci
Pupuzsér, már megint valami erőset szívtál...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.