98 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit zsuppoltak vissza a déli határkerítés szerb oldalára.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "Magyarország területén 2019. március 1-jén 0 órától 2019. március 3-án 24 óráig a rendőrök 98 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 27 súlyos és 69 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 444 személyt fogott el, közülük 94 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 274 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 225 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 46 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 298 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök 98 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 7 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök 6 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon" – olvasható a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.