Néhány régióban túlbankosodás figyelhető meg az MNB elnöke szerint. 

A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése és a személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése segíthetne elő – erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank újabb hat évre kinevezett elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

Kiemelte,

a korábbi prognózisokat alaposan meghaladó, közel 5 százalékos tavalyi növekedés azért is kiemelkedő, mert egy olyan környezetben valósult meg, amikor az európai konjunktúra fokozatosan a lejtőre került.

A GDP-arányos hitelállomány Magyarországon alig több mint harmada az EU átlagának és fele a többi visegrádi ország szintjének – fejtette ki Matolcsy György utalva arra, hogy a hitelbővülésnek akkor lehet erős növekedésösztönző hatása, ha a vállalatok technológiai fejlesztésre használják fel a pénzt. Ez hozzájárulhat egy másik jelentős növekedési tartalék kiaknázásához, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javításához – tette hozzá.

A fogyasztás gyorsabb emelkedése főleg akkor növeli a GDP-t, ha nagyobb részben hazai termékekre és szolgáltatásokra irányul

– hívta fel a figyelmet a jegybankelnök.

A személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése szerinte további kedvező hatásokkal járna, mert a nettó bérek emelkedése – amellett, hogy ösztönözné a fogyasztás növekedését – még több embert ösztönözne munkavállalásra.

A sikeres felzárkózás valóra váltásához versenyképességi reformokra van szükség, amelynek kulcsterületei egy új kkv stratégia, a teljes foglalkoztatás biztosítása, egy megújuló pénzügyi modell, a megfelelő humán tőke és a hatékony állami működés

– összegezte Matolcsy György.

A vállalati hitelezés növekedési üteme a jegybankelnök szerint jelenleg megfelelő, azonban szerkezete nem kellően egészséges. Fontos, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük kedvező, fix kamatozás mellett elvégezni a versenyképességük javításához szükséges beruházásokat, ezért döntött a jegybank az NHP fix elindításáról – emlékeztetett.

Matolcsy szerint túl sok bank van hazánkban

Matolcsy György arra is kitért, hogy az MNB vizsgálja, milyen módon tudná elősegíteni a magyar vállalatikötvény-piac fejlesztését. A piac jelenlegi mérete elmarad a legtöbb környező országban megfigyelhetőtől, pedig egy fejlett, jól működő kötvénypiac egészséges versenyt idézhet elő a bankhitelekkel – fejtette ki.

Az MNB elnöke szerint sok banki szolgáltatás még mindig indokolatlanul drága Magyarországon, például a pénzforgalmi területen. Egyes régiókban túlbankosodás jellemző – vélekedett utalva arra, hogy a hatékonyság-növelés egyik forrása szerinte a konszolidáció.

A magyar piac pénzügyi igényeit fenntartható módon öt-hat univerzális nagybank tudná ellátni

– hangsúlyozta.

Ami az azonnali fizetési rendszer év közepére tervezett bevezetését illeti, a fejlesztési folyamatok ütemterv szerint haladnak – ismertette a jegybankelnök. Az azonnali fizetések elszámolását biztosító központi infrastruktúra kialakítása a GIRO Zrt.-nél tulajdonképpen megtörtént, jelenleg a rendszer tesztelése és finomhangolása zajlik, a bankok és egyéb pénzforgalmi szolgáltatók pedig folyamatosan fejlesztik és tesztelik a saját rendszereiket.

Az ország felminősítésével kapcsolatos kérdésre Matolcsy György megjegyezte: legfőbb ideje volt. A piaci befektetők évek óta látják Magyarországban azt a stabilitást és biztonságot, amit a hitelminősítők csak megkésve ismertek el – mondta utalva arra, hogy a közeljövőben további felminősítésre számít a Moody’s részéről is.

Matolcsy György szerint devizakötvény kibocsátásra nincs szükség, mert a növekvő bérek mellett a magyar gazdaságban elég megtakarítás képződik a csökkenő államháztartási hiány finanszírozásához.

Az ország külső sérülékenységét szerinte az csökkentené leginkább, ha az állam devizaadóssága nullára csökkenne, és erre a kedvező gazdasági folyamatok középtávon lehetőséget is teremtenek – mondta. Arról is beszélt, hogy vonzóbb lakossági állampapír termékekre van szükség, emellett hatékonyabb, elérhetőbb és jobban ügyfélbarát értékesítési hálózat fejlesztését tartaná kívánatosnak, elsősorban vidéken.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Az egy dolog, hogy beteg ember, de szakmailag is egy ön-, és közveszélyes ámokfutó.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/10/2.jpeg
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--kbp_IHHM--/h_1077,w_1160/7GrzFouN7mYHAe9ts.png
uploads.disquscdn.com/images/3d7a9f7305932fdb4c4a61261c3c73a6d99b63ef3b463761dfb4a08599653f10.jpg?w=600&h=402
A hazaáruló seggnyaló bajszos geci, megbízta a hazaáruló seggnyaló tolvaj kancsal gecit, hogy még tovább szolgálja a hazaáruló, tolvaj, seggnyaló törpe gecit.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ha ógy érted, hogy a te családod és barátaid "tulajdonában", akkor igazad van! =))
nevemnick
Nem bankokból van túlkínálat, hanem a hozzád hasonló képzetlen, diktatúrát kiszolgáló nyaloncokból.
Peller Anikó
Ja értem, akkor azért hoztátok a putyinbankot mert már úgyis sok van belőle.
Eladott Ország
Az egy dolog, hogy beteg ember, de szakmailag is egy ön-, és közveszélyes ámokfutó.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/10/2.jpeg
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--kbp_IHHM--/h_1077,w_1160/7GrzFouN7mYHAe9ts.png
uploads.disquscdn.com/images/3d7a9f7305932fdb4c4a61261c3c73a6d99b63ef3b463761dfb4a08599653f10.jpg?w=600&h=402
A hazaáruló seggnyaló bajszos geci, megbízta a hazaáruló seggnyaló tolvaj kancsal gecit, hogy még tovább szolgálja a hazaáruló, tolvaj, seggnyaló törpe gecit.
sokanvagyunk
Lehet hogy az MNB-t kiszervezi valami alapítványba?
Eladott Ország
@Peller Anikó: A rablóbanda érzi a veszélyt és hiába tervez 2030-ig, azért biztonságban akarja tudni az összeharácsolt vagyonkáját. Az új alapítványok bankja lehet majd a Putyin-bank. Csak nehogy az ország arany- és devizatartaléka is ott kössön ki…
justhpeter
Eltolcsy már annyi hülyeséget beszélt, hogy ez sem lep meg. Arról nem beszél, hogy ki ad engedélyt a bankoknak, arról sem beszél, hogy miért kellett a bankfelügyeletet bekebelezni.
Eladott Ország
@Peller Anikó: Reméljük, hogy azért szép halála lesz a tolvaj bandának.
Nessy
Matolcsi is Bukfencnek képzeli magát, akár O.V. és tsai.
"Bukfenc mindent tud"/ ( Szép emlékű Csinn - Bumm cirkusz)
kereső
"Csak egy maradhat"!-összevonják giga bankká mkb-bb-takarék !(mind mészáros érdekeltség). Csak azt nem tudom csányiotp-vel mit csinálnak?
namihami
Matolcsy szerint túl sok bank van az országban.
És ez igaz is, némi módosítással.
""... túl sok bank van az országban, AMELYEK NEM MATOLCSY CSALÁD KEZÉBEN VANNAK.""
És lám, máris korrekt a nyilatkozat...
lusta
@kereső: Mit kellene csinálni még? Az a kettő bőven elég, mint a régi szép időkben.
szép új világ
Azért még egy orosz bakot beengedtek, sőt még diplomácia mentességet is biztosítottak neki! Így kell Európára szabadítani az orosz kémeket. Bravó Fidesz!
magyarnarancs.hu/belpol/diplomaciai-es-vizsgalati-mentesseg-a-fideszesek-minden-kedvezmenyt-megszavaztak-a-magyarorszagra-erkezo-orosz-banknak-117825
görbetükör
Szerintem elég egyetlen bank is.
Csak a Mészárosé legyen...
feco fero
Egyet értek a sok bankkal is de főleg a már pofátlan szolgáltatásokkal főleg!
De ha már sok akkor a Putyin bank minek?
Főleg miert lesz törvények feletti?
Bocsi kell valahol tartani a piszkos és strómanok pénzét!!
Sámannus
Egy bankkal van csak több te büdös geci. ami több joggal rendelkezik mint a kormány, vagy az MNB. No ha te vigyázol valamire az ez lenne. Ezek után te csak egy koszos felmosórongy maradsz a helyeden.
terlasz
Nem lenne problémád a túl sok bankkal, ha mind a tied lenne.
Eladott Ország
@feco fero: A kétharmados szolgasereg átnyomta a parlamenten az orosz bank teljeskörű ellenőrizhetetlenségét biztosító javaslatot. Tehát jöhet Putyin segítsége hűséges csatlósának, már létre is jött egy aprócska Oroszország Magyarország területén. Igény esetén ezt majd csak ki kell terjeszteni és jók is vagyunk.
index.hu/belfold/2019/03/05/megszavaztak_a_teljes_penzfelugyeleti_es_diplomaciai_mentesseget_a_putyin-kozeli_banknak/
menekült
Hogy lehet, hogy egy kormány ilyen pofátlanul a képünkbe hazudik valamit, miközben egészen mást csinál? Hogy lehetünk ennyire marhák, hogy ezt simán eltűrjük??
Desischado
Itt belőletek van sok. És a ruszki bank minek?! Esetleg a lopott vagyon tárolására? Sok a bank? akkor most a bankok kinyírása kezdődik?
papa.49
Szartolcsy neked csupán azért fáj ez mert nem nálad fölöződik le a haszon !!!
menekült
@Desischado: Csak az a bank maradhat, amelyik a Fidesz érdekszférájában van. Az EXIM bank, az OTP, a K&H, az FHB, az MKB. A többi nem fontos nekik.
Lepényleső
Az a baja,hogy sok van? Nem talán az,hogy nem mind az övé?
Desischado
@menekült: Akkor velem mi lesz? Nem náluk vagyok! Amúgy igazad van, ez ennek a rühes féregnek a baja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.