Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője vasárnap Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Csorba Szilárd elmondta: a gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását – fűzte hozzá.

Szekszárdi gyerekgyilkosság: 19 éves férfit gyanúsít a rendőrség

A gyilkosság helyszíne

Fotó: police.hu

Horváth László, a TMRFK bűnügyi technikai osztályvezetője felidézte, hogy a rendőrséget március 8-án este fél hét előtt nem sokkal értesítették a Patak utcában lakó kislány eltűnéséről. A szekszárdi rendőrkapitányság nagy erőkkel kezdte meg a gyermek felkutatását, és a Patak utca mögött, a Séd medrében rövid időn belül megtalálták holttestét. Az adatgyűjtés, tanúkihallgatások során vették őrizetbe a gyanúsítottat.

A férfit 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amely 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Csorba Szilárd azt is elmondta, a bűncselekmény kiemelkedő súlya miatt a szekszárdi rendőrkapitány a gyilkosság helyszínének tágabb környezetében 24 órás rendőri jelenlétet rendelt el a közrend fenntartása érdekében.

Az osztályvezető a nyomozás érdekeire hivatkozva sem az emberölés körülményeiről, sem az indítékról nem nyilatkozott, azt sem erősítette meg, hogy a férfi rokona volt az áldozatnak. Újságírói kérdésre, miszerint felmerült-e szexuális indíték, annyit mondott, szakértők bevonásával folytatják az eljárást.

A szekszárdi Tolnatáj televízió pénteki beszámolójában a hozzátartozók azt mondták, hogy az elkövető a kislány büntetett előéletű, droghasználó unokatestvére, és a gyermeket koponyasérüléssel, lemeztelenítve találták meg.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Fokozott rendőri jelenlét...Azt nem fogják fel, hogy semmit nem old meg ha a két család egymásnak esik? Vagy talán börtönbe akarnak menni gyilkosságért?
A kicsi lány meghalt, Őt semmi nem hozza vissza. A gyilkost elfogták a bíróság dolga ítélkezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.