Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.

Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt.

Két gyerek is meghalt a hét áldozatot követelő balesetben a 81-es úton – fotók

Fotó, címlapi kép: police.hu

A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.

Két gyerek is meghalt a hét áldozatot követelő balesetben a 81-es úton – fotók

Két gyerek is meghalt a hét áldozatot követelő balesetben a 81-es úton – fotók

Fotó: police.hu

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az egyik autóban három felnőtt és két gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott.

Két gyerek is meghalt a hét áldozatot követelő balesetben a 81-es úton – fotók

Fotó: police.hu

Az utat a rendőrség lezárta, a forgalmat mindkét irányból a környező utakra terelik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították.

(MTI, Rendőrség)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ittott
csúnya tűzhalála volt annak, aki nem halt meg azonnal.
vacsi
Ezért helyeslem a sebesség-ellenőrzéseket!
herczeg0210
@vacsi: A viszonyoknak megfelelően és körültekintően kell vezetni, mert sok "barom" rohangál az útjainkon.
Ludas Matyi
@herczeg0210: Az nem kifejezes Herczegem! Vezettem mar a vilag összes tajan, de ilyen fegyelmezetlenül, agressziven, önzön, butan sehol nem vetenek autot, mint Magyarorszagon. A minap is a 84-esen hajtottam elöirasszerüen 90-el es elöttem 200 meterre at jön az en sajat savamba szemböl egy köcsög terepjaro. Nem rantom felre a kormanyt frontalisan talalkozunk. Persze hogy szerencsem is volt ,mert nem volt az ut padkaknal fasor. Meg annyi lelekjelentekem volt, hogy raneztem a palira, de nem lattam rendesen ,mert a feje lent volt a ket üles között, keresett valamit. Szemet szemert, fogat fogert! Aki a hanyagsaga, vaganysaga miatt embert öl a közlekedesben le kellene zarni eletfogytiglan!
Ludas Matyi
@vacsi: Nem csak a sebesseg a hunyo! Ha a hülye "Magyar" nem tud autot vezetni, jarjon gyalog! Nagyon sok buta kapott kezhez jogositvanyt egy vastag boritekert!
Csizmás Kond
...na és gyerekek, a hajtási megszerzéséért van egy vizsga amin ha valaki túljut vezethet, de a hülyeség ami nem veleszületett állapot és csak a jogosítvány megszerzése után üt ki a köcsögön azt ki fogja meghatározni...mert ugye mindenki önmagáról normális képet fest...
vacsi
@Ludas Matyi: Igazad van! A felháborító az, hogy nem egyedül hal meg, hanem másokat - sokszor ártatlanokat, jelen esetben gyerekeket is - visz magával... Mint pl. a szlovák qrva!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.