A Nemzeti Választási Bizottság a Momentumnak is ugyanazt mondta, mint a DK-nak.

A Demokratikus Koalíció (DK) után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

A Momentum – hasonlóan a DK-hoz – a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is ábrázoló kormányzati hirdetések miatt fordult az NVB-hez, és kérte, a testület állapítsa meg, hogy a kormány megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

NVB a Momentumnak: kampány előtt nincs hatásköre a kormányplakátokat megítélni

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Az NVB azonban keddi ülésén egyhangú döntéssel érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kifogást. A NVB határozatában megismételte a DK kifogásának elbírálásánál már leírtakat, vagyis a kifogás a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolja, a testületnek ezért nincs hatásköre a megítélésére. A választási bizottságok ugyanis a kampánytevékenységet kizárólag kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az EP-választás esetében április 6. – a szavazás befejezéséig tart. Az NVB ezen érvelését a DK ügyében a Kúria már megerősítette.

A Momentum kifogásának érdemi vizsgálat nélküli elutasítását az NVB szerint az is indokolta, hogy a párt még nem vetette magát nyilvántartásba a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, így nem jogosult kifogás benyújtására. Továbbá a kifogásban megjelölt székhely nem egyezett a bírósági nyilvántartásban szereplővel, és a kifogás benyújtására meghatalmazást adó személy már nem törvényes képviselője a pártnak.

Az NVB ezek alapján a kifogást elutasította. A határozat nem jogerős, ellene három napon belül a Kúriához lehet fordulni.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nem tudom az NVB tagjai a Kúria tagjaival együtt hol az csodába élnek!
Ha esetleg néha kiszállnának a kocsijaikból, és mennének pár métert gyalog, láthatnák, hogy Kormány tájékoztatás égisze alatt már hónapok óta permanens fidesz kampány van! Vagy van az a pénz, amiért időnként átmennek testületileg a "három majom" állapotába?
SystemError
Akkor mehetnek az o1gs plakátok a lopott pénzzel a háttérben! :)
solidedge
Kedves NVB. Nézzétek az édesanyátokat hülyének!
namihami
És tessék mondani NVB, választás UTÁN meg már minek? A plakátok nem a választások ELŐTTI időkre készülnek?
Milyen hasznos lehet a daganatos betegségbe már belehalt embernek a világ legmoderndbb sugárkezelése. Kb. mint a vak lónak a kontaktlencse.
Macskaszem
NVB-nek akkor van hatásköre, amikor orbán azt mondja. Úgy, mint a számvevőszéknek. Sőt mindkettőnek csak az ellenzéki pártokra van hatásköre, a fideszre abszolúte nincsen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.