A férfi súlyos sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 45 éves bátonyterenyei nő ellen.

Baltával ment a nő a volt élettársra Nógrádban

Fotó: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a nő 2019. március 6-án 11 óra körül az egyik bátonyterenyei ingatlanban szóváltást követően egy baltával bántalmazta volt élettárását. A férfi a bántalmazás következtében az előzetes orvosszakértői vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett.

A 45 éves bátonyterenyei nőt 2019. március 11-én – az eset rendőrségre történő bejelentését követően – elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették" – áll a közleményben.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
6.-án megosztotta a nő a baltával a pasit és 11.-én már sikerült elfogni?
Vajon hogyan akadtak a nyomára ilyen rövid idő alatt egy akkora világvárosban? Persze, a megfeszített rendőri nyomozás...
Lepényleső
A hölgy megsejthette,hogy nem a kedvenc virágjával áll elé nőnapon a próbaférje,a balta ezért
került kezébe,hogy nem tetszését kifejezze,s nyomatékot adjon erre nézve?
vadsanca
"Egyet fizet, ketté vágják." (Pink Panther)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.