Tóth Bertalan (MSZP) a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban arról beszélt, hogy noha vannak benne előremutató elemek, de szerinte valójában csak egy nagyon szűk réteget érint.

Orbán: a férfiak és a nők közötti különbséget nem tudjuk eltörölni
Fotó: Illyés Tibor/MTI

Kifogásolta, hogy az akcióterv nem szól az egyszülős családokról, a meddőséggel küzdőkről, az élettársi kapcsolatban élőkről, továbbá hiányolta, hogy miközben az egekbe szöknek az ingatlanárak, nincs szociális bérlakásprogram. Meddig kívánnak különbséget tenni magyar gyermekek között? – kérdezte.

Orbán Viktor – gratulálva először az MSZP-s politikus gyermekének megszületéséhez – azt felelte: az akciótervben nincs különbségtétel sem gyermekek, sem családok között.

Az azonban igaz – folytatta –, hogy

míg az MSZP olyan családtámogatási elemeket helyez előtérbe, amelyek alanyi jogon járnak, addig a kormány azokat, amelyeket össze tud kötni a munkával, mert amikor a családtámogatás nincs összekötve a munkavállalással, akkor a családtámogatási források felhasználásának hatékonysága rendkívül csekély.

Ezért – közölte – arra törekszik, hogy a munkán keresztül juthassanak hozzá a szülők az állami juttatásokhoz. Lakáspolitikáról szólva hozzátette: a kormány szerint a tulajdonnak kell a középpontban állnia, és csak kiegészítő lehet a bérlet.

Tóth Bertalan viszonválaszában azt mondta: a kormány politikája nem vezet eredményre, mert minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Sürgette továbbá például, hogy emeljék meg a családi pótlékot, szüntessék meg a bérkülönbséget a férfiak és a nők között, építsenek bölcsődéket.

A kormányfő erre azt felelte: ha a szocialisták találnak támogatható elemet a családvédelmi akciótervben, támogassák, "csináljunk a család kérdéséből nemzeti ügyet". Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy

olyasmit is követel az MSZP-s politikus, amit a kormány nem tud megoldani, "például a férfiak és a nők közötti különbség eltüntetése egy olyan igény", amelynek nem tudnak eleget tenni.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
Nem bizony, a biológia fölött nincs hatalmuk. A nemi identitást nem eltörölni, hanem elfogadni kell, és ezzel együtt az Ember azonos jogait is.
Sőt, kéretik a fiatal, aktív dolgozó, és a már nyugdíjas embert is azonos Ember számba venni! Satöbbi...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@kereső: A terelést pont erre értettem, kérdez valaki valamit, ő meg egészen másról hadovál ...
Sámannus
Dehogy faszikám, te nem is nő vagy, hanem prosti. Azok közül akit teljesen szétb@sztak minden lukadon ahol értek.
F_Viktor
"...szerinte valójában csak egy nagyon szűk réteget érint."

Pontosan!
Ezért ez nem családpolitika, hanem a választási kampányra közpénz költés!
Ezt igazolja, hogy óriásplakátokkal próbálja a hazugságot eladni a Zembereknek!
Sámannus
Ejnye bejnye Bercike. Hiányzik neked a fenéken rúgás? Még kritizálod ezt a hatalmas nemzetvesztőt? Tudhatnád a közmunka hasznos. Épp ünnep előtt láttam "dolgozni" egy csapatot. A legaktívabb melós tolt valami csodaszerkezetet, amivel össze szedték a laput, majd ugyan abban a pillanatban szét is szórták, mert teli volt a tartálya. Anyácskám, ha látta volna keresztet hány tőle. Később tett egy kört a másik is, hogy jól meg legyenek fizetve.
A ner szerint ez a munka a lapu alapú társadalom. Csak ezek szüljönek matyart ne más.
arcmás
Ki az, aki csak pénzért vállal több gyereket (a cigányokon kívül)?
Mert az nem normális, azoknak nem való a nagycsalád - akik csak pénzért, propaganda hatására képesek több gyereket vállalni (Rákosi pajtás szellem járja be Magyarországot).
Ráadásul úgy reklámozzák, és adják el sikerként, hogy még ki sincs dolgozva, még el sem kezdődött - !!!???

A házasságok fele válással végződik.
Sokan lelépnek családostul külföldre.
Csak az egyik szülő lép le külföldre hátrahagyva mindent.
A válásnál elosztják a gyerekeket a két szülő között.
Vagyonmegosztás.
Betegség.
Halál.
Családon belüli erőszak növekedése, a kényszerűségből túlvállalás miatt.
Egyesek képtelenek lesznek eleget tenni a szülői kötelezettségüknek, és intézetbe kerülnek a gyerekek.
Vagy alkohol/drog függők lesznek és elveszik tőlük a gyerekeket.
És még lehetne sorolni napestig a sok problémát.

Ez meg fog bukni.

A meglévőkkel, a most élőkkel,hogy bánnak, hogy tekintenek rájuk, mit művelnek az országgal, Európával, Istennel?
Szar oktatás.
Szar egészségügy.
Szar fizetések.
Szar egyházak.
Szar politikusok.
Szar jövő.
A múlt elszarása.
Fingszagú jelen, ami a fideszes politikusbűnözőkből gőzölög ki.

De Orbán koronás trónon ül már...

b1.blog.hu/2019/03/18/orbannak_mar_tronja_is_van

Szüljön Orbánnak alattvalókat Conchita Wurst!
arcmás
Conchita Wurst a hiányzó láncszem, az átmenet férfi és nő között.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.