Nem javult az állapota, így rövidesen újabb beavatkozásra szorul M. Richárd,  a Dózsa György úti baleset egyik vádlottja.

M. Richárd súlyos szívproblémái miatt műtötték meg múlt héten – a műtét miatt engedték ki előzetesből –, a beavatkozás nem volt komplikációmentes és az intenzív osztályon sem lett jobban a férfi.

Kedden kétszer is megnyitottak a műtét alatt. Azóta nem áll helyre a pulzusom, 120-150 között ugrál

– mondta a Blikknek a férfi, hozzátéve: a műtét előtt nem voltak tünetei.

Elmondása szerint folyamatosan monitorozzák a szívét, illetve kémiai anyagokkal is próbálták már helyrebillenteni a pulzusát, de hiába

Elképzelhető, hogy még ma újraindítják a szívemet. Most várjuk a beavatkozásról szóló döntést, jelenleg is tart az orvosi tanácskozás

– zárta rövidre hétfőn M. Richárd.

A műtét hírétől hetek óta hangos volt a sajtó, hiszen súlyos szívbillentyű-elégtelensége miatt engedték ki a letartóztatásából.

Cikk- és címlapkép: YouTube/ECHO TV

(Blikk)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Mondtam, hogy a füléhez kell varrni a farkát.
simmering73
Ez komoly, hogy egy bűnöző hogy létéről kell olvasnom itt nap mint nap?
papa.49
@simmering73: Akik meg miatta meghaltak azok ejtve vannak, pl. van az egyik áldozatnak a kisfia aki apa nélkül nő fel mert ez a tetű kosan száguldozott !!!
De mint a szügyéség megállapította ,,nem befolyásolta vezetési képességeit,, !!!
szaboria1
Valami nem kerek ebben a történetben. Családomban két szívműtőt is volt a férjem és az anyukám így tudom, hogy egy hét után a jól sikerült műtét után pláne az intenzív osztályra újságírót aligha engednek be. A Blikk cikkét elolvasva kamu a nyilatkozat.
nezelodo
Még a végén "meghal", mint az egyszeri a rendőrautóban, hogy új személyiséggel kezdhessen új életet, friss strómanként valaki szolgálatában.
polar450
Talán próbálják meg közvetlenül rákötni a 220 V.-ra!
dr. prédikátor
Ki a bánatos faszt érdekel egy gyilkos maffiózó hogyléte!!!leszarom az állapotát!!! nehogy má sajnálni kelljen a gecit!!!
ittott
dögöljön meg. működjön az isteni igazságszolgáltatás, ha a magyar már nem képes rá.
papa.49
Folyik a ,,szerecsen mosdatás,, ezerrel, megpróbálnak szánalmat ébreszteni az emberekben eziránt a tetű iránt !!!
Yoda69
Ha van Isten, akkor ott doglik meg ez a patkany.
namihami
Lefordítom:: nem kell visszamennie a kóterbe.
Jöhet a kegyelem, egy új (persze megfelelő lóerejű) autó és némi anyagi fájdalomdíj, az elszenvedett sérelmekért.
Commenter
@papa.49: bezzeg a már műtétre előkészített betegnek lefújták a szívműtétjét amikor kirúgták az orvosát a műtét megkezdése előtt!
Yeromos
Akiket részegen, bedrogozva, jogosítvány nélkül halálra gázolt, már semmilyen műtét nem segít.
Remélem rajta sem fog.
papa.49
@CsipkeRózsa: Az elő nem fordulhat !!!
desiro
Remélem át segítik a túlsó oldalra az orvosok.
wpym
Majd, ha raerek sajnalom a bunozo semmirekellojet. Kotelet neki es foldet ra!
moareka
Akik meghaltak miattad, azoknak már soha nem lesz pulzusuk...
Fradigege
Komoly dumás a csávó.
A baleset után drogot mutattak ki a szervezetében. Kitől vette? Milyen kapcsolatai vannak ezügyben?
Simán kasztrálnám és vágnám le neki.
advocat
Azért ezeknek az izomfejlesztő anyagoknak is van mellékhatása!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.