A Fiumei úti intézményben van például gyermektraumatológia ezért ha tartósan nincs elég műtőssegéd az intézetben, az akadályozza ezen osztály működését is.

A 168 Óra információi szerint azért nem végeztek kedden érsebészeti műtéteket a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Fiumei úti baleseti sebészetén, mert nincs elég műtőssegéd az intézményben.

A portál úgy tudja,

kedd reggel betolták műtétre az első beteget, aztán műtét nélkül kitolták, a második beteget pedig már be sem vitték.

Egy ápoló annyit mondott az egyik hozzátartozónak, hogy nem tudják elvégezni az aznapi operációkat, és szerda reggel érdeklődjön majd, hogy aznap lesz-e műtét.

Elmaradhattak a műtétek a Fiumei úti traumatológián

Amikor megkérdezte, hogy ennek mi az oka,

az ápoló közölte, hogy egymás után mondanak fel a műtőssegédek.

Kunetz Zsombor orvos elmondta, februárra már csak néhány érsebész maradt a Fiumei úton, így a baleseti érsebészeti ellátást behívásos alapon tudták biztosítani, ami azt jelenti, hogy nem volt benn állandóan érsebész, de műtétre be tudták rendelni.

A Fiumei úti intézményben van például gyermektraumatológia, idegsebészet, általános érsebészet, ezért ha tartósan nincs elég műtőssegéd az intézetben, az akadályozza ezen osztályok működését is. Vagyis más műtéteket is leállíthatnak, nem csak az érsebészeti beavatkozásokat, hanem akár akut baleseti ellátásokat is.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(168 óra)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desiro
Ne retek bence, biztos a mágráncsok miatt van ez is?
dr. prédikátor
Kérjen mindenki a kóser káslertól egy aranykötésű tizparancsolatot!!! Az majd meggyógyítja a beteget!!! Vén geci!!!
Dr plágium
Ez hazugság!
Megmondta a retkes körmű, hogy érzékelhetően javult az eü. ellátás!
Yoda69
Majd tesznek a helyukre ukranokat fele annyi berert.
Nessy
Ez borítékolható volt. A kormányzat szerint is az egészségügy csak és kizárólag orvosokból áll, néha a kórházi ápolók is eszükbe jutnak. A kiszolgáló gárda már sehol nincs a bérfejlesztési listán. Pedig nélkülük a dokik is éhen halnának, vagy ellátnák az ő munkájukat is! Egyik csoport a másik nélkül félkarú óriás! Esetleg a foci akadémiákon lehet betegszállító, műtőssegéd, laboros, rtg asszisztens képzést indítani, focista bérért! Hasznosabb lenne!
De ez egyébként sok évtizedes probléma.
szaboria1
@Nessy: Vagy akiről kiderül, hogy botlábú azt azonnal oda kell vezényelni.
justhpeter
@papa.49: Mondjuk a Bolondkáslert be kell állítani műtőssegédnek, Retekbencét meg ágytálazni. Másra úgyis alkalmatlanok.
Nessy
@szaboria1: Kire haragszol ennyire? Az orvosokra, vagy a betegekre? :-))))
szaboria1
@Nessy: Bocs erre nem is gondoltam csak arra, hogy a falábúak is csináljanak valamit.
Nessy
Néha az ember kiherélné ezeket az agyament politikusokat!
35 milliárdba kerülne kb. hogy mi is modern medicinához jussunk, mint akár a csehek. Plusz 60 milliárdból már legalább tüzet lehetne oltani a legalacsonyabb bérek tekintetében és pár milliárdból lehetne kissé modernizálni a műszer parkot. Mennyit is adományoz a költségvetés a társasági adóból sport célokra? 125 milliárdot éves szinten!
És még van egy - két terület, ahova számolatlanul szórják a közpénzt!
Hívek! Jöhet a hozsanna! Különösen, ha a legközelebbi hozzátartozótok
műtétje marad el hasonló okból!
Eriksson
" nem volt benn állandóan érsebész, de műtétre be tudták rendelni."
Ezek szerint máshol annyi van, hogy még kölcsön is tudnak adni.
egyember
@desiro: Nem! Gyurcsány csábította el őket, Soros biztatására.
egyember
@dr. prédikátor: Kőtáblák, aranykötésben?
Lepényleső
Nem maradnak el. Esetleg átcsoportosításra kerülnek,szembe a kórházi épületnek?
Tervezetten,hiszen ez a vezérfonala a báni egészségügynek?
SystemError
Orbán miatt közvetett módon ezrek halnak meg vagy lesznek gyomorékok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.