Bár Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt szerdai ülését követően azt mondta: a Fidesz tagságával kapcsolatban nem egyoldalú döntésről, hanem közös megegyezésről beszélt – az EPP csúcsjelöltje, Mafred Weber ezt nem így látta.

Weber: a Néppárt függesztette fel a Fidesz tagságát

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: őket „nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem”, sőt az ő kérésükre és kezdeményezésükre született meg a kompromisszumos döntés.

Tény, hogy a javaslat szövegében valóban a választmányi ülés alatt változtatták meg az erről szóló mondatot, de az EPP csütörtöki csúcstalálkozóján azért az is kiderült: a Néppárt vezetői egyáltalán nem bánják, hogy nem kellett most Orbán Viktorral egy asztalhoz ülniük. Sőt, Orbán Viktor szavaival ellentétben kivétel nélkül határozott felfüggesztésről beszéltek, beleértve Manfred Webert, az EPP csúcsjelöltjét is.

„Az Európai Néppárt világos és nagyon határozott döntést hozott tegnap arról, hogy felfüggeszti a Fidesz tagságát. Így a párt tagjai nem szavazhatnak, és nincs semmilyen befolyásuk a Néppárt döntéseire” – mondta a helyszínen lévő magyar tudósítóknak a politikus. Weber hozzátette azt is, a szankció mindaddig hatályban marad, amíg vissza nem nyerik bizalmukat a Fidesszel szemben.

„Személyesen nagyon örülök, hogy a párt ilyen egységes volt a kérdésben”

– tette hozzá Weber, aki szerint a javaslat ugyan kompromisszumon alapult, a döntés viszont megkérdőjelezhetetlen.

A titkos szavazáson a 260 küldöttből 193 vett részt, és közülük Joseph Daul bejelentése szerint csak hárman szavaztak nemmel. Mivel a Fidesznek 11, a KDNP-nek pedig 2 küldöttje ült bent a teremben, ez – ha feltételezzük, hogy egyféleképpen voksoltak – azt jelenti, hogy valóban ők is megszavazták saját felfüggesztésüket.

Forrás: hvg.hu

142 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
@surdilloFUJT: (20:59) Hát látod, hogy arról híres a Fidesz! Ilyen sokoldalú.
Ez a hullám elsodorja mindazokat, akik a liberalizmust gátlás nélkül csinálják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@verőce21: Sőt! "A látnivágyó, napba nem tekint!!"
tulipan
@verőce21: Ez a hullám elsodorja mindazokat, akik ezt a tolvajok művelte, narancsos iiliberalizmust, ilyen gátlás nélkül csinálják.
tulipan
@durbincs: Mi a hézag narancsos seggnyaló, félfaroknyi szaros pofájú Sügér, ott a Ploesti mélyépításű bányakcódban? Csak nem, nincs ott veled a szexi Shikari meg a Verőce21?
tulipan
@durbincs: Ugyebár Te vagy az a messze földön hires melegvárhy, narancsos seggnyaló, félfaroknyi szaros pofájú Sügér, ott a Ploesti mélyépításű bányakcódban? Csak nem lehet, hogy éppen nincs ott veled a szexi Shikari meg a Verőce21? A hiányukat azért kibírod valahogy, denevérszar rágcsálás és a bányalóvizeletpálesz vedelés közben???
tulipan
@durbincs: Mi a gondod, narancsos seggnyaldosó, ezáltal moslékos pofájú, Ploesti romány különítményes Sügér,aki bányásként a bevedelt bányalóvizeletpálesz hatása alrtt innen 1000 km-re nyomja az előírt naanncsos propagnda sódert??? csak mert azt képzeled, hogy kötelezne bármire is az a 2 elemi??? Ha már meleg vagy áruld el, miért ne is ne fogjam a saját holmokom? te IQ bajnok? A tiedhez inkább nem nyulnék, te ragadós, csöpögős, takonyvárhy minivislis???azt fürödjél ám le alaposan!! de fogat is mossál rendesen, mert iszonyúan bedes, gyomorszagú leheleted ? meg biztosan a kecód levegője is? - 2696
tulipan
@durbincs: Mi a gondod, narancsos seggnyaldosó, ezáltal moslékos pofájú, Ploesti romány különítményes Sügér,aki bányásként a bevedelt bányalóvizeletpálesz hatása alrtt innen 1000 km-re nyomja az előírt naanncsos propagnda sódert??? csak mert azt képzeled, hogy kötelezne bármire is az a 2 elemi??? Ha már meleg vagy áruld el, miért ne is ne fogjam a saját holmokom? te IQ bajnok? A tiedhez inkább nem nyulnék, te ragadós, csöpögős, takonyvárhy minivislis???azt fürödjél ám le alaposan!! de fogat is mossál rendesen, mert iszonyúan bedes, gyomorszagú leheleted ? meg biztosan a kecód levegője is? - 2696

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.