Kevesebben születtek és többen haltak meg idén januárban, mint az elmúlt év első hónapjában, így nőtt a természetes fogyás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Gyilkos január – alig születtek, rengetegen haltak meg

2019 januárjában 5,5 százalékkal kevesebb gyermek született (7364), míg a halálozások száma (13 790) jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Így a természetes fogyás 68 százalékkal, 2603 fővel meghaladta a 2018. januárit. A halálozások számának emelkedése mögött a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült havi értéke 1,44 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest.

A házasságkötések száma mérséklődött, 1436 pár lépett frigyre, ami 5 százalékkal, 76-tal kevesebb, mint amennyi 2018 januárjában volt.

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 16,6 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 2,6 ezrelékponttal magasabb 2018 azonos hónapjához viszonyítva. Ennek eredményeként a természetes fogyás a 2018. januári 4,6 ezrelékkel szemben 2019. januárban 7,8 ezrelékre emelkedett.

2019 első hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ez 1,2 ezrelékponttal meghaladja az előző év azonos havi értékét. A házasságkötési arányszám 1,7 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal kevesebb, mint 2018 januárjában.

Forrás: MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
@1magyar: ...nem gazdagnak kell lenni a döntéskor, hanem relatíve biztos jövőképpel kell rendelkezni...anno mikor én(mi) döntöttünk legalább ez megvolt, még ha számos eleme a jó társadalmi közérzetnek hiányzott is. Ezért ebben a kérdésben nem lehet politikai táborok egymásra acsarkodásával megoldást találni. Ha valamiben teljes NEMZETI KONSZENZUS-ra lenne szükség, akkor ez az...a gesztust pedig mindenkor a regnálónak kell megtennie az eredményes együttgondolkodás érdekében.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Klubtag
"... a halálozások száma (13 790) jelentős mértékben, 19 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest...".
Éljen az Orbán-Kásler féle világszínvonalú egészségügy...:O(((((((
Egyébként meg félnótás az is, aki egy ilyen országban szaporodni akar...netán meginog egy mentálisan retardált kdnp-s címkézésétől...a „családpolitikájuk” fabatkát sem ér (az is olyan felemás, diszkriminatív), ugyanis az alapproblémát ők súlyosbították tovább kormányzati szinten.
1magyar
@Klubtag: De szerinted a németek gazdagabbak, azok miért nem szaporodnak? Ott is csak a segélyes migránsok szaporodnak évente.
arcmás
@1magyar: Ez világjelenség. Ez ellen ne tudsz tenni. Alkalmazkodni kell a meglévőhöz, és abból kihozni a legtöbbet, a legjobbat.
De ehhez okos... nem(!), értelmes, haladóan gondolkodó emberek kellenek, és nem olyan merev begyepesedett kőbunkók, akik az idő kerekét akarják visszaforgatni, mint Orbán.
Klubtag
@1magyar: ...nem gazdagnak kell lenni a döntéskor, hanem relatíve biztos jövőképpel kell rendelkezni...anno mikor én(mi) döntöttünk legalább ez megvolt, még ha számos eleme a jó társadalmi közérzetnek hiányzott is. Ezért ebben a kérdésben nem lehet politikai táborok egymásra acsarkodásával megoldást találni. Ha valamiben teljes NEMZETI KONSZENZUS-ra lenne szükség, akkor ez az...a gesztust pedig mindenkor a regnálónak kell megtennie az eredményes együttgondolkodás érdekében.
desiro
Megint nem müxi a fitymasz propaganda.
Kórházba ne kerülj mert meg daglesz.
tulipan
EZEK FOGNAK, tömegesem SZÜLNI??? :)))))))))))
papa.49
Ez köztudott hogy a januári hónapban születik a legkevesebb gyermek viszont a ,,HIHETETLENÜL HATHATÓS NÉPJÓLÉTI KORMÁNY INTÉZKEDÉSEK MIATT MÉG TÖBBEN HALTAK MEG MINT 1 ÉVVEL KORÁBBAN !!!
tulipan
@1magyar: Szerinted, a japánok szegényebbek? Nem ! Ezek a narancsos csűrhék képtelenek belátni, hogy a KÖZHANGULAT normalizálása az, ami javíthat!!!
arcmás
A Fidesz meghirdette, és sikerként kommunikálja a családvédelmi programját.
Erre mindenki meghal, aki teheti, és senki nem születik meg - ha tehetné...

"Emberek, csak semmi pánik." - jelenti be a főszervező.
Erre mindenki üvöltve kezd el menekülni.

Ezek a fideszes gyökerek tök komolyan gondolják, hogy pénzért vesznek embereket.
Ismerős ez valahonnan?...
Igen?
Akkor jó (mármint nem jó, sőt, rossz, de ha érted és nem dőlsz be ezeknek, az jó).

A fárasztó énem szerint (mert többen vagyunk, ezért Légió a nevem), az emberiség alkonyát éljük.
Nincs remény, hidd el.
Végül minden baj összeér (amúgy azért gyalázatosak a populisták, mert csak az emberek félelmeire játszanak, de igazi megoldást nem nyújtanak - MERT TÚL BUTÁK, TÚL GECIK!)

Minden el fog pusztulni, mert az ember túl rossz, és nincs az az innováció, ami kirángathatná ebből az állapotából...
Végül minden baj összeér, és akkor jön el a vég - ami közelebb van, mint gondolnád.
Félsz?
Jó.
Sajnálod? Nem tudod?
Én sajnálom!

Akarod a margitszigeti szökőkútnál Beethovenre sajnáltatni magad idén nyáron?
Az azért lenne jó, mert akkor jövőre tudnám, hogy mit tettél tavaly nyáron.
tulipan
@papa.49: Amíg viszont, csak pofázzk, az EU béremelést, nem lehet mást várni sem!
1magyar
@tulipan: A szüléshez - ha magamból indulok ki - létbiztonság kell elsőként, utána egy olyan apa akiben bízhatunk, de még az is alakulhat rosszul.
Ha az állam nem támogatja az elvált szülőket és gyerekeiket akkor ha végig gondolják a nők akkor nem szülnek.
tulipan
@1magyar: Igazad van! Kiötlötték a fából vaskarikát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.