A bérek rendezéséért küzdő, sztrájkra készülő közszolgák pár napja levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy jelölje ki a tárgyalódelegáció tagjait. A kormányfő válaszolt is, mégsincs előre lépés.

Ezt válaszolta Orbán a szakszervezeteknek

A választ Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára küldte el, melyben nyilatkozatot kért a tárgyalások megkezdését megelőzően arról, hogy a sztrájkot kezdeményező szakszervezet rendelkezik a tisztviselők többségének felhatalmazásával.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) ehhez fűzött kommentárja arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1994-ben kötött megállapodás szerint a kormányzati igazgatás területén csak e többség birtokában szervezhető sztrájk. A sztrájkbizottságban résztvevő kilenc szakszervezet egyike a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, és az OKSZ képviseli e szakszervezet keresetrendezésre irányuló sztrájkkövetelését, így a kért nyilatkozatot rövid időn belül el fogják küldeni a kormány részére – tájékoztatott az OKSZ.

Forrás: mfor.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

arcmás
Valamiért nem bírom az olyan embereket, akik magukat tapsolják meg.
Miért?
Tök mindegy, hogy miért!
Mert, csak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@justhpeter: A háromharmadot uraló, kétharmadnak látszó, egyharmad diktatúrája a többség felett.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--AgpS1U6p--/w_1160/78xZG3XkQJ5oYiMWs.jpeg
1. A legnagyobb kisebbség irányítja teljhatalommal az országot
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--MHuNfM4p--/w_1160/78vrGiMKetqZYjMWs.png
2. A Fideszt túlkompenzálja a saját választási rendszere
Sajnos mindez köszönhetjük a megélhetési politizálást folytató ellenzéknek is. ( akinek nem inge...)
cikicakk55
@Eladott Ország: Teljesen igazad van.2018 áprilisában még volt egyetlen egy lehetőség Orbánék elzavarására. Akkor kellett volna csak egyetlen egy napra az ellenzéknek összefogni. Sikítófrászt tudok kapni,mikor sokan birkázzák a Magyar embereket. Szerintem 2018-ban a Magyar emberek kitettek magukért,hisz (szerintem) soha ilyen sok ember nem ment el szavazni. Azt is éreztem,hogy az a sok ember,akik eddig soha,vagy csak ritkán szavaztak,pont a Fidesz ellen mozdultak meg. A nép megtette azt,amit megtudott tenni,de az ellenzék darabokra szedte a népet. Mindenki aki nem akarta a Fideszt,szavazott valamelyik párta,amelyikre akart,csak nem a Fideszre.Sajnos a sok kamu párt töredék szavazatai mind a Fideszé lettek,így és a számítógépes szerverek megbénításával sikerült nyerniük,de ha csak a számokat nézzük,akkor véletlen sem 2/3 volt a Fideszé. Sajnos azóta már azt az egyetlen egy kis rést is betömte a Fidesz,így már semmilyen törvényes,jogi módszer nem maradt. Most már hiába papol az ellenzék,nem most kéne már okosnak lenni. Nem mi voltunk a birkák,hanem az összes ellenzéki párt haszonleső,önző magatartása miatt buktunk meg.
justhpeter
@Eladott Ország: Az ellenzékről ne beszéljünk. Se vízió, se aznapi ötlet, se eredmény.
papa.49
Mit várt a szakszervezet fanfárokat???
minek kellett ilyen hosszú felkészülési időt adni a kontároknak ???
Mire itt lesz a sztrájk időpontja , méd törvény is lehet rá, hogy NEM SZTRÁJKOLHATNAK !!!
Desischado
Demokratikus úton már semmit sem lehet elérni. Erővel kell orbánnak tudtára adni, hogy elegünk van! De ahogy állnak a dolgok, még vígan ülhet a hatalomban, sajnos.
evacica
@cikicakk55: Na azért gyakorolhatna a nép is egy kis önkritikát! Hogy is szavaztak? Megvette a fidesz a szavazókat pár kiló krumpliér 1 liter olajért 1 kg cukorér vagy 5ooo,.Ft! Terméseztessen közpénzből, mint a fidesz kampány nagy része történt! Én az ördögre is szívesebben szavaznék, mint erre a mocskos tolvaj bandára, akiket csak a saját zsebük érdekel! Egy normális ország már rég elzavarta volna ezt a tolvaj korrupt kormányt élén Orbánnal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.