A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le. A rendőrök 10 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról.

Lecsapott a rendőrség a nyugdíjas heroincsempészekre Siófokon – videó

A 70 éves siófoki D. János, a 68 éves budapesti B. Gyula és három szerb társa a gyanú szerint rendszeresen csempésztek heroint Magyarországra, aminek eladását B. Gyula irányította. A kábítószer beszerzése és az országba szállítása a szerb férfiak feladata volt, a drogot egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el.

2019. március 30-án reggel D. János siófoki otthonába érkezett a kisbusszal két szerb férfi. Éppen a kocsi egyik kerekét szerelték le, amikor a budapesti rendőrök rajtuk ütöttek. Elfogásuk után a nyomozók megtalálták az elrejtett, több mint 5 kiló nagy tisztaságú heroint, melynek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot. A drogon felül a rendőrök a kisbuszt és egy másik autót is lefoglaltak.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, akinél több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős B. Gyulát XV. kerületi otthonában fogták el, tőle informatikai eszközöket, 440 ezer forintot és egy autót foglaltak le.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(police.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Akkor most mi lesz a csíkszívó barátainkkal? Mert biztos hiány keletkezik a piacon! Vagy majd nem igazoltatható luxusjárgányok hozzák az utánpótlást nekik, nehogy kitisztuljon a fejük?!
lópicigáspár
Röszkéről elvittek 48 fináncot, jó hogy nem találja meg senki a határon a drogot!
namihami
Ez még plusz néhány szátalék a Viktorfillérek mellé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.