Az LMP kezdeményezésére a képviselő határozatban utasították volna el a menekültekkel kapcsolatos gyűlöletkeltást. A kormánypárti képviselők ehhez nem járultak hozzá – pedig a szöveget még Orbán is aláírta.

A Fideszesek leszavazták, pedig Orbán egyszer már aláírta

Még februárban Egyiptomban az Arab Liga és az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozásán a felek aláírták a Sharm el-Sheikh-i nyilatkozatot, amelyben szerepelt, hogy támogatják a menekülteket, elítélik a gyűlöletre, a rasszizmusra és az intoleranciára való uszítás minden formáját. Magyarország képviseletében a dokumentumot Orbán Viktor írta alá.

Az LMP országgyűlési határozati javaslat formájában a parlament elé vitte volna pontosan ugyanazt a szöveget, mint amit a kormányfő helyeselt. Azonban az európai ügyek bizottság hétfői ülésén a fideszes tagok tartózkodtak, így akadályozták meg, hogy a parlament elé kerüljön a javaslat, hiába támogatta három ellenzéki képviselő.

A fideszes Hörcsik Richárd  arra hivatkozott, hogy a szövegnek nincs angol nyelvű hiteles fordítása, plusz jogilag nem kötőérvényű, csak deklaratív.

Forrás: hvg.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Bizony megerősítik a fideszes alattvalók amit Orbán mondott, hogy "ne azt nézzék, (hallgassák) amit mondok, hanem arra figyeljenek, amit csinálok. Egyszóval ahhoz tartják magukat, hogy a főnöknek egy szavát sem lehet komolyan venni. Őcsényben is ő uszított leggátlástalanabbul, a menekült státuszt a kormányától elnyertek ellen. Aztán csodálkozik, hogy kamu konzultációkkal kell a szavahihetőségére a támogatókat összevadászni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Bizony megerősítik a fideszes alattvalók amit Orbán mondott, hogy "ne azt nézzék, (hallgassák) amit mondok, hanem arra figyeljenek, amit csinálok. Egyszóval ahhoz tartják magukat, hogy a főnöknek egy szavát sem lehet komolyan venni. Őcsényben is ő uszított leggátlástalanabbul, a menekült státuszt a kormányától elnyertek ellen. Aztán csodálkozik, hogy kamu konzultációkkal kell a szavahihetőségére a támogatókat összevadászni?
desiro
Ez a rühes, bolhás nemzetközi fórumokon mindent aláír itthon meg letagadja, csiszta csigány mentalitás.
justhpeter
@desiro: Ez a cigány mentalitásnál is rosszabb.
papa.49
Ez a csutitetűnél nem okoz gondot a következő pillanatban már azt se tudja aláírt-e valamit ))))))))))))))))))))
Lepényleső
Kutyából nem lesz szalonna,ezekből ember soha?
Madácsi Pali
@papa.49: tudja , csak letagadja. A rohadéknak nem okoz gondot, hogy amit egyik mondarában állít, azt a másikban cáfolja. Belehalna ha egy percig nem hazudhatna.
verőce21
Dehát az LMP kezdeményezése "jogilag nem kötőérvényű, csak deklaratív."
terlasz
@verőce21: Így igaz, ezért aztán érthető, hogy nem kívánják deklarálni azt, ami szöges ellentétben az itthoni megvezető, néphülyítő hazugságaikkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.