Brüsszel nem Moszkva. Csak együtt sikerülhet. Védjük meg a független sajtót. Volt idő, amikor nem a bevándorlást állította az európai parlamenti kampány középpontjába a Fidesz.

A Fidesz kiállt az európai ügyészség mellett – 2009-ben

Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke (előtérben) sajtótájékoztatót tart a párt választási központjában, a SAS Centerben, miután befejeződött az európai parlamenti választás. Háttérben a Fidesz-KDNP-frakció EP-képviselői: Gál Kinga (b) és Győri Enikő (j). Az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztató adatai szerint, a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után a frakció 14 mandátumot szerzett.

A hvg.hu időutazásra hívta olvasóit az elmúlt 15 év EP-választásai körül, a cikket itt olvashatja:

A legérdekesebb választási programpontokat itt találja a Fidesztől.

A Fidesz meggyőződése szerint a független sajtó a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, a vélemények sokszínűségének biztosítása pedig demokratikus kormányok kötelessége.

A Fidesz támogatja az Európai Ügyészség felállítását.

Az Európai Uniónak jelenleg a gyengeségei közé tartozik, hogy nehezen tud a saját maga által vallott értékeknek és elveknek érvényt szerezni. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy az unió intézményei félnek beavatkozni egy-egy kormány belügyeibe.

A jelenlegi irányvonallal homlokegyenest ellenkező követeléseket és programpontokat alig tíz évvel ezelőtt, 2009-ben fogalmazta meg a Fidesz.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
2010 óta a ,,fiatal demokraták" rájöttek, hogy jobb kommunizálni, mint négy négyzetméteres zárt helyen sétálni.
Gauntlet
Ezek akkor mondták igazat utoljára, amikor megkérdezték tőlük: be kíván lépni a Fideszbe?
Igent mondtak.
Aki Én
Már kérdeztem korábban, de senki nem válaszolt.
Csak egy olyan dolgot mondjon valaki, aminek már ne mondta volna az ellenkezőjét ez a ,,hiteles" ember.
eszegfu
@Gauntlet: Csak egy "epés" megjegyzésem (nem Rád vonatkoztatva!)... szerintem akkor sem mondtak igazat, mert lehet, hogy "nem kivántak belépni a Fideszbe", csak már akkor is "megmondták": mi nekik a jó!
Nessy
O.V. ragaszkodik az "napi elveihez,hitéhez", ha aznap éppen azzal kell szédíteni a híveit! Ezt még egy stabil szélkakas sem bírná hosszú távon.
Eladott Ország
2010-óta Magyarország egy szuverén ország, ahol a kormány akkor lopja meg a saját nemzetét, amikor akarja. A magyar kormány szétlopja az uniós támogatásokat, ha pedig ezt számon kéri rajtuk valaki, az rohadjon is meg. Mi köze van ugyanis ahhoz az EU-nak, hogy a magyar kormány a saját népét lopja meg? Ne szóljanak bele a mi ügyeinkbe. A pénzük ugyan kell, de hogy még azt is vizsgálják, hogy milyen faliszőnyeget vett belőle Matolcsy György, na az felháborító.
Eladott Ország
@kereső: 2010 óta New Deal van, a lopásban.
magyarbakancs
Orbán politikája érdek politika, a mindennapi érdeke vezérli.
justhpeter
Orbán egy össze-vissza hazudozó tolvaj ! Nincs min szépíteni !
sokanvagyunk
A sasszét egyetemi szinten úgy hívják: politikatudomány.
papa.49
@sokanvagyunk: Nem ez nem az ez csak pávatánc !!!
Szépnek akarna látszani, de mindig kiderül hogy csak egy ronda, hájas, hazug disznó !!!
papa.49
Ezen a 2014 plakáton még az van ,,új irány,, na igen ,,kifelé az Unióból ,, Előtte meg volt a ,,folytatjuk,, !!!
Egyébként meg azt se tudja megjegyezni 5 perccel korábban mit mondott, van hogy egy félórás beszédben kétszer, háromszor meghazudtolja önmagát !!!
Commenter
@papa.49: és a vekkeres plakátok? Az ébresztő és hajrá Magyarország? Azok se voltak semmik. Nem a félórás beszédében már a következő mondatában ellentmond magának! De ez nem zavarja.Beküldeni nem lehet, fiktív ugyan de nem rossz, nagyban fedheti a valóságot, maga vallotta be hogy utált tanulni:
hirklikk.hu/kozelet/megtalaltuk-orban-viktor-kozepiskolas-ellenrzjet/349046
papa.49
@Commenter: Ehhez tedd hozzá a volt katonatársai megjegyzését kiderül ilyeb volt már kisgyermekkorától kezdve !!! Zalaegerszegen ahol ezredírnok volt utálták mert mindenkit feldobott, spicliskedett !!!
kereső
@papa.49: Forditva Papa! Ez egy 2009-es "jelszó", 2014-ben volt a "folytatjuk"- a szomorú, hogy 2018-ban még ennyi se kellett- csak a soros,és a migráncsok szöveg.
Commenter
@papa.49: ezen sem kell meglepődni. Csak folytatja azt kormányzati szinten amit ott elkezdett. Úgy dobja a munkatársait sok sok év "szolgálat" után hogy a Holdon landolnak! Kihasználja a tudásukat, azt, hogy nála valószínűleg képzettebbek aztán ha már nem kellenek azt is elfelejti hogy a világon vannak. Valahogy ezeket az embereket se tudom sajnálni. Istenítették, kiszolgálták nyakig benne voltak a kül és belpolitikájában, ők is károkat okoztak az országnak.
Desischado
Gerinctelen, hazug parazitától ki várr mást? Mindig is ilyen g féreg volt.
Yoda69
Akkor meg nem tudtak "torvenyesen" lopni csalni.
csipetke
Új szelek fújnak.Csak úgy tud orbán ottmaradni,ahova csalással-lopással-hazugságokkal felkűzdötte magát,azaz a magyar maffiahálózat élére,ha az európai ügyészség nem köp a levesébe.
Gyerekek,mi van?A trollok szabin vannak?Nem mintha hiányoznának...,csak fura,hogy nem tobzódnak itt észt osztva..
Commenter
@simmering73: sohanemvoltamvagyonosemberviktor.
Lepényleső
Nem a fydes,a bán,-mondta. Ám tőle tudjuk,hogy az nem számít amit mond,azt kell nézni
amit tesz. Tehát ez egy vallomás arról,hogy szava hihetetlen embernek mondta önmagát.
Egyáltalán miképp engedhető még megszólalása,örökös témája;másik emberre való
uszítás különböző megfogalmazása?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.