Országos aláírásgyűjtő akciót indít szombattól a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására.

Több ezer Fidesz-aktivista lepi el hamarosan az utcákat
Fotó: Fidesz/Facebook

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek nyilatkozva elmondta,

az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.

Hangsúlyozta, az előttünk álló európai parlamenti választások tétje nagyobb, mint eddig bármikor. Olyan Európát és Magyarországot szeretne a kormányzó párt, amely nemet mond a bevándorlásra, megvédi az európai keresztény értékeket, hagyományokat és erős nemzetekből áll.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten a Fidesz EP-választási programját bemutató rendezvényen azt mondta, programja szerint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak. Javasolta továbbá, hogy egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére, és senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül.

Szorgalmazta azt is, hogy szüntessék meg a migránskártyákat és a migránsvízumot, Brüsszel pedig ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit.

Orbán Viktor végül követelte, hogy Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát, és bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.

Szavai szerint ezek azok a pontok, amelyek a legszükségesebbek a bevándorlás megállításához és a keresztény kultúra megőrzéséhez. Kérte egyúttal a választókat, hogy aláírásukkal támogassák majd ezt a programot.

Hangsúlyozta: a brüsszeli elit hatalmi törekvéseit meg kell fékezni, a bevándorlást meg kell állítani.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
adjunk seprűt a kezeikbe s takarítsanak! =))
Commenter
Takarítsák el az összes ocsmány plakátjukat az emberek zaklatása helyett!
cikicakk55
Amelyik nálam próbálkozik,az nagyon rosszul jár. Az biztos,hogy úgy lefogom ordítani a fejét,hogy lapíthat szégyenében. Még az sem érdekel,ha a rendőrség lép közbe. Ő jön oda énhozzám,nem én megyek hozzá és jogom van azt mondani amit akarok. Tettleg nem bántalmazom és a rendőrség állítólag csak akkor lép közbe,ha vér folyik. Annyit nem ér egy seggnyaló sem,hogy garázdaság miatt fizessek.
Commenter
@cikicakk55: azért vigyázz, mert ezek képesek rád fogni, hogy a szegény, ártatlan aktivistát verbálisan zaklattad...
verőce21
Itthon nem félünk robbantásoktól, itthon nem futkosnak ámokfutó fegyveresek az utcákon, iskoláinkban gyermekeink biztonságban vannak, nem rombolják templomainkat, errefelé szinte ismeretlen a faji és vallási gyűlölet. Hallottunk már róla, láttuk filmekben, a hírekben, de testközelből nem érezzük, nem hatja át társadalmunk mindennapjait.
Magyarország nem Vadnyugateurópa!
simmering73
@verőce21: Valóban nem. Ez Vadkeleteurópa.
kulabombaafityiszre
A viktátor elvetette a sulykot,érzi a vesztét,aztán most vagdalkozik hablatyol össze-vissza.
Bezzeg a pénzecske amit az eu ad az fasza.
A pénzért beengedett alig ellenőrzött migráncs az remek.
Az orosz bank ami felett még az államnak sincs semmilyen ellenőzési joga az kívánatos.
A munka melletti szegénység meg éppen jó.
Minden héten megölnek egy-két embert,megvernek-agyon vernek egy-két nőt az remek migráncs nélkül is.
Hetente erőszakolnak nőket,bár migráncs az nincs.
A lopást már nem is szégyelik.
Az Illés énekelte a láss ne csak nézz címü számot,ajánlom minde fityfaszosnak.
Láss ne csak nézz!!
Nessy
Zaklatásnak veszem, ha megszólítanak! Hagyjanak békén!
Vagy én tartok nekik előadást arról, hogy célszerű lenne O.V. szövege helyett előadni a tavalyi lopott holmit!
Borsodi
Aláírást kéne gyüjteni,hogy zárják ki a néppártból.Vagy váltsák le,mint minisztert.
Qqberci
@Clavigo: Nem poloska, csótány... Vagy ezek keresztezhetők?...
Nessy
@Qqberci: A csótány még a radioaktív sugárzást is túléli! :-((
Sámannus
Itt már mindenkit elakarnak zavarni a szarházik.
papa.49
Gyertek csak fütyiszek a vödör szar készenlétben van rátok borítom az biztos !!!
Yoda69
Populista lozung - kozpenzbol.
Hazaarulo orban! Logni fogsz!
justhpeter
Orbánon kezd elhatalmasodni a saját agybaja. Nem kell bántani az aktivistákat, csak hangosan ki kell őket röhögni a nyílt utcán. Egy idő után elkullognak.
desiro
@justhpeter: Arra gondoltam, hogy alá írom így: O1G.
desiro
A kínaiak már készítettek kitűzőt is O1G.
kereső
Ennek mi értelme van? Igy akarja megmutatni,hogy mekkora "társadalmi támogatottsága" van az őrültségének? Mert másra nem jó. Ebben a témában már volt egy érvénytelen népszavazás!Úgy gondolja, hogy azóta változott a helyzet?Az elcsal 208-as országgyűlési választás után?,és az azóta hozott intézkedések után?Az új kormány meg-b+ piszkos körmű eü-ért felelős miniszterrel,olyan vagyongazdálkodásért felelős miniszterrel aki segédkezett több száz millió közpénz eltüntetésében-mert a lakása csaló vállalkozások/vállakozók székhelye volt/van?, olyan "innovációs"miniszterrel, aki most veri szét a magyar tudomány,a magyar tudományos élet fellegvárát?,olyan sicskákkkal-mint államtitkárok-és biztosok tömkelege akik nem szakmai hozzáértésük okán kerültek a székekbe.És ennek erdményeként haldoklik az ország- nincs egyetlen szakterülete a kormányzásnak amely ne romokban heverne,és tombol a butaság,a szervilizmus,a gyengébb eltaposása.
Az a fidess aktivista ,és az aki aláir ennek az agyrémnek ugyanolyan bűnös, mint azok az országgyűlési képviselő aki megszavazta az elmult 9 év jogfosztó törvényeit,és segédkezett szavazatával az ország lerablásában, és tönkretételében.És bűnösek abban, hogy 30 évvel a "rendszerváltást" követően az ország kevésbé szabad ,mint volt a kádárrendszerben. És mindezt egy őrült ,hatalommániás ,notórius hazudozó lázálmáért- Európa ura akar lenni, mert a 93000km2-t már "kinőtte".
papa.49
@kereső: Akkor legyen neki elég 2 m2 végleg !!!
szép új világ
Jó lesz ha mindenki figyel a lába elé, hacsak nem akar a rajzó csótányokon taposni.
Commenter
@durbincs: látom, igyekszik a migráncssimogató svédektől is tanulni. csak kár, hogy pont trágársággal kezdi ezt is?
tudode
Ennyi AGY MOSOTTAT képeSSek voltak "hadra fogni"!
.
Szégyene az országnak, hogy még mindig,, 30 év után vannak akiket BE LEHET PALIZN a POLITIKAI SZÉLHÁMOS akoljábaI utolSÓKKÉNT kullogva!
.
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
.
Szerencsétlen GAZDAGOK, lelki topRONGYOK!
cikicakk55
@Commenter: tegnap 18:05

Verbálisan már zaklattam Fideszest és akkor sem lett belőle semmi. Ameddig nem folyik a vére,addig " szóban" ütlegelhetem. Tavaly volt a választás előtt,hogy nálunk a Posta előtt vertek tanyát a seggnyalók. Amennyiben nem szól hozzám,kifelé jövet megúszhatta volna egy köpéssel is,de hozzám szólt. Na akkor előjött a szótár az agyamban és a csuti gecitől a pohos zseb Napóleonig, 1QG-ig minden volt.Őt is jellemeztem pár szóval,mint csicskát. Érdekes,hogy Ők ketten voltak én meg egyedül,még is Ők húzták a rövidebbet,mert én pár perc dühöngés után ott hagytam,de kb 10 ember oda csődült közben és azoktól is kapták a hideget és a meleget. Az biztos,hogy én nem vállalnám ezt a munkát bár mennyit is fizetnének,pedig a pénz elég rövid ideig vendégeskedik nálunk.
Lepényleső
...de sosem lesznek annyian mint mi vagyunk,akik élni tőlük mentesen akarunk?
Commenter
@durbincs: Mi az, megy aláírást gyűjteni maga is? Erről beszéljen, ne az italról meg a bányáról hadováljon.
Nessy
@Commenter: Ő csak alá ír, mindent, mindenkor, amit a fidesz elé tesz!
Pedi őt biztos senki nem vegzálná, hiszen a falubolondját nem szokták bántani.
Commenter
@cikicakk55: itt a boltok, előtt és a buszvégállomáson telepedtek le. Nyilván minden forgalmas helyen ott lesznek. Én igyekeztem kikerülni őket, amíg nem szóltak hozzám én nem reagáltam. Elég szánni való hogy képesek erre a munkára, de ők már csak ilyenek.És meggyőződésük hogy a jó érdekében mozgósították őket, ez a nagyobbik baj.Egy hazug gépezet legapróbb részei.
Commenter
@Nessy: Nem olyan bolond ő provokálni azt rendesen tud. Minden le is pereg a pikkelyeiről,mint víz az ablakról, hiába kap itt hideget-meleget.Kiváncsi vagyok, mi volt "előző életében" mielőtt "durbincs" lett?
kokopelli
Nem értem az egész "kampányt"! Az egyetlen eltévedt imigráns akár spirituszban is mutogathatnák
a felcsuti búcsúban! Ki a farok akar M.-o.-ra jönni?!
-Gazsi,voltál már Bécsben?
-Még nem,de többet nem is megyek!
namihami
Lehet tőlük kérni, hogy előre egyeztetett időpontban házhoz jöjjenek?
Mert akkor előtte három napig nem adok enni a kutyának és nyitva hagyom a kennel ajtaját.
És bérbe veszem a szomszéd boxerét is. Bár, ismerve a srácot, lehet, hogy még ő fizet.
solidedge
@Clavigo: A poloska elleni hatásos Chemotoxon felbuzdulva most kotyvasztom a Fidesztoxot.
cikicakk55
@Commenter: tegnap 15:09
Igen,úgy ahogy írod.Az a legnagyobb baj,hogy az a több ezer Fütyiszes,akik kiállnak leköpetni magukat,mind meggyőződéses Fütyiszes .Mindegyik elhiszi,hogy Orbán egy jó ember,hogy Ő a haza megmentője,és,hogy Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában. Majd,ha valamelyiknek az apja,anyja,gyereke,unokája kórházba kerül és rászakad a betegre a plafon,vagy a félálomban lévő magánklinikákon már kifáradt orvos,vagy éppen egy még medikus korban lévő orvos félre diagnosztizál,talán észre veszi,hogy nem jó oldalon áll. Esetleg akkor,mikor már nála is szorít a kapca és Orbán meg bandája szarik rá,akkor elgondolkozik azon,hogy miért is hagyta magát leköpetni,le haza árulózni a város forgalmas pontján.
Commenter
@cikicakk55: ebben a 7 pontban amit előadott nincs új és nincs más csak gyűlöletkeltés meg a saját mérhetetlen hatalomvágya. Akkora a passzív szavazók részéről a közöny és az apátia, hogy nem lesz nehéz sajnos a legtöbb mandátumot megszerezniük, pláne ha még "rásegítenek" is, és a nemzetközi megfigyelők olyan jól teszik a dolgukat mint tavaly. "csak" 11 mandátum már kudarc lenne a fidesznek. Én abban reménykedem hogy legalább ez a fajta kudarc meglesz a "győzelemben."
kokopelli
@cikicakk55: Ellepték az utcákat! Lepedékes lett az utca? Az anyukánk még a fogunkon sem
tűrt meg lepedéket! Ezek is büdösek?A sárga lepedék nagyon csúnya vol!A narancsszínű nem
veszélyesebb?...csak kérdem!!
papa.49
Állítólag már leadták a 20 ezer aláírást, akkor meg mit abajognak még ???
Nessy
Nekem kettőhöz is volt szerencsém, míg eljutottam a háziorvoshoz receptér. Mondtam, majd szóljanak, ha Paks, letelepedési kötvény, és egyéb általam fizetendő dologról kell nyilatkozni. Nem tudom, miért sértődtek meg, és hagytak faképnél? :-)) Pedig még lett volna pár ötletem.
papa.49
@Nessy: Ne csodálkozz, ha ilyen ,,csúnya dolgokat,, kérdeztél tőlük )))))))))))))))))))))))
Nessy
@papa.49: Pedig olyan aranyos voltam! Drága asszonyomnak szólítottam és még mosolyogtam is közben. Komolyan! Igaz, nálam a "drága" az nem éppen dícsérő jelző. Mikor nagyon nem bírok valakit, azt drágámnak szólítom, és még mosolygok is hozzá. Ergo, nem tud belém kötni.
cikicakk55
@kokopelli: tegnap 19:11
Sokkal veszélyesebbek,mint a foglepedék volt,amit az anyukán nem tűrt meg a fogunkon.Az ellen tudtunk védekezni.A rendszeres fogmosás nem engedte meg a lepedéket. A narancsos lepedék ellen azonban nincs semmilyen fegyverünk. Az utolsó lehetőséget tavaly áprilisban elveszítettük és ez nagyban az ellenzék hibája is. Most már semmilyen jogos módszer nincs ellenük,hisz nincs is jogrendszer Magyarországon. Illetve van,de az csak a Fidesznek ad jogot,nekünk a hétköznapi embereknek semmit.
Commenter
@cikicakk55: ez már nem narancsos lepedék hanem fogkő, bocs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.