Az szja-bevallási tervezet már csaknem egy hónapja elérhető az adóhatóság webes felületén, amelyet érdemes átnézni, és szükség esetén módosítani, majd beküldeni – jelentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Ez történik, ha nem hagyja jóvá az adóbevallását

A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek kivételével – május 20-a után automatikusan bevallássá válik.

Aki olyan jövedelmet is szerzett tavaly, amelyről a NAV-hoz nem érkezett adatszolgáltatás, annak a bevallási tervezetet ki kell egészítenie – jegyezték meg utalva arra, hogy például az ingatlan-bérbeadásából származó jövedelem is ebbe a kategóriába tartozik.

A NAV rámutatott: ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy egészségügyi hozzájárulás, és ezek összege nem több mint 200 ezer forint, akkor – egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek kivételével – idén is kérhető akár hat havi pótlékmentes részletfizetés, amit a bevallásban kell jelölni. Az első részlet befizetésének határideje 2019. május 20. – tették hozzá.

Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, akkor a visszautaláshoz meg kell adni a bankszámlaszámot vagy a postai címet, attól függően, hogy miként szeretné visszakapni az adózó az év közben többletként befizetett adót. Ha valaki tavaly több önkéntes pénztárnak is fizetett, a bevallásban kell jelölnie, hogy melyik pénztárhoz kéri a visszautalást.

A NAV webes szja-kitöltő programját használók a fizetést a kitöltőfelületen keresztül is megtehetik. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is befizetheti az adóját.

Akik papíralapon adják be bevallásukat, azok aláírásának szerepelnie kell a főlapon, különben a bevallás érvénytelen.

Az szja 1+1 százalékáról mindenki nyilatkozhat akár a webes felületen, akár papíralapon, mely postán is beküldhető a NAV-hoz. Ha a felajánló az 1 százalékról rendelkező nyilatkozatot a NAV ügyfélszolgálatán szeretné benyújtani, akkor azt csak személyesen vagy meghatalmazottján keresztül teheti meg.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.