Kunhalmi Ágnes kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum megteremtette győzelem esélyének politikai feltételeit Budapesten, összefogásukat elvtelennek nevezni igazságtalan. Hozzátette: "aki jön, az jön, aki nem, az kimarad és magára vonja a választók haragját, hiszen az LMP és a Jobbik szavazói is összefogáspártiak."

Az MSZP szerint a Fidesz célja az oktatási rendszer átalakításával az volt, hogy kiszórja a gyerekeket az oktatásból.

Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt választmányi elnöke kedden Budapesten, az V. kerületi Egyetem téren tartott sajtótájékoztatón elmondta, tankötelezettség korhatárának 18 évről 16 évre csökkentésével 100 ezer gyermek került ki a közoktatásból végzettség nélkül.

A szocialista országgyűlési képviselő szerint a legnagyobb problémákkal a szakképzés küzd, amelyet az elmúlt években sikerült teljes mértékben szétverni.

Kunhalmi Ágnes a Szakképzés 4.0 című stratégiát ismertetve azt mondta, szakgimnáziumi érettségi átalakításával a kormány beismeri, nem lehet érettségi nélkül kiengedni a tömegeket a szakképzésből. Szerinte a tankötelezettség végzettséghez kötésével pedig azt ismerik be, hogy hiba volt a tankötelezettség korhatárának leszállítása.

Elmondta, a stratégiában vannak elfogadható elemek, de tartanak attól, hogy az ahhoz kapcsolódó jogszabályokból kimaradnak majd a jótékony intézkedések.

Hozzátette: nem jó, ha keretszámot határoznak meg a gimnáziumi képzésre. A szakmunkásképzés után ne szűnjön meg azt érettségi megszerzésének lehetősége nappali tagozaton és 18 éves korig mindenkinek biztosítsák az érettségi megszerzését – szorgalmazta.

Jelezte azt is, támogatják a szakszervezet azon követelését, hogy 350 ezer forint legyen a szakképzésben oktató tanárok kezdő bére.

Kálló Dániel, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje kiemelten fontosnak nevezte a nyelvtudást, de szerinte a kormány intézkedései nem segítik annak megszerzését.

A magyar nyelvoktatás siralmas állapotban van, kevés a nyelvtanár, nagy létszámúak a csoportok – részletezte.

A tavaly egyetemre felvételizettek 50 százalékának volt csak nyelvvizsgája – mondta, kitérve arra, hogy ma a szakképzésben tanulók 20 százalékának sikerülne a nyelvvizsga.

Volt kérdés arról, hogy Puzsér Róbert, az LMP és a Jobbik főpolgármester-jelöltje kiszállt a fővárosi előválasztásból, illetve feltételeket szabott az azon történő részvételre.

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum megteremtette győzelem esélyének politikai feltételeit Budapesten, összefogásukat elvtelennek nevezni igazságtalan. "Nehogy már úgy csináljunk, minthogy négy párt az hülye, csak ők fújják a passzátszelet helyesen" – fogalmazott.

Hozzátette:

aki jön, az jön, aki nem, az kimarad és magára vonja a választók haragját, hiszen az LMP és a Jobbik szavazói is összefogáspártiak.

Szólt arról is, hogy Vágó Gábor, az LMP listavezetője azt mondta egy tévéinterjúban, Puzsér Róbert az LMP jóváhagyása nélkül döntött, valamint pártja szeretné folytatni a tárgyalásokat.

Majd ha hozza magával Puzsér Róbertet és meggyőzi, akkor szeretettel látják

- közölte Kunhalmi Ágnes.

Forrás: MTI

Fotó, videó: Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Teljesen felesleges vagdalkozni az mszp. is az a két szatellit a fütyiszhez tartozik, az ő malmukra hajtja a vizet !!!
RonaGyuri
bocs az off-ért:
A pucér nem szereti a Puzsért! =))
Rockxy
tökmindegy hogy reagált, nem tényező

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.