Az állam vesz az Egyháznak egy zarándokházat Rómában 1,67 milliárd forintért Tbg vallás ma 10:35 93 154 A Közlöny friss számában jelent meg egy kormányhatározat, miszerint az állam két részletben a Magyar Püspöki Konferencia rendelkezésére bocsát összesen 1,67 milliárd forintot, hogy megvásárolhassa a római Szent István Házat. Az épület szellemi elődje az a zarándokház, amit még 1030-ban alapított magyar zarándokok számára István király, amit aztán 1776-ban lebontottak. A XX. században csak 1967-ben sikerült újra nyitni egyet, Fáy Erzsébet felajánlásából épült fel az a villa, amit most az állam megvásárol. Az eredetijét még István alapította 1030-ban, azóta inkább turistáskodni, mint zarándokolni járnak oda az emberek.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: csak úgy....
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Leszögezhetjük az utókor számára a nyilvánvalót: a Térdre, csuhások! szindrómából kigyógyult csúti bűnöző cigány és nemzeti kormánya számára a kereszténység és a baráti egyházak szoknyája mögé bújás, a baráti egyházak tenyérből etetése tehát stratégiai fontossággal bír egy újabb mandátum megszerzéséhez. Értjük.Az elmúlt lassan nyolc, de különösen bő két évben a magyar társadalomban olyan gátak szakadtak át, olyan tömény gyűlölet került a felszínre, amire soha korábban nem volt példa. Az egyház – tisztelet néhány ritka kivételnek – lehajtott fejjel, ájtatosan kussol. A katolikus egyház példáját követve, a református egyház sem képes lemondani arról a státuszáról, hogy a közpénztámogatásokra való tekintettel totális függőségi viszonyt ápoljon az állammal. Azok az egyházi vezetők – közöttük Bogárdi Szabó István püspök úr -, akik korábban a keresztényi lét és a politika összefonódásának káros hatásairól elmélkedtek, akik politikától függetlenül végezték a napi keresztényi feladataikat, ma hallgatnak és csoportképeken vigyorognak. Egyetlen szavuk nincs a menekültek, szegények megbélyegzése, a korrupció, a gennyes kormányzati propaganda ellen.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref1.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/10/ref5.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@csak úgy...: dehogy bűnbocsátás cédula helyett veszik, de sajna a mi pénzünkből! =))
colibri
Szóval, itt már nem csak az államtitkárok agyával vannak bajok...
advocat
És a bejárat fölé aranyból rakássák ki, hogy:
"Térdre, imához!"
namihami
Mennyi lehet a VALÓS ár?
Mert ugyebár itt kétfele kell osztozni. És az komoly àrfelhajtó tényező.
Eladott Ország
@namihami: Max. a fele, de valószínű még annyi se.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.