Durván rátámadt a nőre, politikai hovatartozását is kérdőre vonta.

Jobbikos nőt szidott és vert Debrecenben a Fidelitas volt elnöke – videó

Március 29-én, pénteken, a debreceni Főnix csarnokban megrendezett Majka koncerten egy korábban a Fidelitasban politizáló férfi megütött egy Jobbik-szimpatizáns nőt – írja a Jobbik-közeli Alfahír.

A portál úgy tudja, Beáta, a sértett a 13 éves unokaöccsét kísérte el a koncertre. A rendezvényt követően ő és a fiú a ruhatár felé vette az irányt, ahol a férfi inzultálni kezdte, durva sértegetésekkel belekötött a nőbe.

A ruhatárból visszaérkező Beáta számított arra, hogy az ittas Tikász nem áll le, ezért bekapcsolt kamerával érkezett.

Tikász Ferenc, aki korábban a berettyóújfalui Fidelitas elnöke is volt – jelenleg a város "munkaszervezet-vezetője" – folytatta a vegzálást. A fideszes sértegetések sorozata után ütött, amely Beáta elmondása szerint egyszerre érte a mobilt és a homlokát, amin jókora duzzanat is keletkezett. A nő látleletet vetetett.
A sértett állítása szerint a hőzöngő fideszes a védelmére kelő biztonsági őrnek is beszólt, mondván, "miért véd egy jobbikost".

Az Alfahír megkérdezte Tikászt, hogy tényleg ott volt-e és inzultálta-e a nőt, fideszes erre ennyit felelt:

Nem.

Majd lerakta a telefont.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A keresztény oldal megint bemutatta hitvallását.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
advocat
@human: Szerintem egy páran gondolkodnak!
Eladott Ország
Kinevelődött egy olyan politikai élősködő réteg, amelyik eleve azt tűzte ki életcéljának, hogy a mindenféle felelősségvállalás nélkül, a törvények felett állva, mentelmi jogba takarózva, számon kérhetetlenül és lehetőleg zsíros üzletekkel körbedúcolva fogja leélni az életét. A mi nyakunkon, de az csak természetes. Az új eresztés már túl van minden normán és határon, a kritikátlan szervilizmus a kormánypárt irányába éppen olyan természetes dolog, mint a cinikus pofátlanság, a sötét ostobaság a gátlástalanság, és erőszakosság.
cikicakk55
A múlt héten egy Fideszes aktivistát kapott el egy ellenzéki. Valami furcsa törvény szerint ott az elkövetőt már azonnal garázdasággal vádolták,aminek gondolom következménye is lett azóta,csak még nem írták meg.nagyon jól megy orbán 1OG-nek a gyűlölet szítása a magyar emberek közt. Mivel migráns még véletlen sem jön,így az agresszivitását a Magyar ember a saját néptársain fejezi ki. Azért ez szégyen a magyar emberekre nézve.Úgy emlékszem,hogy 10 évvel ezelőtt még csak a részegek verekedtek össze,akkor még nem volt az,hogy párt állástól függött az erőszak.
Eladott Ország
@cikicakk55: Elindult, vagy inkább folytatódik a magyar kormány Gyűlölj még jobban! kampánya. Komolyan gondolom, ezek nem normálisak, bár ez enyhe kifejezés – állami szinten teljesen megbuggyantak. Amivel az a legnagyobb baj, hogy kezd elviselhetetlenné válni ez az őrület az országban. Őrültek hazája lettünk, és még fizetünk is érte. A gyűlölet, a hazugság mindent visz – vannak hozzá sima arcú, álnok, nem hervadó hatalmi bogáncsok. Olyan begyöpösödött agyú fickók és nők, akiktől, ha tizenöt éve azt kérdezzük, hogy Kiszolgálnál-e egy diktátort Magyarországon?, biztosan a szívükhöz kaptak volna, elkerülendő egy ilyen aljas feltételezést. Vagy nem? Hiszem, hogy nem génjeikben hordozták ők sem az állandó ellenségeskedést, hanem jókor voltak nagyon rossz helyen. Ők belemenekültek az orbáni cirkuszba, bele is ragadtak.
cikicakk55
@Eladott Ország: Teljesen igazad van.Engem nagyon elkeserít ez a Gyűlölet hullám ami lassan 9 éve egyre magasabbra csap és egyre durvábbá válik. Lehet,hogy nekem szerencsém van,vagy Hódmezővásárhelyen nem hat annyira a gyűlölet,de itt is tudok olyanról,hogy a szomszédi évtizedekig tartó jó viszony vált ellenségeskedéssé az utcában lakó emberek és a Fideszes család közt.tettlegességig még nem fajult a dolog,de már senki nem köszön nekik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.