Magyarország számára az érdekérvényesítés szempontjából az Európai Unió a legkedvezőbb terep, ezért nem merült fel az unióból való kilépés – jelentette ki Kövér László házelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A kormánypárt választmányi elnöke a Fidesz és a Néppárt közötti vitáról szólva kifejtette: nem a Fidesz távolodott el a kereszténydemokrata értékektől, hanem a Néppárt tolódott balra, de mindaddig tagja kíván maradni, amíg a nemzeti érdekeket képviselni tudja. Kövér László úgy fogalmazott, Magyarország számára az Európai Unión kívül nincs mozgástér. Meglátása szerint az lenne a vízválasztó, ha már nem sikerülne az EU-n belül magyar nemzeti érdekeket érvényesíteni. Kövér kifejtette,abban a pillanatban, ahogy azt látni, hogy a Néppárton belül nincs mozgástér arra, hogy akár a Néppártot magát, ezáltal Európát jobbá tegyük, akkor abban a pillanatban a Fideszt nem kell kizárni, mert a párt menni fog magától is.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez az eredménye, ha egy ostoba komcsi senki azt hiszi valaki, és nyilatkozási kényszere van. Kövér:" nem a fidesz távolodott el a kereszténydemokrata értékektől, hanem a Néppárt tolódott balra." Nos lássuk a balratolódást:
uploads.disquscdn.com/images/44653b778a323e900f21a7d2a7aa7fa69804fae2232f5d7d2b1f99682d44be90.jpg?w=600&h=480
És nagyapa vöröskatona volt, emiatt lett a családban Szoc. Hazáért kitüntetett és vették föl Lacát az egyetemre.
"a tudatot akarják megszállni"
No, akkor Kövér nincs nagy veszélyben...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Történelemből bukó!
.
Az eszement NEMZETIESKEDÉS már felégette Európát, amelynek a fel nem robbant bombácsKÁIT még mindig csipegetik 74 év után.
.
Téves eszme azoktól, akik HIDEGHÁBORÚ szelével ajándékozták meg a földrészt:
.
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8
.
Nem veszi észre az AKÁRKI, hogy csupán a NAGYHATALMAK lába kapcája ez a MAROKNYI kleptomániás team!
advocat
Ha összefutsz Viktorral, azért ezt beszéljétek meg! Valamelyikőtök téved.
Eladott Ország
Ez az eredménye, ha egy ostoba komcsi senki azt hiszi valaki, és nyilatkozási kényszere van. Kövér:" nem a fidesz távolodott el a kereszténydemokrata értékektől, hanem a Néppárt tolódott balra." Nos lássuk a balratolódást:
uploads.disquscdn.com/images/44653b778a323e900f21a7d2a7aa7fa69804fae2232f5d7d2b1f99682d44be90.jpg?w=600&h=480
És nagyapa vöröskatona volt, emiatt lett a családban Szoc. Hazáért kitüntetett és vették föl Lacát az egyetemre.
"a tudatot akarják megszállni"
No, akkor Kövér nincs nagy veszélyben...
durbnincs
Ha az EPP nem rúgja ki ezeket, akkor megbukott tisztességből az egész rendszer(ük), és utána lesz itt minden.
Nem gondolod, hogy harc nélkül feladom, te geci, és továbbra is csak nyelem a hazug magyar embergyilkosok hazaárulását, népirtását, nemzetgyilkolását - ami egyébként egész Európa eltorzulása, népirtása !!!???

Harc a nácik ellen az utolsó vérig?
Legyen így.
Klubtag
Nahát, ez a debil feltalálta a csövön a likat...de hát nem igazán hihető a "ráébredése"...
Ezenközben ugyanis folyamatosan dolgozik a haverjával azon, hogy Mo. kiessen az EU védőszárnya alól.
papa.49
Tudjátok ti azt pontosan, ha kiestek, vége a ,,nagykanállal,, lopásnak, az Unión kívül nem lesz senki aki pénzt adna a mocskos mancsotokba, ezért a ,,pávatáncikálás,, !!!
Csak végre az Unió is látja, hogy csak ,,fejőstehénnek,, kell nektek !!!
durbnincs
Ismersz ezeknél aljasul rohadékabb kétszínű embereket?
Leköp, beléd rúg, meggyaláz, aztán mégis dörgölőzik?

Nincs az a világhányás mennyiség amivel érzékeltetni tudnám ezt a gyalázatot.
Ezek nem emberek.
Ezek állatok.
durbnincs
Én még négy évet nem bírok ki így, ebben az őrületben.

Háború lesz.
És még mindig a kommunisták/nácik határozzák meg ennek az országnak a tudatát...
Ez őrület !!!
durbnincs
Egy ország működtetéséhez nem kell ideológia - EMBER !!!
A bölcsőde, óvoda, iskola, egészségügy idősgondozós, természeti kincs megőrzés, közösségszervezés - egymás segítése, innováció, vállalkozáshoz segítségnyújtás, demokráciaismeret, stb.,
Ezekhez nem kell ideológia, ezekhez hozzáértő, szákértői kormányzás kel, és nem buta bunkó semmihez sem értő pártfegyelem, káderek által.
kereső
"Kövér László úgy fogalmazott, Magyarország számára az Európai Unión kívül nincs mozgástér. Meglátása szerint az lenne a vízválasztó, ha már nem sikerülne az EU-n belül magyar nemzeti érdekeket érvényesíteni. "- amint sikerül Webernek a terve, jogállam nélküliség-nincs támogatás, azonnal kilépünk. Kilépünk a néppártból, mert nem tudjuk tovább a "magyar érdekeket" érvényesiteni, és jön a huxit-hiszen már nem finanszirozza tovább az Eu a gyarapodásunkat.
durbnincs
Gyilkosok vagytok.
Én nem vagyok gyilkos.
De ha kell, gyilkosokat ölök.
Hát így.
Tiéd az első vér - az enyém az összes többi.
Commenter
@durbnincs: Hát ez csodálatos.micsoda magasröptű eszmefuttatás, akár a gyűlölet első vérig.
simmering73
Ott van nektek mozgástérnek a végtelen orosz tundra.
simmering73
@durbnincs: Mi van sátán fattya. Elfogyott a konzerv vér?
Nessy
Ez köztudott! Orbán hűséges az Unióhoz az utolsó lenyúlható eurócentig!
A "magyar érdekek" fideszül a saját érdekeiket jelenti!
Szakadjon az ég azokra a "pártokra" akiknek köszönhető a jelenlegi 2/3!
Commenter
@simmering73: majd iszik vörös festéket!
durbnincs
@simmering73: Nem érted a lényeget.
A hangulatkeltésnek van egy sajátossága.
Csúnyán hangzik. Néha csúnyábban.
Mint '73-ban: www.youtube.com/watch?v=686A5yPMWrs
durbnincs
Nekem konkrétan tele van a tököm azzal, hogy mindenki úgy csinál mintha minden rendben lenne.
Az ellenzék is a Sargentini jelentésig kussolt, csak Hadházy csinált valamit tevőlegesen.
A választások közeli összefogósdi is azt üzeni, hogy...
A KURVA NAGY SEMMIT !!!
Az ellenzék a nép akarata ellen dolgozik választásról választásra - van még ilyen béna banda a földön?

Igazából rossz szembesülni a ténnyel, hogy nem csak Orbán olyan, hanem mindenki defektes ebben az országban,... és Európában... és a világon, hogy ezt a helyzetet elfogadja: Így jártak a magyarok a köcsög vezetőjükkel, mert megérdemlik... mert megérdemeljük?

www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/

Csak azt nem értem, hogy miért kínzom magam, amikor tudom, hogy mit hoz a jövő...
Ja, már tudom, mert a gyerekem nem tudja mit hoz a jövő, és ebben a velejéig romlott dzsuvában kell manővereznie, és jónak maradni, és nem menni le kutyába a sok geci fidesznyikhez hasonlóan.
Ez kissé frusztrál.
Eladott Ország
@Commenter: Pálinkás József: "célunk az értelmes egyet-nem-értés demokratikus kultúrájának feltámasztása” Amíg ez a bűnöző csúti cigány hatalmon van és szabadlábon, semmi változásra nincs remény.
Commenter
@durbnincs: ja a sztyeppéken van köteles elvtársnak elég mozgástere és ott majd rendes munkát is talál magának meg a többi narancsos naplopónak is:
www.youtube.com/watch?v=LH-i8IvYIcg
Commenter
@Eladott Ország: Akkor jönnek a "vér, verejték és a könnyek?"
Commenter
@durbnincs: kissé frusztrál??? Ultradurván dühös vagy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.