Vasárnap tartotta európai parlamenti kampányindító rendezvényét a Demokratikus Koalíció.

A budapesti eseményen a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc mellett felszólalt az EP-lista első három helyét elfoglaló jelölt, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor is. Dobrev Klára könnyek között üzent felszólalásában.

Dobrev Klára ezt üzente könnyek között Orbán Viktornak – videó

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője, mellette Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselője, a párt EP-listájának második helyezettje és Rónai Sándor, a DK szóvivője, a párt EP-listájának harmadik helyezettje a DK európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. április 14-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője azt mondta, egy olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok.

Egy olyan Európáról, amely képes megvédeni a polgárait a külső veszélyektől, de attól is, ha a saját kormányuk diktatúrát épít, mert "Európa minket Orbán Viktortól is meg tud védeni"

- tette hozzá.

Ezt az álmot az európai egyesült államok tudja megvalósítani – jelentette ki, leszögezve, hogy az európai országok együtt sokkal erősebbek és gazdagabbak.

Az ellenzéki politikus amellett érvelt, hogy Európának az embereket kell támogatnia. Be kell vezetni az európai minimálnyugdíjat, az európai minimálbért, az európai családi pótlékot és a mindenkinek járó európai minimumellátást. Ezeket a járandóságokat a multinacionális cégekre kivetett adókból lehetne finanszírozni – vélekedett.

Azt is leszögezte, nem hagyják, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan sok százezer ember elmegy. Úgy fogalmazott:

el fogják kergetni Orbán Viktor miniszterelnököt és hazahívják a külföldre költözött százezreket.

Az elkövetkezendő években olyan kihívásokkal állunk majd szemben, amelyeket egyetlen egy ország sem képes egyedül megoldani – mondta, példaként említve a klímaváltozást, a technológiai forradalmat, a terrorizmust és a népvándorlást. Ha Orbán Viktor politikája érvényesül, akkor a magyaroknak nem lesz beleszólásuk abba, milyen legyen az új világ – jelentette ki.

Nem a bezárkózó ország az erős és szuverén, hanem az, amelyik részesévé tud válni egy erős Európának – szögezte le. Ha ennek az akadálya Orbán Viktor, akkor ezt az akadályt távolítsuk el – fogalmazott.

Az Index beszámolója szerint Dobrev Klárának beszéde egy pontján könnybe lábadt a szeme, vagy az ő szavaival mondva, pityeregni kezdett.

Dobrev ugyanis felidézett egy beszélgetést az egyik fórumozásáról, ahol egy nagymama mesélt neki arról, hogy unokája idegen országba „kényszerült". Unokája a nagymama beszámolója szerint úgy búcsúzott tőle, hogy „holnap találkozunk, mami”. De ez a holnap valójában csak karácsonykor következik be. Dobrev ezen a ponton elérzékenyült, és személyesen Orbán Viktornak is üzenet.

Orbán szerint „a pityergés női dolog, a politika nem való nőnek”, de ő ezennel azt üzente Orbánnak:

a szememben lévő könnyek azok nem a gyengeség könnyei, hanem az elszántság, a düh és az erő könnyei. Orbán úr, önt el fogjuk kergetni, és hazahívjuk sok százezer polgártársunkat.

- fogalmazott Dobrev Klára.

A eseményről a Mérce tett közzé egy videót:

Forrás: Mérce, Index, MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Ugyanazzal a süketeléssel áll elő mind Feri.
...hogy erősebbek leszünk...mikor voltunk erősebbek, a római kor alatt ?...a német császárság alatt, az osztrák uralom alatt ?...a kommunizmus alatt ?...akkor voltunk erősek amikor magunk gazdái voltunk, és ők épp ezt tagadják meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Ugyanazzal a süketeléssel áll elő mind Feri.
...hogy erősebbek leszünk...mikor voltunk erősebbek, a római kor alatt ?...a német császárság alatt, az osztrák uralom alatt ?...a kommunizmus alatt ?...akkor voltunk erősek amikor magunk gazdái voltunk, és ők épp ezt tagadják meg.
csak úgy....
@Csizmás Kond: nem is értelek kandurbics,hogy miér köll neked naponta elnyávogni,hogy magyarországon milyen jó,ezt tudja mindenki!? vagy nem? az auditól a mercedesig,minden nyugatról származik de te...
ez töled a napi "Hozsana néked új isten"- vagy mit ? gondolom vettél már mercedest..., óvatosan vezess és ne drogozz közben...
qxy
Kurvára tudnak beszélni szónokolni . De ez is Gyurcsány. Ha lenne igaz törvény már rég a sitten lenne.Na meg kurvára tudnák mit kellene csinálni hogy az Orbán kormányt bukjon.
Jozefina
Ugyanúgy be fog következni orbán diktatúrájának bukása, mint ahogy be fog következni az eurúpai egyesült államok is. Ez a jövő, ez a biztonság. Hajrá DK!!! Dobrev Klára kitűnő választás és szívesebben látnám őt hazánk miniszterelnökeként!!!
qxy
folyt. De nem teszik. Miért is? Mert olyat kellene lépni ami meg akadályozná a csalást a korrupciót. Na de ez kurva szar lenne mert amit Feri ellopott már, mert ugye tudván való hogy nem egy becsület példakép, azt ő is szeretné folytatni ugye? De ez csak akkor lehetséges, ha úgy van le váltva a Fidesz hogy nem jár érte büntetés.Mert Ferinek is bizony elég sok van amit vissza kellene tenni a konyha kasszába.
Az igazi ellenzék, meg lépné azt hogy minden politikus teljes vagyon elkobzás. Mert ne mondja egy sem hogy amióta politikus azóta jött meg az esze a sok pénz keresetéhez és egy igaz kormány igaz jog igaz törvények. Na de akkor nem is lenne magyar ember a parlamentbe. Hol lehet találni becsületes politikust kis hazánkban?
kakaósbögre
@Pegero: van.ezt beszoptad haver.a Lévay utcában mást mondtak?
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: ma, 18:50
Először is idióta fideszes gyökér.
Kommunizmus sosemvolt,csak lommunista rendszer,és mi a szocializmusban éltünk.
Bizony ám.Megmondhatod a nagy-nagy nemzet történészének is as kancsal marisnak.
Viszont van egy dolog ami létezik ,amiben szenvedsz az idiotuzmus,vágod fideszes gyökér.
Azt azért áruld már el,szerinted a viktátor sosem hibázik?
kulabombaafityiszre
@Pegero: ma, 20:14
Ugye az nem hazaáruló aki putyinkának nyalja a seggét,mert van a putyinkának róla egy-két aktája.
advocat
@Csizmás Kond: Az utolsó nyertes csatánk 1485-ben volt.
Eriksson
Isten bizony, nekem is könnybe lábad a szemem, ahogy olvasom ezeket az őszinte, Magyarországért, a magyar emberekért aggódó mondatokat.
csak úgy....
@Eriksson: nem te szoktál a migráncsoktól hemzsegö nyugat európáért aggódni? orbán lyánya a pistivel ,meg a tóni a cilivel a hihetetlenül veszélyes bécsi utcákon, badygard nélkül...
csak úgy....
@Pegero: te egy szóra sem érdemes valaki ,nyalásból jeles ...
Desischado
Igaza van Dobrv lárának. Az ő személyébwen végre egy valódi szakember kerülne az Eu-ba. Fáj a fidesz bagázsnak az igazság!
csak úgy....
@durbincs: te beépített aranyos hal? a rája ? teszek rája? a volt KISZ aranyos?
csak úgy....
@csak úgy...: vagy bulvár kund? atyád forog a sírjába?
Desischado
@csak úgy...: Bocsi már , hogy írok neked, de te érted, mit vartyog ez a hülye? Én nem birok a váklaszán kiigazodni. Vagy én vagyok hülye?
Yoda69
@Desischado: Ne foglalkozz vele. Ez csak roman taho aki belebofog a magyarok dolgaiba. Ignoralni kell. Ennyi.
balos
A Fóti gyerekek nem számítanak,mert nem a család imázst erősítik!Úgye fideSSes birkák,mert 01geci,Boldog Húsvéti pálinkázást!
1magyar
Dobrev Klára most ezzel az unokás-nagymamás példával nagy öngólt lőtt, mert éppen Gyurcsány mondta anno, hogy "el lehet innen menni".
Aki mást és többet akar vagy nem akar adózni az mehet.
tulipan
Igaza van Dobrv Klárának. Az ő személyében végre egy valódi szakember kerülne az Eu-ba. Fáj a fidesz bagázsnak az igazság!
silber13
@durbincs: Na figyu csak! A maga által leripacsozott hölgy egyelőre 4 felsőfokú nyelvvizsgával, 2 egyetemi diplomával rendelkező egyetemi adjunktus, szemben a maga analfabétizmusával, primitívségével és gyűlölködésével..
Csizmás Kond
@kulabombaafityiszre: neked meg először is utoljára is az anyád valaga.
Csizmás Kond
@advocat: ...ami annak a jele hogy nem akartunk senkit meghódítani.
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: ma, 10:07
Nincs érv megy az anyázás.
Fityfaszos seggetnyaló herélt kandúr.
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 21:11
Ja megint a gyúrcsány.Aha.
kulabombaafityiszre
@Pegero
Tedd ide kádárt is csak mentsd a nagy ellenálló vezéred.
Eriksson
@durbincs: Ez a nő, egy minden hájjal megkent komcsiivadék, akinek családja évtizedek óta ott van a nagypolitika alakításában. Hiába volt rendszerváltás, az ilyenek a mai napig szürke eminenciások.
tulipan
@Csizmás Kond: neked meg először is utoljára is az anyád valagát!
tulipan
@Eriksson: neked meg először is utoljára is az anyád valagát!
silber13
@durbincs: e röögtessen mán aga Ploesti szagértő! , Azzt se tuudja, mi az a Stuka, és itt adja a nagyokost, közben egy égedelmesen buta,primkó izé!:-))))))
silber13
@Eriksson: "Az a nő" 2 egyetemi diplomával és 4 felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező egyetemi adjunktus.Csak hogy tudd...
Eriksson
@silber13: Na és? Nem azt állítottam róla, hogy analfabéta.
tulipan
@Durbincs: : Figyu, nem tudtad, te büdös szőröstalpú, narancsos seggnyaló,félfaroknyi Sügér, hogy.Ploestiben ninncs bánya, te elmebeteg román pária!:-))))))))))))) Bunkó voltál, az is maradsz, ami nincs azt meg ne emlegesd!:! Mi van, te Nyüves Herélt ? magad emlegted, azzal a rettenet román Ákcentussal? a teremburáját ? ez ugyi már a román a Bánya-Klon táma
tulipan
@durbincs: Válaszolt, tökröd Herr szarkupac???
tulipan
@durbincs: Szerencsétlen seggnyaló félfarok! Te vígy beteg, nem kicsit nagyon, ott abban a román Ploestiben!
tulipan
@durbincs: Szerencsétlen seggnyaló félfarok! Te vígy beteg, nem kicsit nagyon is AGYBETEG, ott abban a román Ploestiben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.