Akár börtönbe is kerülhet az objektofil férfi. A tettes egy Smarttal és egy Corsaval is közösült. 

Újra lecsapott az autókkal közösülő fantom – a pécsi férfi most egy Opelt tett magáévá

A kép illusztráció. Pixabay cco

A Smartot még 2017 őszén erőszakolta meg a férfi. A tanksapkát lecsavarta, majd az üzemanyagtöltő-nyíláson keresztül hatolt bele az autóba, konkrétan annak benzintankjába. Az esetről videó is készült, amelyet ITT nézhet meg.

A férfi korábban több autót is magáévá tett, amivel kapcsolatban ő és a nagymamája is megszólalt a nyilvánosság előtt a Borsnak még április elején. Akkor azt mondták, főként haragosai kocsijait vadássza le.

Csaknem harminc ilyen eset volt már: ilyenkor vajjal keni be a nyílásokat, majd ezután "szexel" az autóval. 

Az ügyészség azonban eddig csak egy Corsa esetében tudott vádat emelni, mert például a Smartnál a kár nem érte el az 50 ezer forintos szabálysértési határt

- tudta meg a Bors Kutas Tamástól, a Pécsi Ügyészség szóvivőjétől.

A kis Opelben viszont százezer forintos kár keletkezett, mert az üzemanyagellátó-rendszer is károsodott.

A napilap egy szomszéddal is beszélt, aki azt nyilatkozta, a férfi két autójukkal is elbánt, de nem ők voltak az egyetlenek a környéken. Az Opel tulajdonosa még magasabb falat is épített, mert a tettes túl sokszor járt át az autóhoz.

Ezért korábban felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték a fiatalembert, így most nem kizárt, hogy letöltendő büntetés vár rá.

Forrás: Bors

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Meg mindig jobb mintha kislanyokat vagy fiukat eroszakolna meg.
vacsi
Nem tudom, mit gatyáznak ennyit vele: ha ennyire odavan az autókkal való közösülésért, hát menjen át rajta egy autó - aztán majd meglátjuk, akarja-e még! Hülye!
simmering73
Miért baj az, ha szeretne magának ő is egy autót? Egyszer csak sikerül neki teherbe ejteni valamelyiket. Ennyi irigy embert.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.