Magyarország szeretné megerősíteni a szerbiai felsőoktatást, elsősorban a műszaki, informatikai, gazdálkodástudományi területen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán kedden.

Palkovics László: erősíteni kell a szerbiai felsőoktatási kapcsolatokat

Orbán Viktor miniszterelnök és Ana Brnabic szerb kormányfő az ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozón Szabadkán, a Vajdaságban 2019. április 15-én. A magyar kormányfő mellett Pintér Sándor belügyminiszter és Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A miniszter a szerb és a magyar kormány hétfői együttes szabadkai üléséről szólva elmondta: kiemelten kezelik a vajdasági gazdaságfejlesztési program folytatását, és ennek részeként szeretnék tovább erősíteni a szerbiai felsőoktatást.

Jelezte: elsősorban a műszaki, informatikai, gazdálkodástudományi területen szeretnének "határozottabb jelenlétet". Mint mondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.

A miniszter szólt arról is, hogy a közös kormányülésen az egyik kiemelt téma a közlekedésfejlesztés volt.

A Belgrád-Budapest vasútvonallal kapcsolatban elmondta, az stratégiai beruházás, Magyarország ugyanis szeretne részesülni a Kína és az Európa közötti áruforgalomból.

Elmondta azt is, hogy a pályázók április elején beadták a pályázati anyagokat, és várhatóan a jövő héten, április 25-26-án jelentik be a pályázat eredményét Kínában.

Palkovics László hozzátette,

tárgyaltak a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztéséről is, hogy a két ország határán élők lényegesen könnyebben közlekedhessenek.

Emellett – tette hozzá – a vonalat tehermentesítőként szeretnék használni a Belgrád-Budapest vasútvonal építése idején, így az építkezés hamarosan megkezdődik.

A miniszter vendége volt a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának is, ott egyebek mellett arról beszélt, megállapodást írtak alá a szerbekkel a Tisza hajózhatóságának javításáért.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
A magyart erősítsd te kretén.A magyar diákok nem tudják mi a PI, én tudom az anyád 3.14csája.
Nessy
Ha nem akarják tönkretenni a felsőoktatásukat Szerbiában, ne engedjék a közelébe ezt a Mekk mestert!
papa.49
Kíváncsi vagyok kell-e a szerbeknek ez a ,,komoly(talan) segítség ???
csak úgy....
Kár,hogy nem él már a milosevics,az tudna nektek mesélni történelemböl...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.