Idén is kordonok közé szorítaná a július 6-iára tervezett Pride-ot a rendőrség.

Ilyen a magyar szabadság: kordonok között lehet vonulni

Amikor a melegfelvonulás szervezői először egyeztettek a rendőrséggel, többször is elmondták, hogy kordonmentesen tervezik lebonyolítani az idei eseményt, amit a rendőrség tudomásul vett, ez a jegyzőkönyvbe is bekerült, ellenérv pedig nem hangzott el.

A rendőrség azonban egy újabb egyeztetésre hívta a szervezőket, ahol a rendőrség jelezte, hogy súlyosan aggályosnak tartja, hogy bárki bármikor csatlakozhasson a menethez. Ezt azzal indokolták, hogy biztonságosabb és egyszerűbb lezárni a területet.

A szervezők szerint a rendőrség nem hajlott a kompromisszumra, az egyeztetés után alig egy órával pedig már el is készült a határozat, melyben rögzítették, hogy a rendezvényt kizárólag az általuk vázolt módon lehet megtartani. Ez azt jelentené, hogy a rendőrség végigkordonozza a felvonulási útvonalat, a menethez pedig csak bizonyos pontokon lehetne csatlakozni.

Mivel a rendőrségi határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, ezért a Budapest Pride szervezői a TASZ jogi segítségével közigazgatási perben támadják meg a határozatot – ezt a Facebookon is közölték.

Forrás: hvg.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
az még rendbevón, hogy valaki meleg.
még az is rendbevón, hogy elmebetegmeleg.
de azmár nincs rendbe, hogy az elmebeteg melegségét beletolja a képembe.
SystemError
@Mirabilis: Én sem vagyok benne biztos, hogy ennek nem jólfelfogott önérdeknek kellene lenni a magyar sutyadékokat ismerve..Ha maguktól nem jönnek tuti, hogy már kivannak fizetve a Kubatov csicskák előre
csak úgy....
@Pegero: ez az össz bölcsesség,mit apádtól tanultál ? hány apád van,hogy nem is említed a kedves édesanyád?
csak úgy....
nekem ugyan úgy okádhatnékom támad,mikor a buzeránsok rázzák a valagukat az utcákon,mint mikor az államilad támogatott CÖF ...
Nessy
A protestáns és a katolikus írek is jól el vannak az Orange Day felvonulással minden évben.
csak úgy....
@Nessy: A szigetországok átka,hogy csak egymás bírják pofánvágni.
Nessy
@csak úgy...: Ott is mindig balhé van, de azért a protestánsok átvonulnak a katolikus negyeden.
Egyébként sajnálom azokat, akik még mindig ott tartanak, hogy betegség. Nem betegség, állapot! És érdekes módon csak a férfiakra gondolnak, pedig a nőknél is ugyanúgy előfordul.
Hány nagy művész, tudós volt homoszexuális. Pl. Leonardo da Vinci!
csak úgy....
@Nessy:a protestáns-protestál .
a híres buziknak még utána köll néznem,remélem a szakértöktöl kapok pár hasznos "linket" :)
szep napot
Sajnalnivalo beteg emberek, Nem ertem miert vonulnak minden evben.
justhpeter
A rendőrség lassan már saját magától is félni fog.
1magyar
Ez mindig is így volt, de ezek a vásári majmok örüljenek, hogy felvonulhatnak.
almalibre
Már megint megy a cirkusz, pedig még csak tervezik (persze ez nem meglepő, hisz lényegében ez az értelme az egésznek)
“Ilyen a magyar szabadság: kordonok között lehet vonulni”
A rend a szabadság záloga.
A rendőrség ingyen védi a provokátorokat, hogy sikerük esetén, ne eshessen bántódásuk. Ez a rendőri szerveknek sok munkájába és pénzébe kerül, nyilván igyekeznek úgy intézni, ahogy ez a legpraktikusabb.
Fizessenek a szervezők a biztosításért, estleg több beszeleszólásuk lehet a részletekbe…
Aki Én
Érdekes, hogy megint a sok buzi fideszes ugatja a melegeket.
Egyszer betegségnek, máskor devianciának beállítva. Micsoda logika...
Azzal együtt a jóérzésű melegek is elmondják, hogy elhatárolódnak ettől a felvonulástól. Látni kell, hogy ezzel csak rontanak a helyzeten.
Ugyanakkor nem gondolom, hogy nem lehet pár órát kibírni.
Aki Én
@Shikari: ...hát nem is tudom, de tényleg. Már többször kértük, hogy menj oda, ahol kedvelnek.
Az lehet a baj, hogy ti aberrált, ferde hajlamú betegek nem tudjátok, hogy aberrált, ferde hajlamú betegek vagytok.
De most komolyan, ki mész idén is a kisszoknyádban?
1magyar
Elfogadjuk őket, ahogyan a púposokat, sántákat, más betegeket hiszen nem tehetnek róla,hogy ilyennek születtek.
De minek vonulgatnak? Fizessék ki a rendőri biztosítást.
Clavigo
@Shikari: Hol a te otthonod bozgor ? Szőrös talpú lápi móc ,,a Duna-deltából...?
Aki Én
@1magyar: ...mint a békemenet?
@Shikari: Nem védelek titeket buzikat. A melegeket sem, de elfogadom őket jó keresztényként és demokrataként, ahogy kell.
@Pegero: Ez érdekes. Mármint az, hogy nem fogadtad meg apád tanácsát. Ugyanis a közelmúltban arról érdeklődtél itt a nyílt fórumon, hogy honnan tudnál pasit szerezni.
Na, menj vonulni, ott találsz mindent :)
Aki Én
@Shikari: És a békemenet, a sok beteg fideszes, azok vonulhatnak az utcán fényes nappal? Azok még ártalmasak is.
1magyar
@Aki Én: A békemenetet ne hasonlítsd már össze egy beteg csoport vonulásával. Vagy más, nevezzük aminek akarjuk, a hetero az elfogadott és nem ez, de biztosan nem tehetnek róla ők maguk.
Aki Én
@Shikari: Nem, a nemzeti érzelmű magyarokat nem buzizom. Én titeket, hazaáruló ártányokat buzizlak :)
Akár melegek vagytok, akár heterok.
Aki Én
@1magyar: Hidd el nekem felebarátom, ebben az országban többen okádnak a békemenettől mint a pride-tól.
Aki Én
@Shikari: Ja, a liberálfasiszta taknyokat én sem kedvelem. Jól emlékszem, mikor még orbán volt a liberális internacionálé alelnöke és soros-ösztöndíjas.
Szóval megértelek. Ezek gazi hazaáruló hazátlanok.
Aki Én
@Shikari: ...az én felméréseim abszolút alátámasztják.
Aki Én
@Shikari: Ez hogy jött ki? Már nem vagy fideszes?
Aki Én
@Shikari: Úgy látom, ma egy másik Shikari üti a billentyűket.
Aki Én
@Shikari: Ezért is gondolom, hogy ma nem a megszokott Shikari van szolgálatban.
tudode
Elképesztő, hogy ilyen sokan vannak azok, akiket a nagybetűs sors MÁSSÁGGAL ruházta fel.
.
Emiatt el szeretnék FOGADTAT a társadalom szerencsésebb felével, azokkal, akik NEM NŐTTEK FEL a MÁSSÁG ELFOGADÁSÁHOZ!
.
Tudományos tétel, hogy ÖNHIBÁJUKON kívüli az állapotuk
.
-------A genetikusok megtalálták a homoszexualitás genetikai okai
.
www.ma.hu/tart/rcikk/h/0/174700/1
.
Ennél ELFOGADHATATLANABB az, amikor családon belül RONTANAK MEG, használják szexuálisan a gyermeket
.
www.google.com/search?q=Saj%C3%A1t+gyermek%C3%A9t+ejtette+teherbe&oq=Saj%C3%A1t+gyermek%C3%A9t+ejtette+teherbe&aqs=chrome..69i57.9416j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
És ők is köztünk járnak, miközben MEGBOCSÁTHATATLAN bűnt követnek el!
csak úgy....
Ok! mindent értek :( a kisegítöben képecskékkel és filmecskékkel oktattak ,...
azóta ragaszkodsz hozzá ,-te dógod ! állítólag fölnött és ,hogy is mondjam, hogy ne sértödj,...gondolkodásra képes?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.