Az Európai Parlament bevándorláspárti többsége szerdán újabb, a migrációt támogató tervet fogadott el – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője szerdán Budapesten.

A kormánypárti politikus elmondta, az előterjesztés szerint Brüsszel még több pénzt ad a Soros-szervezeteknek, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába.

A program fedőneve: Jogok és értékek – mondta Halász János, aki emlékeztetett arra: a javaslat előkészítését már januárban megkezdték, szerdán megerősítették, és most rendelettervezet formájában tárgyalják.

Felidézte azt is, hogy a következő költségvetési uniós ciklusban meg akarják háromszorozni a Soros-szervezetek támogatását, 1,8 milliárd eurót, azaz mintegy 570 milliárd forintnak megfelelő összeget akarnak nekik adni, hogy egész Európában érvényesítsék a nyílt társadalmat, amelynek része a migránsok betelepítése is.

A Soros NGO-k ebből az elképesztő összegből népszerűsíthetnék, terjeszthetnék az eszméjüket, iránymutatásokat, javaslatokat készíthetnének, tanácsadást folytathatnának

- sorolta Halász János.

Hozzátette: a Soros-féle nyílt társadalmat, a migránsok betelepítését úgy akarják beállítani, mint valamiféle jogállami kötelesség, és a demokrácia feltétele.

Azokat az országokat, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni, nyíltan fenyegetik – jegyezte meg, hangsúlyozva:

továbbra is minden a Soros-terv szerint zajlik.

Soros György már 2015-ben előállt azzal a migránsok betelepítése érdekében, hogy az uniónak mozgósítania és pénzelnie kell az NGO-kat – idézte fel. Hozzátette:

Brüsszel mostani bevándorláspárti többsége pedig sorra teljesíti Soros megrendeléseit.

Közölte: az európai polgárok pénzéből akarják "kitömni" a Soros-hálózatot. Ha ez a bevándorláspárti többség marad és erősödik meg az EP-választáson, akkor ezeket a terveket mind élesítenék, és Európából véglegesen bevándorlókontinenst csinálnának – figyelmeztetett a kormánypárti politikus.

Halász János kitért arra, hogy a szerdai voksoláson a Fidesz-KDNP képviselői nemmel szavaztak, de a magyar baloldal EP-képviselői nem utasították el a javaslatot.

A szerdai történések újra megerősítik, amit Orbán Viktor miniszterelnök hét pontja is megcélzott: a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak, illetve Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit – szorgalmazta Halász János.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube/Fidesz

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Régen hallottam ezt a degeneráltat. Már égetett a hiánya, de mindig megtéveszt azzal, hogy csak a kötelezőt tudja fejből.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Régen hallottam ezt a degeneráltat. Már égetett a hiánya, de mindig megtéveszt azzal, hogy csak a kötelezőt tudja fejből.
papa.49
Pumpáshalász MA NAGYOT MENTÉL MEGINT csak az a baj az ápoló megint elfeledte kulcsra zárni a diliház kapuját !!!
namihami
Ez a Halász véletlenül nem rokona a Hofi Halászának?
""-Kérünk 3.60-ért rumot, 40 fillérért kenyeret.
--Hülye vagy Géza? Annyi kenyér? Rànkszárad.""
Na, itt a méltó utód. Az új KiSzhalász...
kokopelli
...jelentette Uncle Finkelstein és Papa Birnbaum a két fizetett Orbán-nagybácsi a tengerentúlról!
csipetke
KISZ-halászt ismét kiállították Sorosozni.Ez már nagyon-nagyon gáz.Az EU már olyan sokszor cáfolta,amit ez az idióta banda egyfolytában tol,de hiába.Tudom én,hogy a birkákat etetni kell,de a Sorosozás-migráncsozás már ultragáz
könnyű lelki sértés
Most elképzeltem, hogy pár évtized múlva Magyarországot már teljesen körbefalazták a Kínai nagy falhoz hasonló fallal.
A falakon kívül természetesen tovább zajlik, kavarog az élet - ízek, imák, szerelmek.
A falakon belül meg mogorván ül a dühében búsuló rettenet.
desiro
A hülyék versenye tovább tart mint gondoltam.
tudode
Soros terv ide-, oda amoda, de azért FIDELIK "ezeket" a rabiKÁKAT:
.
---- Folyik Orbánék ellen a korrupciós vizsgálat
.
2019. április 17. 15:10
.
hirklikk.hu/kozelet/folyik-orbanek-ellen-a-korrupcios-vizsgalat/349452/
.
„Jelenleg is folyik az Egyesült Államok külügy-, valamint az igazságügyi minisztériumában az Orbán Viktor, több családtagja és szűk baráti köre elleni korrupciós vizsgálat” – mondja a demokratikus jogállamiság lebontásának szentelt legújabb videoadásában Radványi Miklós, az USA-ban élő magyar származású külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértő. A bíróságok, a média és a gazdaság, ezen belül a korrupció helyzetét elemezve jut arra a következtetésre, hogy „a jogállamiság és a demokratikus intézmények lebontása folyamatosan és szisztematikusan zajlik”, s az Orbán által emlegetett illiberális demokrácia azt jelenti, hogy nincs már demokrácia.""
.
Nagyon ramaty az Orbán-klán renoméja!
nevemnick
Eddig ez fajta nem létezett a világon.
Rosszabbak mint a sétatéri keverékek, mert dúl bennük a kerítésen belül a gyűlölet, azon kívül meg a félelem.
Rettegjetek, de még nem tudjátok mitől fogtok vékonyat fosni.
papa.49
@namihami: Mit gondolsz miért hívom pumpáshalásznak, mert pont anni esze van mint a viccben szereplőnek SEMMI !!!
Debreceni, kupaklaja tanítvány a másik ,,ész nélküli észkombájnnal,, együtt a dudadanival !!!
kokopelli
Most hogy is van a dolog? Brüsszel ad pénzt a sorosszervezeteknek,vagy Soros ad pénzt a
szervezeteknek! "Szinkronizálhatnák" már a degeneráltak a disszonáns "kórusukat"? Mindenki
ugat,mert a gazdi megsímogatja a "búráját" !(;-)))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.