Háromszáz diák és pedagógus tüntetett közösen ma délután a Kossuth téren, a megmozdulást a 2020-tól életbe lépő nyelvvizsgatörvény miatt.

Ha Orbán nem teszi le a nyelvvizsgát, népszavazást kezdeményeznek a diákok
Fotó: Facebook/Orbn Viktor

A Mérce tudósítása szerint a diákok ultimátumot adtak a miniszterelnöknek: 

Amennyiben ezt Orbán Viktor nem szerez nyelvvizsgát, abban az esetben népszavazási kezdeményezéssel fognak élni a diákok

– jelentette be Gyetvai Viktor egyetemista, aki szerint egy tisztességes országban példamutatóan maguktól is elvárják a döntéshozók azt, amit most Magyarországon elvárnak a diákoktól.

Orbán Viktornak nincs B2-es nyelvvizsgája, annak ellenére sem, hogy ösztöndíjasként Oxfordban tanult.

Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szakértője emlékeztetett: a parlamenti képviselők 60 százaléka nem rendelkezik nyelvvizsgával, ezért addig ne is lépjen hatályba az új törvény, amíg a képviselők meg nem szerzik.

86 hozzászólásarrow_drop_down_circle

EladottOrszág
Semmi gond, egyébként... nem is kell ennyi diplomás! Most 92.000 diploma van elzárva, mert hiányzik a nyelvviszga! Felnőtt emberek, dönthetnek a sorsukról önállóan... Na, de hogy ma Magyarországon egy diplomás 1-2 nyelvet legalább középfokon beszéljen az nagy követelmény???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Haha, te tagba szakadt paraszt. Ez betalált!
lampa laz
Ne nagyon rángassátok a kedves vezető kürtösnadrágját, mert kötelezővé teszi a kínai nyelvet.
csak úgy....
@Pegero: a te anyád nyelvin vagy az ö annya nyelvin? te nyelves nyalóka bácsi ?
könnyű lelki sértés
Az Orbán kormány évek óta fokozatosan egyre több embert zár ki, szorít ki a felsőoktatásból.
Ez bűn.
Te gyökér, Orbán, attól nem lesz több szobafestő az országban, hogy nem engeded tanulni a fiatalokat.
Hogy gondolkodhat ilyen primitíven egy ember?
namihami
Na Viktor! Ismét sikerült feldobnod a sz@rt és pont aláállnod. Ez van, amikor valakinek a szája gyorsabb, mint az esze.
@Pegero: Az én angoltudásom messze nem anyanyelvi-szintű, de a fordítás nélkül meghallgatható beszédei még számomra is hoztak néhány igen izgalmas nyelvi fordulatot.
Az, hogy néhány hetet végigfocizott Oxfordban, az a focitudásán se látszik. Az angolja csak egy NBII szintű focipályán jelentene kuriózumot.
könnyű lelki sértés
A nyugati országok főleg, de a környező Kelet-Európai országok is úgy elhúznak mellettünk, mint a pinty!
Orbánt nem érdekli a jövő.
Lezülleszteni az ellenzéket, semmibe venni a világ fejlődésének irányvonalát, az nagy butaság.

Ha Orbán lelép, sec perc alatt összeomlik a rendszer, mert olyan marakodás indul meg az irányítás nélkül maradt fideszesek között, hogy abba az egész ország belerokkanhat.
Ha megszűnik a személyi kultusz, minden tönkremegy.
De Orbánt ez nem érdekli, ami azt jelenti, hogy Orbánt semennyire nem érdekli az ország jövője.
Ez bűn.
csak úgy....
@Pegero: jap foje maty ...a kiejtésemen még csiszolni köll,de gondolom értesz...
csak úgy....
@Pegero: keletre orientálódsz,azt érezni az ákcentusodon...,sok sikert.
csak úgy....
@Pegero: neked tolmács köll még magadhoz is ? jól nézünk ki...fatojás.
Nessy
Míg körülöttünk átlag 60% beszél idegen nyelvet, ez nálunk 30%!
Jó, mi idősebbek nehezebb helyzetben voltunk, hiszen volt az orosz, meg az orosz, illetve a humán gimiben latint tanultunk. Aztán nyolc év után remekűl elmondtuk Tatjána levelét, de nem tudtunk egy pohár vizet kérni. Németet még szakköri keretek közt sem tanulhattunk az ötvenes évek elején.
Az iskolában szegény gyerekek kedvét az élettől elveszik azzal, hogy a nyelvtannal kezdik, bár még köszönni sem tud.
Vannak diákok, még két tannyelvű középiskolából is. akik pl.a Goethe intézetbe tanulnak saját költségen. Részben a nyelv vizsga, részben a használható nyelvtudás miatt.
csak úgy....
@Pegero: remélem, az esti önkielégítésed sikeres vót, elmentél párszor ...
növel,mikor próbáltad utoljára ? látszik...
papa.49
Megint kipattant egy agyament ötlet a tökfejéből, mikor ő is csak a kocsma nyelvet beszéli !!!
Nessy
@papa.49: No problem! Hétfőn ante datálva kap felsőfokú angol nyelvvizsga papírt legalább három nyelviskolától!
papa.49
@Nessy: Attól még mindig csak egy korsó sört tud kérni ,,anyanyelvi,, szinten, mert a 10 hónap alatt a pubban többet volt mint az egyetemen !!!
csak úgy....
@Pegero: emlékszel ,paraszt,hogy Toldi miért füstölgött magába ? ;)
csak úgy....
@Pegero: akkor föl köll csavarnom a tüzhelyet a 3. fokozatra? ha már bele tetted a a faxod a levesembe?
és még arra sem emlékszel,hogy a Toldi miért füstölgött magába? mire eszedbe jut ,kész a fött marha farok...
csak úgy....
@Pegero: oszt,annak ellenére itt lógsz mindíg a micsodámon, te a kullancsokkal is rokony ?
namihami
@Pegero: Nézz utána annak, hogy egy mondatban mit jelent a hasonlat. A foci itt az Oxfordban eltöltött anol nyelvnemtanulása és nemtudása helyetti időtöltéséhez kapcsolódna.
Persze, a sorospénz elköltésére és az ingyenkirândulás céljára az oxfordi időtöltés tökéletesen megfelelt.
Rockxy
szekszvizsgát nem kéne követelni a zorbántól?
simmering73
@Rockxy: Hogy szekszvizsgára küldeni kell azt nem tudom, de egy alapos pszichiátriai kivizsgálás nem ártana.
desir62
@csak úgy...: Ez 1 fidióta, de mióta, ne foglalkozz vele. Itt vannak ezen a videón a shikari , durbincs pegero csizma kacor és még sokan mások.
www.youtube.com/watch?v=AWoNV7sQwrQ
RonaGyuri
ugyan már a kedvenc veje is leállamvizsgázott!!! =))
qxy
ekkkkkora ökörség.
na segítek egy kicsit az agyaláshoz a követelőknek. kis eszme futtatás a kis agynak.
.-
fideszes.-
.-csaló gazember
.-a jog a törvény mellette, alatta, seggébe.
.-Aroma fideszesnek előbb volt diplomája mint az a 8 elemi.
.- Ezek után jöhet egy 10 pontos kérdés.?
.- Mennyit kellene tanulni a kis gecinek hogy meg legyen a nyelvvizsgája? akár eccere 15 nyelvből is. ?
Ugye hogy nem gondolkodtok. csak a verem a nyálam és azt sem tudod miért is ? Tanuljatok még gyerekek. azt ha már a takony nem folyik rá a mogyorókrémes kenyérre. akkor kezdeményezz. de ne népszavazást, hanem hogy a takonytól tudjál gondolkodni.
RonaGyuri
Őfenesége rövid CV-je

eredetileg a nyelvvizsga dolgait akartam ellenőrizni (hogy mit állít róla), de a miniszterelnok.hu-n olvasottak ledöbbentettek

„Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke
55 éves, jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte,
Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
A Fidesz elnöke, a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöke.
Nős, felesége Lévai Anikó,
öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra.

Igen megint – s most újra – az a bizonyos Soros tanfolyam, amit az oxfordi Pembroke College infrastruktúráján rendeztek, amin – mint azt már sokszor okadatolták – igazából rész sem vett, hisz tulajdonképp közelebb áll az igazsághoz, hogy néhányszor odalátogatott. Az elvben 89 októbertől 90 áprilisáig tartó 6hónapból alig másfél hónap volt, amikor akár ott is lehetett (a többire egyértelmű bizponyíték van, hogy itthon tartozkodott).
Igen ez az amit a legvadabb hívei oxfordi jogi diploma-ként emlegetnek. Amit egy időben – s legnagyobb döbbenetemre most újra – úgy próbált eladni, hogy „1989-1990: az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta”. S most már ott tartunk, hogy politikai filozófiát hallgatott!!! =))
S ezt a meghatározással együtt 6 mondatos önéletrajzában rögzíti!!!
qxy
@RonaGyuri:. Le a kalappal ez a hozzászólás ez visz mindent és igaz is.
Nem igen lehet ilyen hozzászólást olvasni ami mindenben kielégítő és részletes.
Gauntlet
@RonaGyuri: lehet Oxfordban se rakott le semmit, Simicska mesélte hogy már az egyetemen inkább politizáltak, a seregből meg kiszökött !
EladottOrszág
Semmi gond, egyébként... nem is kell ennyi diplomás! Most 92.000 diploma van elzárva, mert hiányzik a nyelvviszga! Felnőtt emberek, dönthetnek a sorsukról önállóan... Na, de hogy ma Magyarországon egy diplomás 1-2 nyelvet legalább középfokon beszéljen az nagy követelmény???
szép új világ
Ha csak arra emlékszünk vissza, hogy a nemzeth gázszerelője is pillanatok alatt elvégezte az "Aranykalászos Gazda" képzést - mikor az már elengedhetetlenné vált. Azonban - hasonlóan a Farkas Flórihoz - Ő sem emlékezett hogy hol és mikor. Majd azzal zárták le az egyre kínosabb ügyet, hogy magán tanárokat fogadott. S gondolom, hogy hozzá magán vizsgabizottságot.
Ezek alapján O1G-nek is lesz se perc alatt olyan vizsgabizonyítványa amilyet csak akar.
Jozefina
Erre kíváncsi leszek, hogy a diákok ebből mit fognak kihozni!!!???
papa.49
@Horizont: Sajna sokan vagyunk így, én is és már nekem sincs kedven nyelvet tanulni ...
emerencia
8-9 éves kor után mindennap kellene a suliban egy ingyen profi angolóra legalább az érettségiig vagy 20 éves korig. Először játékosan, később komolyabban tanítanák a diákokat. Azoktól lehet követelni a nyelvvizsgát a felsőoktatásban vagy bárhol az életben, akik ezt az oktatást megkapják. Ennyit megérdemelne minden magyar iskolás a határon belül. Volna rá pénz, ha nem hülyeségekre pazarolná az ország forrásait O1G.
tudode
Felcsúti tájszólással műveli az angolt már az óta, ami óta SIC, SIC, dicsekedett, hogy a NYUGGEREK lemondtak egy havi nyugdíjukról
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU.
.
Ami/amely hiányzik a TUDÁSTÁRÁBÓL a közigazgatási, államigazgatási, ÁLLAMHÁZTARTÁSI ismeret, amelynek hiányában érzékelhető, hogy hiánycikk egy Simicska féle észlény!
.
Elmulasztott beiratkozni egy KIS FEJTÁGÍTÁSRA akkor, amikor
.
eduline.hu/felsooktatas/kozszolgalati_egyetem_allamtudomanyi_kepzes_CCS5VR
.
RémeSS lehet az ALÁRENDELTSÉGÉBE tartozók számára a PARANCSAINAK végrehajtása annak, akik valójában totál analfaBÉTA, gamma, delta az ÁLLAMIGAZGATÁSBAN nélkülözhetetlen ismeretek elsajátításában, sőt mint JOG-ÁSZ is bukó, mivel ennyi JOGSZABÁLY-, ALKOTMÁNYELLENES jogszabályt talán a honfoglalás óta nem HÁNYTAK össze KÖZSZOLGÁKNAK csúfolt egyedek!
advocat
Minek? Lőrrel és a vejével magyarul is jól megértik egymást. És a vejének van nyelvvizsgája? Ha van, erről nem adtak hírt. Pedig nagyon fontos. Lenne. Valakinek. Nekem nem. És van amihez a nyelvvizsga teljesen felesleges. Mert anélkül is épül stadion a háza melett. És ez kerül nekünk nem kevésbe!
szep napot
Ha valaki egy diplomaig eljut, egy kozepfoku nyelvizsga nem lehet problema. Kulonben a kozepfoku a diplomahoz kell, egy jo allashoz nem eleg.
kokopelli
@Horizont: ...én pl. nem értem,hogy minek a nyelvvizsga! Kérdeztem pl. a német kollegákat,hogy
szükséges-e nyelvvizsga a diplomájukhoz?"NEM" volt a válasz!Mindenki eldönti,hogy szeretne -e
olyan területen dolgozni,vagy sem! Mivel már a Grundschule-ben és a Secunderschulében tanulnak,
az alapok meg vannak,és gimiben is tanulják tovább,.de nem szükséges a további képzéshez!
Magánügy!
emerencia
@kokopelli: Most már értem, hogy miért nem kértek a német multinál senkitől nyelvvizsgát. Tök természetesen elkezdtek az illetővel beszélni és kész. Az egyik kolléganőm a felvételi interjún azzal hencegett a magyar felvételiztetőnek, hogy tanult németül a középiskolában. Azonnal behívtak hozzá egy németet, hogy szót váltson vele. Mikor a német megszólalt, a kolléganő idegességében megjegyezte: azt nem mondtam, hogy beszélgetni is tudok! A németnek lefordította valaki ezt a mondatot, jót nevetett rajta és kiment. A munkaköréhez úgysem kellett nyelvtudás de a diplomájához igen. Rettenetesen keservesen úgy kb. 7 év múlva szerzett egy középfokú nyelvvizsgát. Tanúja voltam később, hogy a német nagyfőnökkel az akkor már 3 éves nyelvvizsgája birtokában sem tudott társalogni. A történethez viszont hozzátartozik, hogy a német vezető akkor már több mint 10 éve Magyarországon élt és még mindig nem tudott magyarul. Az összes magyar nyelvtudása abban merült ki, hogy a boltban fel tudta sorolni az eladónak, hogy mit kér.
Sámannus
Lenne ettől fontosabb vizsgája is. A nemzetbiztonsági hivatal még nem ejtette meg nála az Átvilágítást. folt petya azért nem tud bele kötni, mert nincs papírja, így az ártatlanság vélelme miatt dúlja az országot.
kokopelli
@emerencia: én valamikor régen kikerültem Bajorországba egy nagyon jó ottani haver révén,mert szerzett nekem egy (potenciálisan) egy jó helyet,ahol a diplomám is kellett!Amikor az irodavezetővel
beszélgettünk,akkor a haver foschott az akadozó nyelvtudásom miatt! "Majd belejön" mondta a tulaj!
El volt intézve!Később mondta el,hogy az "iparitanuló-képzéshez kell neki egy mester,vagy egy diplo-
más vill.mérnök!Elintézve!Tudniillik,ha nem képez ki "inasoka",akkor fiuzetnie kell a közös kasszába
amiből azokat a kisebb munkaadókat segítik,akik nem állnak olyan jól a piacon,de szükségük van rá!
Így kerültem az igattzi nagy Siemens-selis kapcsolatba,ahol a főnököm bemutatott,hogy M.o.-ról jöt-
tem,mire a főosztályvezető mosolyogva:"Na egy ravasz "mádzsár",de biztos nem a Teller-typből?Jó
fej volt és ott kezdtem el végre igazi elektronikát tanulni,nyelvvizsga nélkül!Amit ott tanultam az ahhoz kellett,amit mi később a mi kis cégünkkel a Siemens-nek szállítottunk!10101-200 db-os szériákra nem volt a Siemensnek magának lehetősége! Ílyen lazán megy a nyelvtanulás a határon túl! Később "ina-
sokat is kaptam.és éltünk amí belefért,akár autógyárakat is megismerve az egész országot bejárva!
("Locker bleiben Anton"-mondja a frank!)
lampa laz
Az idegennyelv tanítását az óvodában kellene elkezdeni tanítani, mert akkor a legfogékonyabb a gyerek mindenre. Játékosan könnyedén elsajátítható úgy, h iskolában már csak csiszolni, írni, olvasni kellene tanulnia a gyerekeknek. Így még külön nyelvvizsgát sem kellene megkövetelni, mert megtanulná az anyanyelvével együtt.
Az óvónők, pedagógusok, idegennyelv képzésébe kellene erősíteni, az anyagiakat megteremteni, hatékonnyá tenni, aztán majd utánna a diákoktól a tudást megkövetelni. Erre adj pénzt te rohadt kancigány, ne a határon túlra szórd, itthon költsd el, mert épp elég helye lenne itt is.
kereső
Nem a nyelvvizsga a lényeg!,hanem az ,hogy ezzel sok-sok tehetséges fiatal esik el attól a lehetőségtől, hogy diplomát szerezzen, magasabb szinten tanuljon.Ez a cél- orbánék fejében készen áll a régi/ új társadalom kép- suba a subához, guba a gubához, és meg kell szüntetni a társadalmi csoportok közötti átjárhatóságot. Ha valakinek kanász volt az apja, akkor a gyerek se törjön magasabbra. Na ez ennek a törvénynek a lényege- és nagyon csodálkozom, hogy mindössze 300 tanuló,és tanár ismerte ezt fel.Sehol egy szülő, nagyszülő akik felvilágositották volna a középiskolás gyermekeket- vagy minden középiskolás gyermeket nevelő szülő olyan jól áll,hogy finanszirozni tudja a külön nyelvi órákat? Vagy éppen fel sem tudják mérni, hogy ez mennyire elmélyiti a társadalmi különbségeket. Szomorú, bárhogy van is.
kokopelli
@lampa laz: A lányom 10-éves korában került a német iskolába,ahol vigyáztak arra,hogy amennyiben lehetséges,úgy két azonos nemzetiségű gyerek ne kerüljön ugyanabba az osztályba!Ez még a '89 előtt
volt,ergó a szoc.országokból jövő gyerekekkel ezt könnyű volt kivitelezni!A lányom csak német nyelven tudott beszéni egész nap! Cca.három hónap után megszólított egy ismerős a városban,és kérdezte ,hogy ez meg ez a kislány az enyém-e,mert úgy felesel a többi lánnyal,mintha itt született volna!
...igaz hogy ők a porosz Berlinből jöttek a férje munkája miatt! Soha nem gondoltam volna,hogy a gye-
rekek nagyon gyorsan tanulnak,és azt akár helyi dialektusban, az irodalmi nyelvtől teljesen elszakadva!
A nejem meg a kislányától tanult!
Igazad van,mert nem lehet elég korán kezdeni! Az Orbán szerint országnak nem lenne az egy rizikó?
lampa laz
@kokopelli: Van egy ismerősöm akinek a gyereke családostól ment ki nyugatra. Az egyik gyerkőc ovis volt a másik alsós, ennek 5 éve és ma már mind a két gyerek két idegennyelvet elsajátított -német, francia- a magyar mellé. Ezért kellene itthon kis korban elkezdeni a nyelvoktatást, mert iskolában heti pár órában más tananyaggal együtt nehezebb már tanulni azt is. Erre kellene pénzt áldozni, sokat, h ne legyünk ebben is az utolsók Európában.
Commenter
Nem baj, megoldja ezt is a kormány a CSOK részeként majd nyelvi tanulmányútra utazhatnak a gyerekek minimum két hétre de még nem tudják miből és hogyan. Két hét alatt nem lehet egy nyelvet megtanulni, legfeljebb javítani lehet vagy rontani lehet az addig megszerzett tudáson attól függően hogy a tanulónak mennyire megy az idegennyelv, és mennyire veszi komolyan az adófizetők pénzéből finanszírozott tanfolyamot. Ha elökörködi, mint orbán az oxfordi tanulmányait akkor még a tárgyalóképes szintig sem jut el maximum a társalgási szintig. Amiért ugye már a megszüntetett alapfokú nyelvvizsga se járna, hogy Cambridge, TOEFL és az egyéb nemzetközi nyelvvizsgákról már ne is beszéljünk. Aki az általános iskolában és a gimnáziumban sem tanult meg jól egy idegen nyelvet az az egyetem bármelyik nyelvszakán már az első évfolyamon elvérzik, és átkéri magát a tanárképző főiskolára.
kokopelli
@lampa laz: Én még máig is nehezen beszégetek egy társaságban magyar és német vendégekkel,
mert sokszor keresztben dumálok, németül a magyar havernek,és magyarul a német volt kollégám-
mal!Arról veszem észre hogy balhé van,hogy kétségbeesésetten néznek rám!A lányom úgy dumál
velük mint egy szinkrontolmács!Megszokta,hogy nem kell mérlegelni,hanem dumálni
Eriksson
Feszt arról beszélnek hangadó értelmiségiek, hogy mekkora hiányosság, hogy a magyar fiatalok nem beszélnek nyelveket. Ha meg az az irányelv, hogy legalább a diplomások tudjanak, akkor meg az a baj.
Szóval ebben sincs egységes vélemény, de lényeg az, hogy mindig legyen valamibe belekötni.

Ha viszont sok diplomás fiatal külföldön képzeli el a jövőjét, nem lenne mégis jobb, ha legalább középfokon makogna az adott ország nyelvén?
kokopelli
@Commenter: Aki 18-19 éves korában kezdi el a nyelvtanulást,akár küölföldön is,és utána naponta órákon keresztül nem a nyelvet kifogástalanúl beszélőkkel (anyanyelvi szinten) pl. dolgozik,az soha
nem fogja tökéletesen megtanulni azt! Általában azok állapítják a tökéletes nyelvtudást,akik nem be-szélik a nyelvet,de jól hangzik számukra!Saját gyakorlatból tudom,hogy mi az amit nem lehet elérni
a későbbi kezdéssel!...sajnos!
SystemError
@Pegero: "Orbán anyanyelvi szinten beszéli az angolt," Ahogy a kebel barátja szokta mondani: Jól benyaltál meleg sza...-ig neki. Igen úgy beszélt angolul, mintha indiai diszpécser lenne az anyanyelve..:)
kokopelli
@SystemError: Hány "nyelvvizsgázottal" beszéltem már!!! Ne tudd meg a szinvonalat! (:-()
SystemError
@Eriksson: Imádom az egybi tes következtetéseidet, aminek aztán levonható értelme sincs.. de következetesen benyaló jellege mindig eredeti marad :)
Eriksson
@SystemError: Látom még korán reggel van nálad. De miután valakinek már "Jól benyaltál meleg sza...-ig", elképzelhető, hogy esetleg egy ilyen reggeli után beindul az elemi szintű agyműködésed. Mindezt a beírásaid "következetesen benyaló jellege miatt" feltételezem.
Mondjuk ezt mások kávéval vagy teával oldják meg.
kokopelli
@SystemError: ...nimm die Sach' von dem nicht so ernst! (;-)))
Az Öreg
Azorbán naponta nyelv-vizsgáztatja a híveit, csak rájuk kell nézni, mindnek sz..ros a szája...
kokopelli
@Az Öreg: ... a mamelukjai buknak az Orbánféle csokipótlóra!... ß@r izlésük van!
Commenter
@kokopelli: nem mondtam én sehol hogy tökéletes nyelvtudás van, ahogy tökéletes ember sincs. A nyelvtudás készség ugyanolyan mint a matematika van van hozzá érzéked vagy nincs. Természetesen az adott határokon belül mindenki elsajátithat egy nyelvet legalább középfokon, ha másra nem is sokáig erre a "nyelvvizsga-gyárra" volt jó a Zamenhof által megalkotott eszperantó amiből 3 hónap online tanulás után már középfokú nyelvvizsgát lehetett tenni és szabad volt az út az egyetemre, a főiskolára. A kutyát nem érdekelte, hogy ez nem egy élő hanem mesterséges nyelv és még csak világnyelv sem lett belőle Zamenhof reményei szerint. Mára ezt a kiskaput már bezárták és eszperantó nyelvvizsgával nem jut az ember messzire. Egyébként még az anyanyelvét se beszéli senki tökéletesen, szeretnék én olyan embert látni aki még nem vétett nyelvtani hibát...aki nem hibázik ebben, az nem is ember, nem is diák, nem is hallgató. Említetted a németeket még nekik is meggyűlik a bajuk a nem igazán könnyű német nyelvtannal. De az amit orbán mondott pl hogy "no migrants more in" az egy nonszensz, egy általános iskolás különbül fogalmaz. Ezt tanulta fél évig Soros György pénzén Oxfordban? Meg filozófiát angolul ezzel az alapfokú nyelvtudással? Kötve hiszem.
verőce21
Manapság,mikor már az állam, (az adónkból) fizeti a nyelvvizsgát a "diplomamentésre", az ilyen anarchista megmozdulásoknak nincs helye.
jancsipapa
@Eriksson: És ,hát nem igaz az ,hogy egy jó képességű gyerek a négy év középiskola alatt magántanárok nélkül nem tud egy idegen nyelvet középfokon megtanulni.Nem is beszélve arról ,hogy már az általánosban is tanítják ( ilyen-olyan szinten),tehát nem nulláról kezd ...
kokopelli
@Commenter: lehet,hogy nem fogalmaztam jól,de én szerettem volna tökéletesen elsajátítani
a nyelvet!Egy szerencsém van,hogy nem tudják azt kitalálni,hogy mi lehet az anyanyelvem,mert
t.k. az megállapítható! (máig sem tudom,hogy miért)!!
nemfideszes
@verőce21: Szuper! Akkor a pénz sem lehet akadálya, hogy a csuti letegye a nyelvvizsgát.
nemfideszes
@verőce21: No de kik is írják most elő a nyelvvizsgát?
A diploma nélküli Pócs, Kósa, a lopott diplomás snitt Pali és tömjén Zsóti? Tompika akinek csak 11 év alatt sikerült lediplomáznia, akkor is csak azért mert a csuti utasítására át kellett engedni. Kövér elvtárs akit csak a vöröskatona nagypapi miatt vettek fel az egyetemre? Ezek mind ingyen diplomázhattak, és még nyelvvizsga sem kellett hozzá! Arról nem is beszélve, hogy még az életükben nem dolgoztak !
nemfideszes
@Eriksson: Most mondhatnám, hogy lölö is igen sokra vitte diploma és nyelvvizsga nélkül, mégis az értelmiségieken kéritek számon a nyelvtudást?! De mondhatnám, azt is, hogy a fidesz potentátok közül nagyon soknak még diplomája sincs, nem hogy nyelvvizsgája, mégis ott ülhetnek a parlamentben! Egy dolog, ha valaki önként megy el nyelvet tanulni és vizsgázni, megint más ha megzsarolják azzal, hogy máskülönben nem kaphat diplomát, hiába jó szakember. A kettőnek ugyanis semmi köze egymáshoz! Amúgy bírom, amikor ez ügyben olyanok mondanak véleményt, akinek se diplomája, se nyelvvizsgája.
Commenter
@kokopelli: mit is mondott a nem kedves vezető? "Mi olyan különlegesek vagyunk, a magyar nyelv annyira különleges, hogy bennünket úgysem ért senki." Ezért kell a türkmén magyar nyelvrokonságot kutatni csilliárdokért, hogy legalább mi értsük magunkat...
Commenter
@durbincs: te jó ég maga tényleg narancssipkás, ha ennek a tagja és maga csinálta...
Eriksson
@jancsipapa: Lehetőség volna, (már ahol) akár óvodás korban elkezdeni a nyelvtanulást.
Gondolom vannak olyan családok, akik már akkor súlyt fektetnek csemetéjük karrierépítésére, ott a későbbiekben sem lesz probléma.
Akik meg nem tartották fontosnak, azok ne az államot okolják az elcseszett lehetőségért.
Eriksson
@nemfideszes: 10:54
Kiken kellene számon kérni a nyelvtudást, ha nem az értelmiségen? Ilyen tekintetben senki sem akar Európához tartozni?
Egy jó szakembernek nem feltétlenül van szüksége rá, de ha mégis, akkor önként meg fogja tanulni a szükséges nyelvet.
Fölösleges visszamutogatni régebben diplomázottak ilyen hiányosságára, mert a törvények nem szoktak visszamenőlegesek lenni.
A parlamenti Fideszeseket nem szerencsés külön emlegetni, mert vannak még ott sokan hasonló hiányosságokkal rendelkezők. Sőt olyanok is, akiknek a magyar nyelv értelmezésébe vagy helyesírásába is bele lehetne kötni. Tehát én azt mondom, hogy óvatosan a kritikával ha nem akarunk igazságtalanok lenni és bárkit is megsérteni.
Egyébként a nyelvtudás a jövő ifjúságának csak az előnyére szolgálhat, későbbi boldogulását segítheti elő.
Mert ez a jövő.
nemfideszes
@Eriksson: "a törvények nem szoktak visszamenőlegesek lenni."... kivéve ha azt a fidesz hozza, lásd végkielégítések kifizetése, CEU stb...
Ja, hogy a fideszes lehet milliárdos nyelvtudás és diploma nélkül, de egy értelmiségin azért számon kéred?!
Tudod a "kötelező" előírása helyett inkább jó példával kéne elől járni... sokkal ösztönzőbb lenne...
Ami meg a fideszes és nem fideszes politikusok értelmi képességeit illeti, akiknek olyanok ülnek a padsoraiba mint Pócs, Német Szilárd, Deutsch Tompika, vagy az autószerelő Kubatov, egyrészt ne nagyon mutogasson másokra, másrészt ne akarja előírni, hogy mi kell egy diploma megszerzéséhez. Erről jut eszembe, az ex "álamfő" snitt Pali megszerezte már a Phd-t, ahogy ígérte, vagy még mindig a helyesírással küzd?!
nemfideszes
@Eriksson: Amúgy meg nem azért kéne egy magas beosztású fideszes vezetőnek nyelvet beszélnie mert a törvény előírja hanem pl. ezért:
www.youtube.com/watch?v=aJQqiZxTgTQ
... hogy ne égesse magát ország-világ előtt
Eladott Ország
@EladottOrszág: április 27., 17:59; Nagyon jó lenne, ha más nick nevet használnál. De az ilyen akció a fidesz patkányokra jellemző!
Eriksson
@nemfideszes: Hogy milyen igazad van! De eszembe sincs téged se megerősíteni, se cáfolni. Nem az én műfajom név szerint felhánytorgatni kinek-kinek a szennyesét.
Eriksson
@nemfideszes: Jó kis példa. Éppen az ilyen kínos helyzetek elkerülése miatt jó, ha valaki tud legalább egy nyelvet. Vagy kettőt. Vagy akárhányat, mivel sose lehet előre tudni, ki látogatja meg.
Eladott Ország
Az, hogy becsületesen hírt adjanak arról, miért vannak utcán azok a diákok , hogy elmeséljék, az ország legjobb középiskoláiban sincs olyan nyelvoktatás, hogy a diákok különórák nélkül le tudnák tenni a nyelvvizsgát, hogy az állami tankönyvek alkalmatlanok arra, hogy azokból fel lehessen készülni a nyelvvizsgára, hogy a nyelvvizsgára készülőknek külön könyveket kell vennie, az nem fér bele a jobboldali morális fölénybe. Az, hogy Orbán facebookos fotója hány lájkot gyűjtött az egyébként halál faszára kívánt, őket, hazafiakat rendszeresen cenzúrázó Zuckerberg-platformon, az belefér. A személyi kultusz építése dübörög, mit számít ezeknek a gerinctelen, erkölcstelen szolgáknak, hogy mi történik a jövő generációval? Nekik már van nyelvvizsgájuk. A hatalom ánuszának fényesítéséből kiválóan vizsgáztak. Megjegyezném, éppen a nyelvtanárok sokasága hagyta ott a katedrát – jobb fizetésért, a szabadságért, mert tudjuk, az Orbán-kormánynak az iskola, a tudás arra való, hogy bábukat neveljenek maguknak, hűséges hazafiakat. Istenem! Ahhoz pedig minek egyetem, főiskola. Olyan nagyon rosszul állunk az Európai Unióban (ebben is), hogy szégyenszemre a sereghajtók között kullogunk.
nemfideszes
@Eriksson: azonnali.hu/cikk/20170904_nyelvvizsga-kovetelmenyek-fidesz-parlament

akár honnan is nézem a fideszesknek van a legkevésbé erkölcsi joguk ezen ügyben megnyilvánulniuk...
Rockxy
há mer a népnek vagy nyelvvizsgája, a nép majd eldönti a mosdatlan nyelvével, hogy mi légyen
Eladott Ország
@durbincs: ma 13:21; Ki írta le azt, hogy tegnap? Az Echo tv úgy szűnt meg, hogy megmaradt miután beolvadt a másik fideszes kormányfelszopó kanálisba, a Hír tv-be. Azaz: „megszüntetve megőrizve” megmaradt, ahogy tanulták az ifjúkommunista Bibói fideszesek a foxi-maxi egyetemen a dialektikus vaslogikát a marxista materializmust. Igaz azóta mélykonzervatívak és mélykeresztények lettek, hogy semmi ne akadályozza előlük a közpénzek útját.
nemfideszes
@Eriksson: 13:17
...kivéve ha ellenzéki politikusról van szó... ahogy Bástya elvtárs is mondta " szerénység"
...egyéb iránt ebben az esetben sem Vida Ildikót terheli a felelősség, hanem azt aki kinevezte erre a pozícióra, az pedig nem más mint a fideszes kormány.
nemfideszes
Német Lászlóné, miniszter – középfokú végzettség OKJ-s képzésben
Kósa Lajos, ügyvezető alelnök, frakcióvezető - gimnáziumi érettségi
Boldog István polgármester, képviselő, frakció helyettes – gépszerelő
Bíró Márk, honvédelmi és rendészeti bizottság tagja – eladói képesítés
Varga József, frakcióvezető helyettes – gimnáziumi érettségi
Simonka György, polgármester, képviselő – technikus
Pócs János, polgármester, képviselő – gázszerelő
Bánki Erik, EU képviselő, parlament gazdasági bizottságának elnöke – gimnáziumi érettségi
Hirt Ferenc képviselő – villanyszerelő
Balogh József képviselő – gépszerelő
Wittner Mária képviselő – 8 általános
Farkas Flórián képviselő - 8 általános ( a böriben)
Molnár Oszkár, képviselő - gimnáziumi érettségi
Schmitt Pál – lopott diploma
Semjén Zsolt – lopott diploma
Deutsch Tamás – felsőbb utasításra kiadott diploma, 11 év után
Eriksson
@nemfideszes: Részletkérdés. Eddig nem volt előírás, hogy minden O.gy, képviselőnek diplomája vagy nyelvvizsgája legyen. Ezen kár rugózni.
Eriksson
@nemfideszes: További jó példakereséseket kívánok. Már megbocsáss...
nemfideszes
@Eriksson: Nem valóban nem előírás, csak elvárható lenne, ahogy szerinted a diplomásoktól a nyelvvizsga.
Amúgy meg de! !!!Nehogy már egy bunkó gázszerelő döntse el, hogy nekem mint diplomásnak minek is kell megfelelni!
"Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! "
kokopelli
@nemfideszes: ...amennyiben a felsorolást leszűkítjük,akkor már az egyedül is baromira kínos.
hogy M.o. első embere "a mindenki "Paja bá"-ja nem tud helyesen írni! ...és még Dr. is!? (:-)))))))
kokopelli
@nemfideszes: ...bocs,mert a plagizálást efelejtettem,ami a talékonyságára utalhatna!
"...na a "madzsárok"-nak van egy frankó talpraesett főnökük!"
Eriksson
@nemfideszes: Erre csak azt tudom mondani mielőtt lezárom veled ezt a vitát, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal. Egyszerre csak egy dologgal érdemes foglalkozni.
nemfideszes
@Eriksson: "Egyszerre csak egy dologgal érdemes foglalkozni."

...értem csak a csutit kritizálóin kérjük számon azt amit, a fideszeseken nem akarsz... mert az ugye már más "dolog"! De miért is lenne az? ... ja mert az már kellemetlen lenne számotokra... akkor talán ennyit a következetességről, és a pártatlan megítélésről...
nemfideszes
@kokopelli: Az olimpiai érmét kispadon szerezte, a szállodai igazgatói állást és a MOB elnöki tisztségét a párt adta, a diplomáját lopta, a Phd-t hazudta, mint ahogy azt is, hogy majd megszerzi... mit lehet erre mondani, egy szar alak... és akkor még a nőügyeiről nem is beszéltem...
kokopelli
@nemfideszes: én is elárulom neked,hogy a Samaranche-al a 100 éves jubileumi játékokat a
Coca-colának (Atlanta) adták,azért,hogy a lányai az USÁ-ban tanulhassanak! Egész Európa azt hit-
te,hogy a görögöknél lesz,még a szegény görögök is!A "diploma-sumák" az ismerős volt,és az is hogy
a fönöke fia lesz az új chief! Még a nyugat is tisztában volt vele!Az Orbánnak ilyen 1/2eszű csicska
kellett!Az a "jó" főnök, aki a beosztottjai minden stiklijét ismeri,és olyan szilárdak mint a mosottß@r!
kokopelli
A videóbejátszást nézve nem ismertem meg,hogy melyik angol dialektust használta a diplo-
más Országveszejtő!Ezzel a nyelvtudással kapott Angliában papírt?Nem tudom csak gondolom,
hogy a hallgatóknak csak hallgatni kellett, és a vizsgákon írásban, a kérdésekre 1,2 ill. X-el kel-
lett saccolni! El is hiszem,hogy nem akar vizsgát tenni! Égés lenne,mint az albán-cikusznál anno!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.