Kétmillió 205 ezer forint bírságot szabott ki a határidőig vissza nem vitt ajánlóívek miatt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület hétfői ülésén 13 ügyben hozott határozatot, a megbírságolt pártoknak ívenként ezer forint bírságot kell befizetnie a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára, a legtöbbet, 1 millió 210 ezer forintot az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak.

2 ezer forintra büntette a Fideszt az NVB
Fotó: Facebook/Herczeg Tamás

A jogszabály szerint az ajánlások gyűjtésére és a listák bejelentésére április 23-án 16 óráig volt lehetőség. A pártoknak a rendelkezésükre bocsátott összes ívet vissza kellett adniuk az NVI-nek, amelyik párt ezt elmulasztotta, megbírságolták. A bírságot az NVB szabta ki hivatalból, ennek összege

minden be nem nyújtott ajánlóív után ezer forint.

Nem szabható ki bírság olyan, ajánlást nem tartalmazó ív után, amelyet a határidő lejártát követő napon adnak le.

Az NVB hétfőn döntött a bírságokról. A legtöbbet, 1 millió 210 ezer forintot az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak kell fizetnie.

A Haza Pártja 562, a Mi Hazánk Mozgalom 92, a Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt 69, a Magyarországi Nemzetiségek Pártja 58, a Magyar Munkáspárt 51, a Jobbik Magyarországért Mozgalom 48, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 28-28, a Momentum Mozgalom 26, a Magyar Gazdaság Párt 3, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt 2 ajánlóívet nem adott le a határidőig.

Jogorvoslatért a Kúriához fordulhatnak az érintettek az NVB határozatával szemben. A jogerős határozat ellenére be nem fizetett bírságokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hajtja be.

Az EP-választáson induló, és az NVI-től az ajánlóíveket kikérő pártok közül a Demokraták Pártja, a Platón Párt és a Tea Párt Magyarország tudott elszámolni az összes átvett ajánlóívvel.

A törvény nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a pártok az ajánlóíveket milyen okok miatt nem vitték vissza; az NVB-nek egységesen minden egyes hiányzó aláírásgyűjtő ív után ezer forintos bírságot kell kiszabnia, akár elveszítették, akár ellopták, vagy csak az előírt határidő után vitték vissza őket.

Az öt évvel ezelőtti EP-választáson az NVB 92 millió forint bírságot szabott ki a vissza nem vitt ajánlóívek miatt, bár akkor ívenként több mint 50 ezer forint volt a bírság.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez a kép HŰEN BEMUTATJA A FÜTYISZ SZAVAZÓBÁZISÁT !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Yoda69: @iluminati: Pont ezért írtam le, ott áll az a hajléktalan kinézetű ember a szatyorjával, mert fizettek neki, hogy odaálljon !!!
A szavazáson is megkapja a kis motyót, és lelkesen odaszavaz ahová az ,,adományozó,, mondja, hozzáteszem az ,,ADOMÁNYT,, is az egész ország fizeti !!!
Ez a legpiszkosabb, a legszemetebb cselekedete a fütyisznek, hogy így megvezeti az embereket, mert a szerencsétlen nem jön rá, tulajdonképp azt amit kap valahogy meg is fizeti !!!
Hari
Reme@evacica: remélem megfellebezik, mert egy ilyen bűnt a fidesz egyszerűen nem követ el. Ez csakis súlyos tévedés lehet, vagy már a NVB-be is beférkőzött a soros. Akkor még éberség evtársak, a nemzetközi helyzet fokozódik !
papa.49
@Eladott Ország: Megérettek arra, hogy ,,Talpuk alatt fütyül a szél,, )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Yoda69
@papa.49: Jol mondod. A fideSS nem csak egy mocskos csalo part (errol papirjuk is van), de szemet modon becsapja a magyarokat. Kihasznalja a szegenyseguket es tudatlansagukat. Nem veletlen hogy a fideSS par millios szavazotabora az alul iskolazottak korebol tevodik ossze. Na meg persze a roman es ukran vendegszavazokbol. Az olyan barmokbol mint durbincs vagy csikari, akik nehany ezer forintert az anyjukat is eladnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.