A nemzetek, nemzetiségek jogai emberi jogok a közösség szintjén – elevenítette fel Szent II. János Pál pápa egyik gondolatát a miniszterelnök-helyettes szombaton Piliscsabán, a pápa szobrának avatóünnepségén.

Semjén Zsolt a piliscsabai Kenderesi út és a Fényesliget sétány kereszteződésénél álló szobornál tartott ünnepségén arról beszélt, hogy

ha Szent II. János Pál pápa nem élt volna, akkor most nem lehetne megtartani a szoboravatót, mivel még mindig a Magyar Népköztársaság alattvalói lennénk.

Hozzátette, hogy a kommunizmus szörnyétől való megszabadulás három embernek köszönhető: Szent II. János Pál pápának, Ronald Reagan egykori amerikai elnöknek és Mihail Gorbacsov volt szovjet államfőnek, akik felismerték, hogy nem vihetik bele az emberiséget egy atomháborúba.

Semjén meglepő dolgot mondott a pápáról

Kifejtette: a pápa mint lengyel származású ember pontosan tudta, hogy nemcsak egyének vagyunk, hanem egy nemzet tagjai is, amelytől a nyelvünket, a gondolkodásunkat és a kultúránkat kaptuk, és ezért a nemzeti lét érték az örökkévalóság szempontjából is. Minden nemzet megismételhetetlen és egyszeri érték – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt szerint a nemzeteknek joga van a létezéshez, joga van az önvédelemhez és joga van a saját identitásának a megőrzéséhez.

A miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy a magyaroknak külön megerősítést adott, hogy a pápa 104 apostoli útján kétszer is ellátogatott Magyarországra, az ország keleti végétől a nyugatiig. Hozzátette, hogy magyarként nagy öröm volt hallani, amikor az Urbi et Orbi áldásnál magyarul is köszöntött a pápa, vagy amikor több magyart is boldoggá avattak, így például Apor Vilmos püspököt és Batthyány-Strattmann László orvost.

Semjén Zsolt kifejtette, hogy a katolikus egyház régebbi, mint bármelyik európai nemzet, és a protestantizmus is régebbi az európai nemzetek többségénél. Ebből is látható, hogy a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem megnemesítésével lehetővé tette kibontakozását. Hozzátette, a magyaroknak érdemes elgondolkodniuk azon, hogy ha nem élt volna Szent István király, talán eltűntek volna, mint sok más keleti nép.

A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy Szent II. János Pál pápa mint Szent Péter valós utóda, sok évnyi marxizmus után megerősíttette a világot abban, hogy az emberiség fennmaradásának záloga az, hogy ne térjen le a Krisztusi útról se jobbra, se balra.

(MTI)

(Fotó: JEAN-CLAUDE DELMAS/AFP)

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
"ha Szent II. János Pál pápa nem élt volna, akkor most nem lehetne megtartani a szoboravatót, mivel még mindig a Magyar Népköztársaság alattvalói lennénk." :) ...,miért nem megy inkább vadászni az ilyen félkegyelmü,ott löhetne bakot de mint miniszterelnök helyettes? lassan az agyukra megy a szenteltvíz...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Eriksson: Minden tisztelet az övé, mert modernebbül gondolkozni mint sok vén bíboros! Nyitott a világ felé!
De nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, miszerint a kereszténység idősebb, mint Európa nemzetei, és még a protestantizmus is idősebb sok nemzetnél! Azért ezt pont Rómában nem hiszem, hogy előadta volna!
advocat
Nem attól nagy, hogy mindenhol szobrot kap. Ha élne biztosan tiltakozna. Mert Ő meg ilyen volt!
Eriksson
@Nessy: A kereszténység igenis egy ősi, sokáig tiltott vallás volt. Rengeteg konfliktust és áldozatot követelt, míg legálissá válhatott. Háromszáz-valahányban engedélyezte Constantinus császár, pár évtizeddel később Theodosius császár egyedüli vallássá nyilvánította.
A protestantizmus a 16. században vált külön a római katolikus egyháztól.
kokopelli
@papa.49: ..és a "Szentatya" a Lech Walesa mozgalmát támogatta,ill.egyetértett vele,mert
az un. szocializmus sohasem volt a kath.egyház "barátja"!..Valaki azt találta mondani,hogy
"A történelem az,amiben az utókor megegyezik!"...ergo mondják ezt a volt narancsos et.-ak
még máshogy is!...(...honnan is indultak,"kivárni és sört inni!"...(;-))...)
kokopelli
@Nessy: ...nálam a 2000-éves akármi,aminek a fele népi monda,az nem illeti meg
az "ősi" titulust! (monda,kívánság,reménység,babona,történészek sejtései stb...stb)!
Az "öregnek" meg lehetne azt is bocsájtani,mert egy nagyon szeretetteljes ember volt!
Még mi is feltűztük anno a "szolidárnoscs" botton-t,annak ellenére,hogy teljesen sem-
legesek voltunk!! (;-))
kokopelli
@kokopelli: az 1980-as évek kezdetétől...'89-ig! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.