A Momentum Mozgalom feladata mostantól az, hogy a magyar egészségügy, oktatás és megélhetés pártjává váljon – jelentette ki a párt elnöke vasárnap éjjel Budapesten az európai parlamenti (EP-) választási eredményeket értékelve.

Fekete-Győr András hangosan ünneplő szimpatizánsaik előtt azt mondta, az ő pártjuk volt az egyetlen, amely valódi problémákra valódi megoldásokat adott.

Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 330 ezer szavazatot kapott, csaknem 10 százalékot ért el, és így 2 képviselőt is küldhet az EP-be, a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják, és a kormány továbbra is "korrupt".

Fekete-Győr: a Momentum a magyar egészségügy, oktatás, megélhetés pártja kell, hogy legyen

Fotó, címlapi kép: MTI/Illyés Tibor

Felhívta rá a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP mintegy 52 százalékot ért el. Ugyanakkor kiemelte, hogy ez nem volt elég a mandátumok kétharmadának megszerzéséhez, és szavai szerint a kormánypártok céljainak meggátolásában a Momentum Mozgalom is fontos szerepet játszott.

Fekete-Győr András azt is méltatta, hogy tavaly április 8-a óta megtriplázták a szavazóik számát. Az EP-választás fényében ők alkotják a harmadik erőt a magyar politikában – jelentette ki.

A Momentum Mozgalom elnöke gratulált minden, mandátumot szerző ellenzéki pártnak, mert úgy vélekedett, hogy erős szembeszélben kellett harcolniuk. A kormánypártoknak azonban nem kívánt gratulálni Fekete-Győr András.

A politikus a szervezet a 2700 tagjának, továbbá mind a 330 ezer rájuk voksolónak köszönetet mondott. Volt olyan aktivistájuk, aki több mint 10 ezer kilométert vezetett a plakátautójukkal, mások piacokon pultoztak vagy kisebb falvakba mentek el – sorolta. Azt hangoztatta, hogy erősödtek, egyre többen látják bennük a változás erejét, és ez óriási felelősség.

Hétfőtől azon kell dolgozniuk, hogy a legkisebb falutól a legnagyobb városig, Budapestig lebontsák "a félelem rendszerét" – fogalmazott a pártelnök.

Fekete-Győr András arról is beszélt, hogy 2 EP-képviselőjük "lopásgátló csomagot" fog beterjeszteni az Európai Parlamentben, hogy az uniós pénzeket ne lehessen eltulajdonítani, és azokat kizárólag egészségügyre, oktatásra és megélhetésre lehessen fordítani.

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-választási listájának vezetője úgy fogalmazott, hogy vissza kell adni az álmokat az embereknek. A Momentum Mozgalom a bizonyíték arra, hogy vannak még csodák, a semmiből is lehet pártot építeni – tette hozzá. Ehhez vízió, elszántság és csapat kell – mondta.

Feltette a kérdést: ne lenne álmodozó, amikor elhiszi, hogy van esély leváltani a kormányt? Ne kéne ehhez idealizmus? Szerencsére azonban vannak még olyanok, akiknek van egy álmuk – hangoztatta.

Cseh Katalin kijelentette, hogy ők valóban álmodozók, de meg fogják valósítani az álmaikat.

Nagy kihívásnak nevezte a Fidesz-KDNP 52 százalékos eredményét. Arról beszélt: európai Magyarországot szeretnének, ahol mindenki esélyt kap a boldogulásra, ahol nem a "haverok" viszik haza a legtöbb pénzt, hanem a legtehetségesebb pályázók. Mindez még csupán álom, de ők meg fogják teremteni ezt a "normális" államot – jelentette ki a listavezető.

Most majd meglátják az emberek, milyen az, ha a Momentum Mozgalom is fel tud szólalni a parlamentben, ki tud kérni dokumentumokat korrupciógyanú esetén – hangoztatta Cseh Katalin.

A listavezető kijelentette, hogy repedés keletkezett a rendszer falán, és ősszel, az önkormányzati választáson kiütik majd az első téglát.

Donáth Anna Júlia alelnök, az EP-lista második helyezettje azt mondta, arról kaptak visszajelzést a társadalomtól, hogy valamit jól csinálnak.

Megköszönte a támogatást a barátoknak és a rokonoknak, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy még csupán az első lépcsőfokra jutottak fel. Hétfőtől tízszer keményebben kell dolgozni – jelentette ki Donáth Anna Júlia. Hozzáfűzve: a Momentum Mozgalom mindenkit vár, aki elhiszi, hogy változást lehet elérni.

A rendezvényen az ünneplő szimpatizánsok egyebek mellett azt skandálták: "Katka!", "Folytatjuk!", "Gyertek velünk!"

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
A bizalmat megkapták.Remélem tudnak élni vele.
Klubtag
"... a pártelnök szerint alázatosaknak kell maradniuk, mert nem nyertek, a miniszterelnököt még mindig Orbán Viktornak hívják, és a kormány továbbra is "korrupt"."
Tehát a feladat adott, holnaptól abba lehet hagyni az óvodás "fütyiösszeméregetés"-t, folytatható az érdemi munka, Ti legyetek különbek...akkor nőhetitek ki magatokat...
Rockxy
ja, pontosan.
megélhetési politizálás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.