Gyanúsítottként hallgatta ki a nyíregyházi rendőrség Bige Lászlót, az ötödik leggazdagabb magyart – írja több forrására hivatkozva a 24.hu.

Szemet vetettek a cégeire? Rászállt a rendőrség az ötödik leggazdagabb magyarra
Fotó: Balázs Attila/MTI

A Bige Holding nyíregyházi központjának ügyvezetői titkárságán azt mondták, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják az értesülést.

Bige szolnoki gyárában 2018 novemberében szokatlanul nagy erők bevonásával hajtott végre rajtaütést a rendőrség és a katasztrófavédelem, mint a portál felidézi, akkor egy 300 fős egység majdnem egy teljes napon át kutatott a cég irodáiban. Hivatalosan a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és egyéb bűncselekmények okán indult az akció.

A műtrágyakirályként is emlegetett Bige Lászlót azóta is piszkálja a NAV, több ellenőrzés is volt már az üzemeiben, illetve a napi.hu szerint a Nyíregyháza sóstói részén található Bige-villát is megszállták a rendőrök novemberben.

A 24.hu korábban már írt arról, hogy az elmúlt időszakban több „érdeklődő” is szemet vethetett a Bige-birodalomra.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem találta meg a lófejet az ágyában? Laci, hallom eladó a műtrágya gyárad? Államosít a NER, vagy családosít.
-Lőrinc, szép kis műtrágyagyára van ennek a Bigének...
-Megveszem, főnök!
-Várd meg, míg az ügyészség végez, addigra "ocsóbb" lesz...
Kellenek az "ocsón" vett földekre az "ocsó" műtrágyák...Majd eladja és hirtelen megszűnik a nyomozás...Ami szomorú,hogy itt viccelődünk pedig ez a valóság.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
FELKÉSZÜLT a gázbúvár lölő , jöhet a váltás !!!
verőce21
@papa.49: Nem hiszem, hogy a műtrágya bizniszbe lölő beszállna. Periféria. De a földtulajdonosok és végső fogyasztók védelmében ellenőrizni kell a monopolhelyzetben lévő műtrágya előállítást.
Nessy
@verőce21: Népnemzeti műtrágya gyárat az új földesuraknak! ja, hogy nekik csak a támogatás a lényeges, az meg az ugarra is jár!
Eladott Ország
Nem találta meg a lófejet az ágyában? Laci, hallom eladó a műtrágya gyárad? Államosít a NER, vagy családosít.
-Lőrinc, szép kis műtrágyagyára van ennek a Bigének...
-Megveszem, főnök!
-Várd meg, míg az ügyészség végez, addigra "ocsóbb" lesz...
Kellenek az "ocsón" vett földekre az "ocsó" műtrágyák...Majd eladja és hirtelen megszűnik a nyomozás...Ami szomorú,hogy itt viccelődünk pedig ez a valóság.
verőce21
@Nessy: Nem éppen így van. Ez is enyhe liberális túlzás!
Ugyanis földművelési kötelezettség van, csak erdőművelési kötelezettség nincsen.
Nessy
@verőce21: És ellenőrzi is valaki??? Lekaszáltatja a gazt, és annyi!
Lepényleső
Élni,- ha akar,meneküljön amíg el nem önti a szaar? (Ahogy szokott az lenni,
ha nem közülük való valaki?)
painful
@Eladott Ország: A NER teljesen rossz elnevezés.
Egyáltalán nincs nemzeti együttműködés Magyarországon.
Maffia módszerekkel fideszes rablóbanda együttműködés van a KDNP-vel kiegészülve.
A legjobb esetben is FER-nek lehetne nevezni őket (Fideszes Együttműködés Rendszere), de ez sem lenne igazán fair.
Túl sok nagy kezdőbetűből állna még a rövidítés is, ha mindent elszeretnék mondani Orbán mocskos rendszeréről.

neMFER-KiDNaP
Qqberci
A felcsúti juhásztól lopott trágya elfogyott, most kell egy műtrágyagyár...
lusta
@Nessy: Így igaz. Ezt gyakorlatilag mindenki látja. Ha valaki járja az országot, akkor a préri közepén látja az évek óta kint hagyott és gyarapodó bálákat.
verőce21
@Nessy: (16:29) Azért azt a földvédelmi bírságot nem kockáztatja senki...:)
mekkelek
@verőce21: @verőce21: Basszus kilenc éve tart az ország és az adófizetôk (EU-s és hazai) szisztematikus totál kirablása a zorbán mafia által, valami nagyon mély barlagban kellet élnie annak ez alatt az idô alatt aki ezt nem látja. Milyen ‘iparágban’ nincs még jelen a lölö, illetve általa a királyi család? Sertésteleptôl szálkodákon ketesztül a bankig minden, nehogy már a tuti bevételt hozó mûtrágya büdös legyen neki... :)
Nessy
@mekkelek: Pecunia non olet! Már pedig egy római császár csak tudta!
verőce21
@mekkelek: Gyűjtsd a vásárlásaid után kapott pontokat, az a tied! :)
kereső
Ha nem is lölönek, akkor csányinak, aki megvette az ország legnagyobb mg. integrátor cégét- de a műtrágyát külsős cégtől kell beszereznie, hogy tovább adja a gazdáknak integrátori hitel keretében.Nem adta, igy járt- ja és Bige anno versenyben volt csányival az emlitett cégért.
Jönnek ,mind sorban- nincs kivétel, mindenki sorra kerül, muszáj központoositani a ner-es vagyonokat. Érdekes dolog, hogy csányi eddig "független" volt a kormányoktól /a politikai elittől,mostmeg már teljesen betagozódik a ner-maffiába.
kereső
Ez mind semmi, az index értesülése szerint a kormány augusztus 1-el,elveszi kutatóhálózatot az MTA-tól, és minden vagyonát!!! egy alapitvány fogja kezelni, ami ezzel el is vesziti "köz" jellegét.Az alapitók, és a vagyont adományozók meg most fordulnak a sirjukban.Minden kell,,ez most már teljesen világos- azon túl, hogy orbán és palkovics is hazudott a vagyon kérdésében IS!orbán" a vagyon szent és sérthetetlen"_ennyit ér magyarország miniszterelnöke, és a szava. Szándékosan irtam kiisbetűvel- mert egy ország,amelyik ezt is hagyja- az nem érdemel nagy betűt- és én tényleg piréz leszek.
F_Viktor
Szeptemberben orbán pénztárosa, a löle bejelentette akkori legújabb businessét, a műtrágya gyártását. Már akkor gyanús volt nekem, hogy Bige nem fog a tenyeréből mazsolázni, de akkor még azt gondoltam, hogy van az a pénz amiért meg tudja vásárolni orbán jussát...
mekkelek
@verőce21: Inkább azt meg gerincet mint a piros pontokat amiket pártod és vezíred agit-prop osztályáról te kapsz... :)
Aki Én
@verőce21: Attól, hogy te egy ostoba kretén vagy, millió ilyen sztori van kishazánkban. De te azt sem látod ami az orrod előtt zajlik. Ne a te tájékozatlanságodra hagyattkozz, látod hova vezet. Jót mulattunk, mehetsz kipihenni magad.
papa.49
@F_Viktor: Ezért írtam ,,a lölő felkészült,, !!!
Eladott Ország
@painful: tegnap 17:31; Igazad van, a NER teljesen rossz elnevezés, ez egy gátlástalan, rohadt , tróger, fideszes oligarchák, vazallusok, maffiaállama.
KisGenyo2
Én a helyében kivinném más országba. Ő megtehetné, hogy ennek a mocskos bandának, aki a más cipőjébe akar beleállni, legalább belesz@rik előtte a cipőbe...
;-)
verőce21
@Aki Én: (21:42) "...millió ilyen sztori van kishazánkban" - Tényleg? Túlozol, Tökfilkó!
Feri, hová mégy?...mi kerget?...ki büntet így téged?
Aki Én
@verőce21: Megriadtál, lúzer?
Olyan vagy mint az egyszeri bíró. A tárgyaláson nem nézi meg az ipari kamera felvételét, nem a sértettet, annak ügyvédjét, a szemtanúkat, az ügyészt kérdezi a bűncselekményről, hanem kizárólag az elkövetőt.
Buta vagy baszod :(
verőce21
@Aki Én: Te defektes vagy! 30-as IQ-val!
csak úgy....
@verőce21: szarúl mehet a vállalkozásod, tibi ! itt henyélsz reggeltöl-estig.
Aki Én
@csak úgy...: Vállalkozó??? Ez arra vállalkozott, hogy itt hirdeti az igét. Csak szegény nagyon csalódott és értetlenül áll, mert leplezetlenül nézik kreténnek. De kitartó, mint csiga a négysávos úton. Hogy milyen esélyei vannak? Háááát...
Aki Én
@verőce IQ21: Mondjad, nekünk minden szavad egy falat kenyér...
Macskaszem
Gyanús nekem, hogy ez a Bige hamarosan meg lesz öngyilkolva, ha másképp nem megy.
csak úgy....
@Aki Én: Csak ne bíztasd ,ezt a pökhendi drogost ! Van, aki alkohollal a másik LSD vel és a csóró vergödszke a fidesszel kábítja magát ...
CsipkeRózsa
@verőce21: Találkoztál a lapokon Grafix69 olvasótársunkkal, mióta elüldözted őt?
csak úgy....
@CsipkeRózsa: a fideszes mentalítás nem barátságokra búzdít ,egy fideszes mindenkit leszar és ha nem is igazán okos,sött a kisegítöben végzett,akkor is ...
dr. prédikátor
Kijafaszom ez a vergőce???Valami NER -es patkány???
Aki Én
@CsipkeRózsa: 16:15 Ez mit jelent, mi az, hogy elüldözte?
CsipkeRózsa
@Aki Én: ma, 13:50

Verőce21 helyesírási hibák miatt bántóan rászolt Grafix69-re:
itt olvashatod beszélgetésüket:

propeller.hu/szorakozas/3417482-karpati-rebeka-olyan-duhos-lett-papai-joci-kiesese?all#c2433723
Dr plágium
Simicskát is elintézték, most kecskéket tart amíg arra is szemet nem vet valamelyik haver.
Aki Én
@CsipkeRózsa: ...elolvastam és lefagytam. Tudtam, hogy ez a Verőce egy buta patkány, de amit ott előadott az kritikán aluli. Nem nagyon tudok mit mondani erre. Az biztos, hogy egy igazi szarember.
nezelodo
Lighanem a Lölö integrátor akar lenni, (ha egyáltalán tudja mit jelent az), teheti, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik gyöngyszeme, a martonvásári kutatóintézet tangazdasága, (herceghalom, 3960 Ha) is az ő strómansága alatt működik a korábbi, str. Bognár nevű után. Lehet, hogy ezért jutott mindenféle hatóságnak eszébe az a sok szabálytalanság, amit a kiszemelt elkövetett? Elhiszem, ha majd a Csányinál is lesznek ilyen vizsgálatok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.