Újabb humanitárius támogatást nyújt a magyar kormány szíriai keresztény egyházaknak; a szíriai ortodox egyházat 162 millió, a trappista-ciszterci nővérek humanitárius tevékenységét pedig több mint 145 millióval segítik – közölte a Miniszterelnökség kedden.

Újabb százmilliókat ad a kormány szír keresztényeknek

A közlemény szerint a fegyveres konfliktus miatti válsághelyzet enyhítésére és az újjáépítésre összpontosító támogatásból új lakóépületeket állíthatnak helyre Homsz városában és egy új közösségi teret alakíthatnak ki Latakiában a Hungary Helps program keretében.

A támogatás célja, hogy segítse a szükséget szenvedő közösségek helyben maradását, ezzel csökkentve az Európába irányuló migrációt – írták, emlékeztetve, a magyar kormány álláspontja szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt Európába hozni.

A közösségek belső kohéziójának megerősítése meghatározó a migrációval szembeni küzdelemben, mivel a megtartó erők nélkül jóval többen vennék az irányt Európa felé.

A Miniszterelnökség közölte azt is, hogy a magyar kormány nemzetközi konferenciát rendez a keresztényüldözésről vezető politikusok, egyházi elöljárók és a humanitárius segítségnyújtásban meghatározó szakemberek részvételével ősszel Budapesten.

A II. Nemzetközi konferencia a keresztényüldözésről elnevezésű rendezvény célja a döntéshozók tájékoztatása a létükben veszélyeztetett keresztény közösségek helyzetének javításáról, a Hungary Helps program tapasztalataira épülő nemzetközi összefogás kialakítása a világ legüldözöttebb vallási csoportjának megsegítéséért, valamint az, hogy Magyarország megerősítse vezető szerepét a keresztényüldözés elleni küzdelemben.

Ismertették, a legfrissebb adatok szerint évente mintegy 245 millió embert üldöznek azért, mert Krisztus követőjének vallja magát. 2018-ban 4150-nél is több keresztényt gyilkoltak meg hitéért.

Magyarország ezért – mint írták – a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítésének ügyét, és 2017-ben a Hungary Helps programmal "egyedülálló" megközelítésű humanitárius modellt hozott létre, amelynek köszönhetően azóta mintegy 35 ezer ember térhetett vissza otthonába az Iszlám Állam pusztításától sújtott közel-keleti országokban.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A magyar állam 2010 óta több mint 2,3 milliárd eurónak megfelelő költségvetési pénzt fordított az egyházak támogatására, csaknem 100 millió eurót a Magyarország határain kívül élő, Kárpát-medencei magyar ajkú keresztény egyházi közösségek támogatására; …2016 óta csaknem 30 millió eurót fordítottak a Hungary Helps program keretében a világ különböző pontjain üldözött, vagy veszélynek kitett keresztényeknek a szülőföldjükön való megsegítésére.
Keresztényi szeretetből. Abból pedig nem lehet pazarolni iskolákra, kórházakra; hárommillió rászoruló emberre. Őket segítse ki és meg a Megváltó. Mária országában Orbán, Kósák, Matolcsyk, Némethek, Czunyinék, Selmeczik, Káslerek, Novákok, Rogánok, Lázárok, Kövérek, Szijjártók parancsára végzik el a kilakoltatásokat, a hajléktalanok eltakarítását; a szélhámos rezsicsökkentést. Mária országában élnek az éhségtől könnyes szemű kisgyerekek; a magukat betegre dolgozó, kisemmizett melósok; a nyomorukban megrokkant és megfagyott idős emberek; a munkahelyükről kirúgott, reménytelenségbe fulladt szakemberek…és Mária országában dőzsölnek luxusukban a szabadságharcos, hűbérúri rendszer haszonélvezői – a buggyos gatyásoktól a fényes hajú, arannyal kirakott, pénzt tojó, egész pályás letámadó pökhendiek. Hatalmuk jóllakottságában gusztustalanul böfögnek a velük nem egy partiban játszókra. A földi paradicsom tömött erszényű kengurui. Istenre hivatkozva feszítenek meg családokat – sűrűn vetve a keresztet. Mert a büdös életbe, az Orbán klánról teljesen lepattogott a demokratizmus máz, főúri lakkot kentek magukra. Egy kapura játszanak, mindig ők rugdalják a nekik nem számító embereket meg a gólokat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

tudode
Na jó, jó!
.
Azé az "országban" sem lehet másfél millió ATEISTA!
.
Ezek az állampolgárok szeretik a NEM TUDNI KIT!
.
444.hu/2019/05/26/a-fideszre-szavaztam-nem-arra-kellett-volna
.
Ez a NER seregének szintje, és a VÁMSZEŐDINK!
szaboria1
Már nem hiszem el, hogy ezeket az adományokat tényleg oda is adják.
simmering73
Ez valami titkos pénzlenyúlás lehet. Mert azt tudjuk, hogy elmebeteg mind, de ha pénz lenyúlásról van szó, akkor kristálytisztán tudnak gondolkodni.
Eladott Ország
@szaboria1: Minden adománynak van egy alkotmányos/Voldemort illetéke, amivel a vazallusokat etetni lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.