Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen.

Eddig hét áldozata van a dunai hajókatasztrófának, nagy erőkkel keresik az eltűnteket
A Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutató hajó a Dunán 2019. május 29-én. Hárman meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt. MTI/Szigetváry Zsolt

Győrfi Pál a sajtótájékoztatón hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.

A hatóságok azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.

Eddig hét áldozata van a dunai hajókatasztrófának, nagy erőkkel keresik az eltűnteket
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője és Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője (b-j) 2019. május 30-án tájékoztatja a sajtó képviselőit a Dunán a Parlament közelében 24-én éjszaka történt balesetről. Heten meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt. Egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett a turistahajó, amelynek fedélzetén 35-en voltak, főleg távol-keleti turisták. MTI/Szigetváry Zsolt

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.

Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.

Az államtitkár a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben részt vevők munkáját.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Az igen! Két fős személyzet? 33 emberre? Az egyik a hajó vezetője a másik meg az idegenvezető volt? Hát ezt hogy?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@jesz: Csak a pontosság kedvéért: Viking Sigyn hajó svájci illetőségű céghez tartozik, kapitánya pedig ukrán állampolgár, akit már meghallgattak a balesettel kapcsolatban.
24.hu/belfold/2019/05/30/hableany-hajo-elsullyedt-hajo-rendorseg-sajtotajekoztato/
papa.49
@Eladott Ország: Most is úgy lesz csak a megfelelő státusszal rendelkező csinálhatja a ,,sétahajózást,, !!!
jesz
@Eladott Ország: stimt. Már nyilatkoztak a megfontolt, hozzáértő szakértők (is)..látható egy olyan felvétel, amely szerint a nagy szállodahajó ráúszik a kishajó farára, és pik-pak lenyomja...aztán egy koreai turista elmondta, hogy alig akart hinni a szemének, amikor látta a fedélzeten, hogy a nagy hajó nem viccel, az bizony rájukúszik...elkapott egy mentőövet, aztán az életéért küzdött...
Eladott Ország
@papa.49: Nálunk a sétahajó vezetéséhez is elég a párthűség, mint a többi vezető/hatósági beosztáshoz. Az eredmény ismert, és akkor "tudjuk, merjük, tesszük", mint egykoron az SZDSZ ifjúsági csapata.
papa.49
@Eladott Ország: Emlékezhetsz a veronai tragédia után rögtön kitalálták az új szabályokat, csak a fene tudja miért pl. vagy 3 hete láttam itt egy képet az iskolás gyermekeket szállító busz szétszakadt hátsókerekéről !!!
Ez úgy látszik nem tilos ilyen roncs gumival közlekedni, egyeseknek !!!
jesz
Érdemes figyelni az ellentmondásos nyilatkozatokat...akarva, akaratlan már most elkezdődött a harc, kire sikerül rákenni a több milliárd forintra rúgó kártérítési pénzt...

...egy amerikai folyón történt hasonló baleset után akkora összeget ítélt meg a bíróság a két elhunyt magyar diák hozzátartozóinak, hogy le sem merem írni..

nos itt is lesz kártérítés...aki vétkes, annak a cége fizet..illetve a biztosítója...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.