Megtalálták a szerda esti dunai hajóbalesetben elsüllyedt hajó roncsát – értesült az M1 aktuális csatorna.

Megtalálták a Dunában elsüllyedt hajó roncsát, tovább kutatnak a túlélők után – friss fotók

A tudósító azt mondta: a roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.

Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este.

Korábban az M1 arról számolt be, hogy a turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.

Megtalálták a Dunában elsüllyedt hajó roncsát, tovább kutatnak a túlélők után – friss fotók

Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott.

Megtalálták a Dunában elsüllyedt hajó roncsát, tovább kutatnak a túlélők után – friss fotók

A hatóságok – köztük a honvédség segítségével – azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Azt mondta, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is.

Horváth Ildikó az MTI-nek elmondta: három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.

A mentést nehezíti, hogy jelenleg is szakad az eső, a Duna árad, és folyónak gyors a sodrása.

Fotó: Lakatos Péter/MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.