Hatalmas rajongótábora van Terence Hillnek Magyarországon, jól látszik ez abból is, hogy a Bud Spencerrel közös, negyven-ötven esztendővel ezelőtt forgatott filmjeiket a mai napig rendszeresen sugározzák a televíziós csatornák.

Máig imádja a magyarokat Terence Hill

Fotó: Isza Ferenc / Blikk

Sorozatunk zárórészében azzal foglalkozunk, hogy a mozicsillagot milyen viszony fűzi a magyarokhoz. Az utóbbi időben szinte hazajár hozzánk. Még családi kötődése is van itt.

Pedig nagyon sokat kellett várnunk rá, hogy ellátogasson Budapestre, s először titokban érkezett.

Az igazság az, hogy már voltam itt korábban, úgy hét-nyolc esztendővel ezelőtt. Ugyanis a fiamnak van egy jóbarátja, aki egy nagyon csinos magyar lányt vett feleségül, hozzájuk jöttünk el karácsonykor látogatóba – árulta el Terence Hill, amikor tavaly szeptemberben egy filmbemutatóra érkezett a fővárosunkba. – Több mint egy hetet töltöttünk itt, és remekül éreztük magunkat. Sok mindent megnéztünk, örülök, hogy most vissza tudtam jönni. Szeretem a magyarokat.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utóbbi három esztendőben minden évben eljött hozzánk. 2017-ben a Bud Spencer-szobor Corvin közi avatásán volt jelen díszvendégként. Tavaly kétszer is jött, előbb szeptemberben a Nevem: Thomas című filmjének a díszbemutatójára és közönségtalálkozóra, sőt még harley-davidsonosokkal is motorozott együtt. Majd az év novemberében titokban jött jótékony céllal, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe látogatott el. A kórházat a Különben dühbe jövünk című filmjükből ismert legendás Dune Buggy autó elárverezéséért befolyt összeggel segítették. Idén februárban pedig a moziklasszikusaik többségének zenéjét szerző Guido és Maurizio de Angelis testvérpár koncertjének díszvendége volt.

Mindig szeretek ide jönni, hiszen itt árad felém a rajongók szeretete – jegyezte meg ittjártakor Hill. – Nagyon megható, hogy a Bud Spencerrel közös régi filmjeinket még mindig vetítik a tévékben. Ez az igazi siker.

Sört főznek tiszteletükre

Magyarországon több rajongói klubja is működik a Bud Spencer, Terence Hill párosnak. A nyári időszakban fesztiválokon hagymásbabevő- és sörivóversenyeket szoktak rendezni. Az újra divatba jött kertmozik pedig vetítik klasszikus filmjeiket. Egy hazai sörgyár a tiszteletükre Johnny és Charlie Firpo nevű italokat készített.

Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.