A nyomozás adatai szerint a szállodahajó kapitánya a dunai hajóbaleset után adatokat törölt a telefonjáról – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Dagad a botrány a Viking hajó kapitánya körül: adatokat törölt a telefonjáról, és már korábban is okozott balesetet
Fotó: MTI

Megerősítették továbbá azt a sajtóhírt, hogy

áprilisban Hollandiában is okozott balesetet a múlt szerdai baleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány.

Kifejtették: a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.

Ezen tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, az óvadékról szóló bírósági határozat fellebbezése indokolásának kiegészítésében, a bíróságot még csütörtökön tájékoztatja, és

a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik

- tették hozzá.

Közölték továbbá azt is, hogy a fővárosi főügyész – a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével – a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre. A csoport jelenlegi feladata, figyelemmel arra, hogy az ügy vizsgálati szakaszban van, a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki, hogy biztosítsa a kapcsolatot a budapesti dél-koreai nagykövetség munkatársaival.

Emlékeztettek: a nyomozási bíró június elsején egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy

a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt

- olvasható az ügyészségi közleményben.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet.

Hét embert sikerült kimenteni, illetve a baleset napján hét áldozat holttestét találták meg.

Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
"adatokat törölt a telefonjáról"...

...javaslom a Kürt kft világhírű adatmentő csapatát...ők nagy valószínűséggel megtalálják akármit is törölt a kis pernahajder...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
A telefon adatainak törlése vissza állítható, és aki akarja megteszi, és ezt is bizonyítéknak tekinti.
papa.49
@lampa laz: Írtam én is abban a svájci bejegyzésű cégben a magyar állam 35 % résztulajdonnal rendelkezik, ismerve a felső összefonódásokat, biztos hogy a tonyó neje érdekelt a bótban !!!
Ezért van ez lagymatag mázolás az egész körül, ezért nem azokat bízták meg a feladat vezetésével akik az ,,operett búvárokat,, képezik ki (tektök, meg a katasztrófavédő) hanem a tektök főnökét aki szakképzett vagyonőr )))))))))))))))))))))))))))
Itt most amit mutatnak az a töketlenkedés magasiskolája !!! Emlékszel még arra mikor a ,,nagy almánál,, elmerült egy kétéltű busz az óceáni öbölben 3,4 nap alatt kivették,pedig ott van ár,apály is !!!
Remélhetőleg hamarosan véget ér az előadás, és koreaiak megkapják a halottaikat !!!
Viszont egyáltalán nem megnyugtató, hogy mi lesz az ukrán kapitánnyal, a hazudóssal, mert Hollandiában is volt balesete idén áprilisban, hogyan is van a 44 év balesetmentes kapitánykodás ???
lampa laz
@staro2: "csak"... a vízi közlekedésnek is vannak szabályai ugyan úgy mint a közúton és itt valaki(k) nagyon nem tartotta azt be. Tudod ez olyan volt még látványnak is mint amikor közúton a BNW-s leszorítja a számára lenézett márkát az útról balesetet okozva, és cserbenhagyva azt, tovább megy . Valami magyarázatot adhatott volna az ukrán kapitány, mert van felelőssége neki is abban ami történt, hiszen ő volt a kapitány a hajón, arra az előzésre amit végrehajtott és tovább úszott mintha semmi sem történt volna, igaz visszatolatott, de minek... zűrös és zavaros az egész, mint a Duna vize. Reméljük kiderül az igazság 1x.
staro2
@lampa laz: Te egy nagyon megkeseredett ember lehetsz .
Nem titok, hogy a vízi közlekedésnek komoly szabályai vannak.Nem titok, hogy valaki nem tartotta be,
Nem titok az sem, hogy ha egy ilyen viziszörny elindul akkor aki előtte kolbászol annak is jól felfogott érdeke körülnézni, hogy merre van a nagy hajó.az sem titok, hogy egy ekkora hajó nem satufékkel áll meg hanem közben halad.Nem titok az sem, hogy a két hajó közti tömegkülönbség miatt nem egyszerű észlelni és beazonosítani egy ütközést pláne ha sajnos 10 mp múlva már nincs másik hajó a víz felszínén.
A kapitány előzetesben van. Úgy olvastam, hogy válaszol a feltett kérdésekre. Sajnálom, hogy neked nem adott magyarázatot amit a kommentedben elvársz.
Nem titok az sem, hogy bizonyos magyar érdekeltségek miatt folyik némi maszatolás.
A vizi közlekedés általad is emlitett szabályai alapján úgyis a hajó kapitánya fog felelni.
Ettől még undorító a rohadt ukránozásod,
lampa laz
@staro2: az undorodat nem fogom eloszlatni... de ha, kiderül róla, h nem hibázott itt fogok elnézést kérni mindazoktól akiket sértett a megjegyzésem.
SystemError
Az adatokat törölt a telefonjáról bármi lehet... Én nem foglalnék állást ebben, amíg nincsenek ott a pontos gps útvonalak stb.. Az látszik, hogy bűnbak már nagyon kell a Koreai kormánynak, de
elsősorban igazságot szolgáltassanak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.