Dobrev Klára kampánya, az EP-választás eredménye, valamint a Momentum döntése győzte meg az indulásról – mondta az ATV-ben a DK főpolgármester-jelöltje.

Kálmán Olga visszatért az ATV képernyőjére

Nem munkát kerestem, a feladat talált meg engem – jelentette ki az ATV Egyenes beszédben Kálmán Olga. A Demokratikus koalíció szerint jelölésében nagy szerepe volt a pártnak és főleg Dobrev Klárának. Azt viszont kijelentette, hogy nem baráti a kapcsolatuk.

„Leginkább politikusként volt óriási meggyőző ereje az én döntésemben”- tette hozzá az újságíró, aki szerint végül Dobrev Klára kampánya győzte meg.

Ő is, én is úgy gondoljuk, nagyon jó lenne, ha több nő vállalna közéleti szerepet- magyarázta Kálmán Olga, aki végül családjával leülve döntött úgy, hogy vállalja a megmérettetést. Egy hete azonban még fel sem merült benne hasonló gondolat.

Kálmán Olga szerint kulcsszerepe volt a változásban a Momentumnak, annak, hogy bejelentették, saját főpolgármester-jelötlet indítanak ősszel. A végső lökést azonban az EP-választás eredménye adta, szerinte az bizonyítja, hogy a budapestiek új szereplőket szeretnének látni a politikában. Úgy véli, ahhoz, hogy valaki jó városvezető legyen, nincs szükség rá, hogy előtte tíz évig polgármester, majd húsz évig kerületi polgármester legyen.

Hozzátette: neki van vezetői tapasztalata, és azt is tudja, milyen, amikor a munkája felelősséggel jár.

A programjával kapcsolatos kérdésre válaszolva Kálmán Olga azt mondta: több alapvetése is van, az első, hogy „Budapestet vissza kell adni a budapestieknek”.

Szerinte a fővárosban élő kétmillió ember iszonyatos mennyiségű pénzt termel és fizet be a központi költségvetésbe, de csak nagyon keveset kap vissza. Úgy gondolja, nem lenne szabad megengedni, hogy semmiféle beleszólása ne legyen az itt élőknek a saját életükbe. Jobb lenne például, ha az egészségügyet, oktatást önkormányzati felügyelet alatt tartanák.

Ezt pedig még a kormánytöbbség ellenére is el lehetne érni, hiszen „a budapestieknek van olyan erejük, hogy bizonyos kérdésekben ki tudják kényszeríteni, amit akarnak, erre volt példa az internetadó”.

„Fogok én még tárgyalni Orbán Viktorral”- mondta.

Forrás: hvg.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@durbincs: az idiótáknak föl sem tünik ,hogy krumpli nélkül is megy?
csak úgy....
@durbincs: oszt,hogy a szárnyas betét ,ott nálatok ploiestibe? ha óccsó ,küldj mán a viktornak egy 10es csomagot de ne megen az áfást,az nem issza be a pisit...
csak úgy....
nini ,a kanadába szakadt ,fókavadász kovács éva :) a shikari idengenbe szakadt,jó idös annya?
RonaGyuri
Kacsa(csőr) mesék

félig komolyan Kálmán-asszony állítólagos ambíciójáról

A dolog persze nem is kicsit zavaros, de mi nem az manapság, főleg az EP-s választás farvizén. Dobrev Klára – aki túl azon, hogy a patás ördög felesége, a Népszava értesülése szerint: a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője az Európai Parlament egyik alelnöki tisztségére esélyes (ha összejön és megtudja Őfeneségét megüti a guta) – sajtájon jelentette be, hogy „a DK támogatja Kálmán Olgát, ha indul függetlenként az őszi főpolgármester-választáson”!
Nos ez azért többszörösen kiverte a biztosítékot, bár mint tudjuk és néhányan talán emlékszünk is, nem ez az első alkalom, hogy felmerül a neve egy köz-poszt kapcsán.
Anélkül, hogy érdemi fejtegetésbe kezdenék csak felhívom a b. figyelmet egy tényre, amit Olga-asszony kacsa-csőrként szokott emlegetni: nem mindegy merre mutat a hegye!!! =))
Yoda69
@durbincs: Te kocsog szar, menj vissza az olba a kocadhoz.
picike1
eddig volt okos innentől nemtudom ??? nem nőnek találták ki Bp. polgi székét
JAJMÁR
@picike1: Nem hinném, hogy számít a "nem", itt inkább az Ember számít!
Ismerek olyan nőket - én is nő vagyok -, akik előtt összeszorul a "zabszem" :)
Nem tudom a KO milyen, nem ismerem. A képernyőről egy szerep néz vissza, nem az ember. Hát, majd meglátjuk, a Tarlóshoz mérve, minden bizonnyal felér!
picike1
tudod mi az hogy vasmarok na az kell Budapestre erős kéz!!
picike1
@JAJMÁR: tudod mi az hogy vasmarok na az kell Budapestre erős kéz!!
JAJMÁR
@picike1: Nem, szerintem tisztesség ember, jó politikus - ezt úgy értem, hogy bizonyos határig kompromisszumképes, és mindig a közösség érdekében - hiteles gondolkodó! Erő? nos, ez a valódi erő alapja, mert akkor is hat, ha nem vasból van a marka!
picike1
@JAJMÁR: tudod mit én akarom a várat bevenni igy gondolkozzál előre ne utólag jó akkor már késő lesz . BP: az ahely ami összetartja Mo.-ot
JAJMÁR
@picike1: Igen, én "gondolkodom", szerintem is az a fontos :)
Borsodi
Azért nem szeretik Kálmán Olgát mert nem tudják megvezetni,értelmesebb mint a legtöbb politikus.
www.youtube.com/watch?v=XLsq-ChXwfg
JAJMÁR
Nos, innen nézve - a választás után - és, hogy Karácsony van, más értelmet nyert ez a cikk és a hozzászólások! Az élet bizony tartogat meglepetéseket. Hála Istennek :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.