Debrecen jelenlegi polgármesterét, Papp Lászlót indítja a Fidesz polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson – jelentette be Kósa Lajos, a párt helyi szervezetének elnöke pénteken sajtótájékoztatón, a városban.

Kósa Lajos bejelentette a Fidesz debreceni polgármesterjelöltjét
Fotó: Facebook/Papp László

Kósa Lajos tájékoztatása szerint a Fidesz debreceni csoportja csütörtöki tisztújító tanácskozásán döntött Papp László jelölése mellett. A küldöttek újabb két évre megerősítették tisztségükben a párt debreceni vezetőt, köztük Kósa Lajos elnököt.

Kósa Lajos azt mondta,

Debrecen az ország leginkább fejlődő városa, olyan település ahol jó élni, ahol az emberek otthona biztonságban van.

Papp László jelölését még jóvá kell hagynia az önkormányzati választási egyeztető bizottságnak, de az elnöknek nincs kétsége afelől, hogy ez meg fog történni.

Papp László emlékeztetett arra, hogy 2014-ben, amikor Debrecen polgármesterévé választották,

programjában a város gazdasági megerősítését tűzte ki célul. Hozzátette: ebben az időszakban 600 millió forint működő tőke érkezett a városba, és több mint hatezer új munkahelyet teremtettek.

Utalt arra, hogy jelenleg Debrecenben zajlik Európa legnagyobb összefüggő ipari térségének a fejlesztése, de fontos feladatuknak tekintik az emberek mindennapi életének javítását, ezért az Új Főnix-terv keretében folytatódik az oktatási intézmények, az orvosi rendelők felújítás, és az új közlekedési csomópontok kialakítása.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Előfordulhat, hogy Papp Lászlónak nem lenne szüksége pontosan a kupak jani ajánlólevele!
.
Valószínű tette a dolgát Papp László, mert nem volt semmiféle balhé körülötte, mint a túlmozgásoSS fideSS alapítóknál, akik felett eljárt az idő, lemaradtak a XX. század követelményeinél, azzal homályosítva el, hogy balhét balhéra követnek el.
.
Úgy legyen ötösöm, ahogy "ezek" jókat röhögtek magukon, mivel 10. éve nincs is közjogilag kormány
.
index.indavideo.hu/video/Orban_nevetve_Nincs_is_kormany
.
Jó lenne már ebben az országban a nyugalom, nem minden nap ezekkel a hatalMÁSZÓK balhéin nevetni, vagy dühöngeni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.