Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.

Ádám Tamás, a merüléseket vezető búvár azt mondta: a vízállás "búvármunkára nem alkalmas". Jelenleg úgy dolgoznak, hogy vagy a létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodnak. Guggolni, állni nem lehet, csak feküdni – közölte a búvár.

Búvár: guggolni, állni nem lehet, csak feküdni a Duna alján

Közben a rendőrség honlapján arról írt, hogy a társszervekkel változatlan erővel dolgoznak az áldozatok felkutatása érdekében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint jelenleg is folyik a kutatás az eltűntek után a Duna Margit hídi szakaszától egészen az országhatárig.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart.

A magyar hatóságok több mint egy hete folyamatosan keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött.

(MTI)

(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
Magyarország, sem tömeges balesetekre se természeti katasztrófákra nincs fölkészülve! A jó hír,hogy van egy csomó üres stadion és jól fizetett focista...
papa.49
Akik irányítanak a legfelsőbb szinten azoknak fingjuk sincs arról, hogyan megy az ilyen mentés !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.