Sok "magyarbarát" politikus van Németországban, akik szeretnék segíteni Magyarországot és úgy érzik, hogy szükség van Európában arra az álláspontra, amelyet Magyarország képvisel, például a migrációval kapcsolatban – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek a németországi Frankfurtban folytatott tárgyalásait értékelve.

Magyarország harminc éve a német újraegyesítéshez lehetőséget teremtő határnyitással járult hozzá Európa és Németország sorsának egy történelmi jelentőségű fordulatához, most pedig azt vallja, hogy "akár határkerítések építésével is meg kell védeni ugyanazt az Európát" – emelte ki az államtitkár.

Hozzátette, hogy

Magyarország a családokat középpontba állító politikájával is "alternatívát kínál" az Európára nehezedő tömeges migrációs nyomással szemben, és a keresztény kultúra megőrzésével, a zsidó-keresztény gyökerek iránti ragaszkodással is hozzájárul ahhoz, hogy "Európa erősebb legyen".

Ezt a felfogást személyes találkozókkal, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd élénkítésével kell megismertetni.

Fontos, hogy a magyar és a német politikusok minél többet beszéljenek egymással, és fontos, hogy "ne csak a médián keresztül kommunikáljunk, és ne csak a médián keresztül közvetített téves információk és negatív, kedvezőtlen képek alapján ítéljük meg egymást"

- hangsúlyozta Novák Katalin , hozzátéve, hogy éppen ezt szolgálta a Hessen tartományi nagyvárosban hétfőn tett látogatása.

Ismertette, hogy találkozott mások mellett a tartományi kormány európai és szövetségi ügyekért felelős miniszterével, Lucia Putrichhal, akivel a közös európai kihívások mellett demográfiai és családpolitikai ügyekről is tárgyaltak. Mint mondta, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa "nagyon érdeklődő volt, és számos olyan kérdés felmerült, amelyekkel kapcsolatban kiderült, hogy fontos számukra a háttérinformációk megismerése, hiszen így egészen más képet tudnak kialakítani a döntésekről, mintha csak a médiából tájékozódnának".

Telefonon adott nyilatkozatában hozzátette:

partnere "elismeréssel nyugtázta", hogy húszéves csúcsra emelkedett a nők foglalkoztatottsága, a gyermekvállalási kedv és a házasságkötések száma, ami mutatja, hogy vannak eredményei a magyar kormány családpolitikájának.

Novák Katalin elmondta, hogy látogatása alkalmával hivatalba lépett Magyarország új Hessen tartományi tiszteletbeli konzulja, Jürgen Illing, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) korábbi ügyvezető elnöke. Munkája "plusz erőforrás", amely tovább erősíti a Magyarország és Hessen közötti kapcsolatokat a gazdaság, a tudomány és a kultúra területén is – emelte ki az államtitkár.

Arról is szólt, hogy a Nobel-díjas közgazdász és filozófus, Friedrich August von Hayek eszmeiségének terjesztésérése szerveződött Hayek Társaság (Friedrich A. von Hayek Gesellschaft) frankfurti klubjának (Hayek-Club Frankfurt) meghívására előadást tartott az Európát érintő demográfiai kihívásokról és a lehetséges válaszokról.

Az előadást követő beszélgetéssel késő estig elhúzódott rendezvényen a magyar példát, a családközpontú politikát ismertette, rámutatva a többi között arra, hogy 2010-hez képest két és félszer több forrás jut a családok támogatására, amely így a gazdaság teljesítőképességéhez mérten már európai összevetésben is kiemelkedő szintet ér el.

Novák Katalin hozzátette, hogy

ismertette a júliusban induló családvédelmi akciótervet is, amelyet külföldön, így Németországban is nagy figyelemmel kísérnek, hiszen például a négygyermekes édesanyák teljes mentessége a személyi jövedelemadó megfizetése alól Németországban "szinte elképzelhetetlen lehetőség".

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Kovács Attila

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Lehet, hogy azok a "magyarbarát politikusok" is szeretnének a kertjük végébe egy potya stadiont!
evacica
Katika! Vegyétek már tudomásul, hogy nem a magyar emberekkel van probléma ha nem az Orbán által,vezetett korrupt hazug kormánnyal! Az emberekkel csak az a gond, hogy még nem söprűztek ki benneteket!
Eladott Ország
@black mirror: Kedves Novák Katalin néni! Mi kapunk családi pótlékot. Kettőnkre huszonhatezer-kilencszáz forintot. Ezer éve ennyit. A néni mit szokott csinálni ennyi sok pénzzel? Mi ebből eszünk egészen tíz napig. Ha eljönnek hozzánk, elmondom, miért utálom a legjobban az Orbán Viktort. Ide a faluba nehogy merjen stadiont építeni. Megmondom miért. Mert annak az árából mi a tesómmal kaphatnánk bicót, lenne szép ruhánk, sok könyvünk, kifesthetnénk a szobát, a konyhát. Elutazhatnánk a tengerhez, nem mennénk egészen Afrikáig. Sőt, a tesóm járhatna zongorázni és nyelvet tanulni, mert az apuék ki tudnák fizetni. Én megelégednék egy újszülöttel. Dehogy baba! Egy picike oroszlánnal, mert, ha Katalin néniék jobban támogatnának bennünket, akkor lehetnék dzsungel vadász.
kolozsvaros.com/2019/04/02/kedves-novak-katalin-neni-nalunk-a-szuleim-szavanak-van-hitele/
libellle
@Eladott Ország: Már irtam, hogy itt a örnyékünkön rengeteg magyar van és egyre többen. 10 napja itt töllünk 200 meterre az olasz fagyisnál találkoztunk két családdal. Fiatalok és kiderült az egyik majdnem melletünk lakik ket gyermekével. Azt mondta nemetül beszeltünk én nem olyan jol bezsélek, hogy nem is gondolnak arra, hogy visszaterjenek oda Magyarországra. A két gyermek itt született igy mar nemet állampolgarok és nagyon jol erzik magukat itt
Lepényleső
Sok,- bár annak mindegyiknek van fydes pártkönyve?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.